Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Bosszantó hűtőpályázat

Két hete újra elindult a hűtőcsereprogram, melyben az új gép árának felét (vagy maximum 35 ezer forintot) az állam állja. Pályázni kell, de sokak (főleg idősebbek) szerint szinte lehetetlen.

Király Péter októberben köszönt le öttevényi polgármesteri pozíciójából. A helyiek azonban még most is segítséget kérnek tőle a hűtőgépcsere-pályázathoz.

"Idős, nehezen mozgó öttevényiek szeretnének pályázni, ám úgy érzik, éppen a legrászorultabbak lettek esélytelenek. Nekik ugyanis nincs számítógépük, nem tudnak bemenni valahová az ügyfélkapura regisztrálni. A hűtőgépükre már ráférne a csere, de így nem tudnak pályázni. Az ügyben országgyűlési képviselőt és a tárcát is megkerestem, ám a kiíráson már nem fognak változtatni" – mondta Király Péter.

A pályázatokat november 14-től lehet beadni, csak elektronikus úton. Ehhez ügyfélkapus regisztráció szükséges. A pályázatot eredetileg a nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak hirdették meg, de a minisztérium később módosította a feltételeket és úgy döntött, minden magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező magánszemélynek lehetővé teszi a részvételt. Később aztán összeomlott a befogadó számítógépes rendszer, de két hete újra lehet pályázni.

Összesen 627,1 millió forint állami támogatásból új, magas energiahatékonyságú hűtő vagy fagyasztó vásárolható. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az új hűtőgép vételárának maximum a fele, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer forint, A++ és A+++ energiaosztályú gép választása esetén pedig maximum 35 ezer forint.

A dunaszentpáli Csapó István "modern nyugdíjas", laptopot használ. Pályázni szeretett volna, ám egy idő után feladta. "Nagyon pipa voltam. A hűtőgépünk már nincs a legjobb állapotban, úgy gondoltam, megpróbálom állami segítséggel lecserélni. Az ügyfélkapus regisztrációval nem is volt gond.

A pályázati űrlap kitöltésével azonban – pedig még a fiamat is bevontam – elakadtunk. Olyan kérdések voltak, amikre egészen egyszerűen nem tudtuk a választ. Például, hogy mekkora a szén-dioxid-kibocsátása a mostani hűtőgépünknek, s mekkora megtakarítást érünk el a cserével. Egy idő után aztán feladtuk, végül nem pályáztunk" – mondta.
Hogyan lehet pályázni?

A pályázati portálon, a https://uszt-hgcs.hu oldalon keresztül. Ehhez azonban előtte ügyfélkapus regisztráció szükséges a www.magyarorszag.hu-n. A hűtő- és fagyasztógépek cseréjére december 15-ig (vagy a forrás kimerüléséig), kazáncserére 2015. január 31-ig, a homlokzati nyílászárócsere alprogramra 2015. január 5-ig lehet pályázni.

Utóbbi kettőre a http://www.emi.hu/EMI/web.nsf/Pub/palyazatok.html  internetes oldalon.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marad a menekülttábor Vámosszabadin

A belügyminiszter a jelenlegi migrációs helyzetben nem ígérte meg, hogy bezárják a vámosszabadi menekülttábort. Tovább olvasom