Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Borkai: Nem lassú a tempó

Ha a győri rendkívüli közgyűlés csütörtökön el is fogadja a jövő évi közoktatási létszámokat, az egyhetes késés így is mintegy tízmillió forintba kerül a városnak.
„Továbbra is ügyeket, és nem pártokat fogok szolgálni. Nem engedem, hogy országos politikai ellentétek begyűrűzzenek Győrbe, mert ha ez megtörténik, megáll a város fejlődése" – fogalmazott a pénteki városházi sajtótájékoztatóján Borkai Zsolt győri polgármester. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a közgyűlés csütörtöki ülésén a tulajdonosi bizottság három, részben városi tulajdonú cégnél akarta a városvezető helyett másra bízni a tulajdonosi képviselet gyakorlásának jogát. A „visszahívási" kezdeményezés végül nem kapta meg a többséget, elsősorban azért, mert noha a fideszes képviselők támogatták, a KDNP-sek nem. Ezt követően a Fidesz-frakció leszavazta a jövő évi közoktatási létszámokról szóló előterjesztést, ami azt jelenti, hogy több mint három és fél ezer dolgozó érezheti állását bizonytalanságban, mert így nem dőlt el, közülük kiket – összesen 234 embert – bocsátanak el. Borkai Zsolt polgármester emiatt jövő csütörtökre rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelyen újratárgyalják a kérdést változatlan előterjesztéssel.

A polgármester a sajtótájékoztatón kijelentette: abszolút nem érzi katasztrofálisnak a helyzetet. Úgy fogalmazott: a demokráciában mindenkinek lehet ellenvéleménye, de sportszerűen kell viselni és elfogadni a testület többségi döntését. A Kisalföld kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy a korábban leszavazott Fidesz-frakció bosszúból voksolt nemmel a közalkalmazotti létszámokról szóló döntésnél, Borkai azt válaszolta: reméli, hogy mindenkit a jó szándék vezérel.
„Nem szeretném, ha néhány képviselő a második gyerekkorát élné, és ha úgy érzi, elvették tőle a homokozóvödrét, akkor elvenné a másik szitáját" – tette hozzá Borkai Zsolt.

A Kisalföld azt is megkérdezte a polgármestertől, egyetért-e Dézsi Csaba András Fidesz-frakcióvezető-helyettes lapunk pénteki számában megjelent véleményével, miszerint tempóváltásra van szükség. Borkai Zsolt hangsúlyozta: nem érzi lassúnak a tempót, a fejlesztések elkezdődtek, választási ígéreteit négy év alatt teljesíteni fogja. Megjegyezte, hogy a vállalkozói szféra meglehetősen bizonytalan, óvatos a befektetéseket illetően, de nem a város, hanem az ország gazdasági helyzete miatt.

Tantárgyfelosztás nélkül

Papp András oktatási és kulturális osztályvezető elmondta: a közalkalmazotti létszámok ügyében elmaradt döntésnek rendkívül súlyosak a következményei. Emiatt egyik iskolában sem tudtak tantárgyfelosztást hirdetni az utolsó tanítási napon, ami a szakember szerint szakmai nonszensz, és ilyen szégyen még nem fordult elő Győr közoktatásában. Megjegyezte: azért a június 14-i közgyűlésre vitték be az előterjesztést, mert aznap fejeződött be a felvételi eljárás, tehát aznap derült ki, hogy hány csoport és osztály indul ősszel a városban. Elhangzott: ha a rendkívüli közgyűlés elfogadja az eredeti javaslatot, az elbocsátások akkor is a tervezettnél egy héttel később kezdődhetnek el, ami mintegy 10 millió forintos pluszkiadást jelent.

Pótbefizetés a repülőtérnek

A csütörtöki közgyűlés egyes döntéseiről már tegnap beszámoltunk. A képviselők emellett megszavazták, hogy az önkormányzat 51 millió forint pótbefizetést teljesítsen a résztulajdonában lévő Győr–Pér Repülőtér Kft.-ben. A testület áldását adta arra, hogy a 259 millió forintos lakóutcaprogramból 141 millió forintnyi munka mielőbb elkezdődjön. Elfogadták, hogy a Széchenyi tér felújítására új koncepció készüljön, valamint hogy az önkormányzat szeptember 1-jéig elkészítse a belváros komplex rehabilitációs programját, hogy pályázni tudjon európai uniós támogatásért a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnál.

Drágulnak a temetői díjak

Az ülésen módosították a temetkezési rendeletet, és átlagosan 10 százalékkal felemelték a díjakat. Nem kiemelt parcellában egyes felnőttsírhely 25 évre 6600, urnafülke tíz évre 3960 (a szabadhegyi temetőben 6600) forintba kerül. A ravatalozó használatáért a szabadhegyi új temetőben 15.840, a nádorvárosiban 11.880, a többi sírkertben 7920 forintot kell fizetni. (Valamennyi összeg az áfával együtt értendő.)
A testület zárt ülésen döntött a Szent László-érmek odaítéléséről. A június 27-i díszközgyűlésen dr. Barsi Ernő népzenekutató, a tanítóképző kar tanára, Kuti József nyugalmazott főiskolai tanár, főigazgató-helyettes és Németh József révfalui plébános, a Prohászka-iskola igazgatója vehet át elismerést.

Hancz Gábor
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előrelátóan építették a Hédervári utat

A kivitelezők, a szakhatóságok és az önkormányzat képviselőinek részvételével hivatalosan is átadták… Tovább olvasom