Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Bosszúság a győri buszokon

A győri közgyűlés döntése alapján február 1-jétől több buszjárat teljesen megszűnt vagy a napi járatszámát csökkentette. Az utasok jogosan háborognak: a bérletért többet fizetnek, cserébe mostantól többet várakoznak és sokszor nyomorognak a buszokon.
Hétköznap 86, szombaton 156, vasárnap pedig 93 járattal kevesebb jár február 1-jétől.
„ A 14-esre nem fértem fel, ezért inkább a többszöri átszállást választottam: egy helyett két busszal megyek ugyanoda" – Baranya Jenőné nem az egyetlen Győrben, aki a napokban változtatott utazási szokásain. Az asszony amiatt is méltatlankodik, hogy a bérlet még többe kerül: „Most mi vagyunk a szolgáltatóért vagy ő értünk?" – tette fel a kérdést alig néhány nappal azután, hogy az új menetrendet bevezették a megyeszékhelyen.

Az önkormányzati döntés értelmében február 1-jétől csökkentették a járatszámokat, több busz ritkábban jár (néhány meg is szűnt), de gondot jelent az is, hogy az eddigi csuklós buszok helyett szimpla járatok közlekednek, amelyekre sokszor nem férnek fel az emberek. „Úgy időzítettem, hogy ne jelentsen gondot a változás, de a szomszédomtól hallottam, hogy aki Likócsról Győrbe akar eljutni az orvoshoz, annak másfél órával előbb kell indulnia. Több mint fél órát várni a buszra... Felháborító, valóban" – mondta Szalai Zoltán.

Végül még egy vélemény egy diáktól, akit legalább az a tény vigasztal, hogy bosszúságaiért nem kell januártól fizetnie, ugyanis a közlekedés azóta ingyenes a tanulóknak Győrben. „Reggel a 2-esen az alsó lépcsőn utaztam, mert csak ott volt hely. Most a 11-esre várok, abban bízom, hogy felférek rá. Legutóbb nem sikerült." Tóth Barbarát, illetve a másik két nyilatkozót véletlenszerűen szólítottuk meg a tömegből.
Gyanítható, mást nagyon nem mondtak volna azok sem, akik sűrű sorokban várakoztak a felszállásra.

A Volán szólt előre

„ Nem mi találtuk ki a járatcsökkentést, csak a közgyűlési döntést hajtjuk végre" – összegezte az előzményeket, illetve a jelent Lencse Gyula, a Kisalföld Volán helyiüzletág-vezetője. A közlekedési szakember részletezte a változást, eszerint hétköznap 86, szombaton 156, vasárnap pedig 93 járattal kevesebb jár a megyeszékhelyen február 1-jétől. Éves szinten mindez azt jelenti, hogy 215 ezer kilométert és nagyjából 100 millió forintot spórol meg a város. „Csúcsidőben – reggel hét és nyolc óra között, illetve délután egytől háromig – minden létező buszunk a forgalomban van, próbáljuk csökkenteni a feszültséget."

– Ezzel együtt tudjuk és tudtuk, hogy az embereket érzékenyen fogja érinteni a változás. A közgyűlési döntés előtt figyelmeztettük is az önkormányzatot erre, de a többség elfogadta a csökkentésről szóló előterjesztést, amelyet az utasszállítási adatok alapján készítettünk el. A panaszok természetesen hozzánk is elértek.

Félmillió kilométerrel kevesebb

Győrben már tavaly tavasszal is csökkentették a helyi járatok számát, akkor mintegy 300 ezer kilométert húztak le az évente 5,4 millió kilométeren hajtó (2003-as adat) menetrend szerinti járatok teljesítményéből. A mostanival együtt tehát már több mint félmillió kilométerrel kevesebb a menetrend szerinti buszok futása, amihez nem kell szakembernek lenni, hogy kijelentsük: túl sok. Egyes járatok ráadásul nemcsak ritkultak, hanem meg is szűntek.

A Kisalföld Volánhoz az elmúlt néhány napban különösen két járattal kapcsolatban érkezett panasz: a 21-es és a 11/C megszűnése miatt. Az előbbi Marcalvárosból ment a Tompa utcáig, a másik Bácsáról az ipari parkba tartókat szállította. A járatok megszüntetésének oka, hogy túl sok volt az úgynevezett üres kilométer, amikor a buszok nem szállítottak utast, csak a két végállomásra mentek.

A bácsai munkások most vagy továbbra is buszoznak, de akkor többször átszállnak, vagy autóba ülnek – de mindkét esetben jogosan dühösek. De panaszkodtak a belvárosban utazók is: a Révfaluba tartó 11-es járatra csúcsidőn kívül is alig lehet felférni, amióta nem csuklós, hanem szimpla busz jár. A 8-as járatra pedig 40 percet kell várniuk – mondják.

A zsúfoltságnak nem ez az oka

„ Megértem a Kisalföld Volán véleményét. A cég abban érdekelt, hogy minél több kilométert fizessen meg valaki, az üresen futott kilométerek megfizettetésénél semmi sem kényelmesebb" – nyilatkozta kérdésünkre Eredics Imre.

A győri alpolgármester szerint a félmillió kilométer lefaragásától nem nőtt a zsúfoltság a buszokon, mert a csúcsidőszakokban nem, csak a köztes időszakokban csökkent a járatok száma, amikor sok buszon alig van utas.

Úgy vélte, emiatt a problémák nem is jelentkeznek élesen, de jelezte, mint mindig, most is készek arra, hogy bizonyos idő elteltével értékeljék a tapasztalatokat.

A politikus hangsúlyozta: a változtatásokra – amelyeket utasszámlálás és elemzés előzött meg – azért volt szükség, mert a város kasszája véges, és a magasabb menetteljesítménynek nem volt meg a bevételi háttere.
Leszögezte, hogy a tanulóbérletek ingyenessége és a járatszűkítések között nincs semmilyen összefüggés.

Huszonnégy igen,  tíz nem arányban szavazták meg

A kilométer-csökkenésről szóló határozati javaslatra a december 18-i közgyűlésen igennel szavaztak: Eredics Imre, Bári Olga, Balogh József, Kun András, Dömötörné Holeczky Judit, Eredics Gergely, Bécsi Zoltán, Kadler Zsuzsanna, Németh Árpád, Sághy Zsolt, Pádár László, Wernerné Csordás Éva, Schreiner László, Ferenczy Lajos, Balogh Imre, Gergely Zoltán, Czifrik Mihályné, Baralovics Ernő, Graffelner Kálmán, Szemes János, Hegyi Zoltán, Bárány István, Szabó Jenő és Schmidt Péter. Nemmel szavaztak: Füke Géza, Horváth László, Kalmár Ákos, Somogyi Tivadar, Antal Imre, Szeles Szabolcs, Kovács Tamás, Andréka Bertalan, Gangl András és Dézsi Csaba András.

Kapcsolódó cikkek >>

Emelkedő díjak, ingyenes bérlet (2003-12-18) >>
A Kisalföld Volán támogat és elvár (2003-09-11) >>
Sztrájk előtt a Volán (2003-01-02) >>Változik a menetrend (2003-04-04) >>
Zsúfoltság reggelente a 2-es buszon (2004-01-22) >>
Új buszmenetrend (2003-08-24) >>
Dráguló viteldíjak a buszokon (2003-12-26) >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egészségi állapota miatt nem vezethet buszt

Kálmán Imre gönyűi buszsofőr tíz évvel ezelőtti balesetéről a múlt héten írtunk. A vétlen vezetőt… Tovább olvasom