Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Brezsnyev fia is vadászni jött

Győr-Moson-Sopron - A megyei vadállomány mennyisége és minősége is jelentősen javult az elmúlt évtizedben. A külföldi vadászok bérlelövése közel 400 millió, a belföldieké 87 millió forint bevételt hozott az ágazatnak az előző idényben.
Magyarországon a vadállomány mennyisége és minősége is jelentős, a vadgazdálkodásból és vadászatból származó bevétel az elmúlt idényben elérte a 16 milliárd forintot.

Pintér Csaba, a Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati és halászati osztályvezetője lapunknak elmondta: a megyében ebből a külföldi vadászok bérlövése közel 283 millió, a belföldieké 150 millió forint bevételt hozott, amely elsősorban szarvasbikák, őzbakok és vaddisznók elejtéséből származik. Apróvadból – a Rábaközben és a Mosoni-síkon – a mezei nyúl árbevétele is meghatározó. Az osztályvezető megemlítette, hogy nagyvadgazdálkodás terén a megyében kiemelkedő a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. tevékenysége.


Vadászat számokban

Pintér Csaba az elejtett vad mennyiségéről is beszámolt. Az elmúlt vadászévben 2797 gím-, 131 dámszarvast, 6557 vaddisznót, 6087 őzet (a megyéhez csatlakozott bakonyi részek miatt), 14 muflont, 25.000 fácánt és 11.000 mezei nyulat lőttek ki.

– A megyei vadállomány pozitívan megváltozott minőségét jelzi, hogy például az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt a trófeák átlagtömege, valamint a kilőtt szarvasbikák érmes aránya – hangsúlyozta az osztályvezető, majd hozzátette: – Míg korábban szinte egyetlen aranyérmes trófea sem akadt a megyében, addig nemrégiben három aranyérmest is bíráltunk gímszarvasbikából, és tudunk néhányról, amit még ezután mutatnak be hatósági bírálatra.


Olasz, norvég, spanyol vendégek

Pintér Csaba beszélt arról is, hogy megyénkbe a külföldi bérvadászok jelentős része Ausztriából és Németországból érkezik, de az utóbbi néhány évben szép számmal jöttek szlovák, illetve Szlovákiában élő magyar vadászok is. Rajtuk kívül még Olaszországból, Spanyolországból, Hollandiából, Dániából és Norvégiából is voltak vendégek.

– Sőt, három évvel ezelőtt orosz bérvadászok is jártak Szanyban. Köztük az egykori szovjet pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev fia, barátaival. Ráadásul november negyedike körül. A vadásztársaság elnöke tréfásan köszöntötte őket, és megjegyezte nekik: „Ötven évvel ezelőtt nem örültünk nektek, de most szeretettel látunk benneteket."


Állat-egészségügyi kérdés is

A vadászati és halászati osztályvezető végül szólt arról is, hogy a túlszaporodott vadállomány gondját mielőbb kezelni kell közösen a hatóságnak és a vadgazdálkodóknak. Hogy miként? Többek között vissza kell szorítani a vaddisznók számát a kilövési tervek emelésével, a kocatilalom feloldásával, a kocák késő őszi, téli kilövésével, a vaddisznó éjszakai lámpás vadászatának engedélyezésével. Ez nemcsak vadgazdálkodási, hanem állat-egészségügyi kérdés is.

Olvasóink írták

  • 3. SAmu 2008. október 17. 12:47
    „Brezsnyev bűnöző volt, a fia is az. minek kell nekünk ide?”
  • 2. Kocavadász 2008. október 16. 17:55
    „Nyulat, fácánt , kisebb vadakat a falubeliek is csapdába ejthessenek, így kevesebb dolguk lenne a vadászoknak.”
  • 1. Lacibá 2008. október 16. 17:28
    „Na és? Cinege elvtárs is lött anno amuri tigrist a SZUban! Ez is hir?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betegen is eljátssza Chét

Győr - A Győri Nemzeti Színház Andrew Lloyd Webber és Tim Rice világsikerét, az Evitát mutatja be… Tovább olvasom