Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Borkai: Fel kell újítani a Dunakapu teret

Ha a régészeti feltárás olyan eredményeket hoz, az önkormányzat lemond a Dunakapu téri mélygarázsról – nyilatkozta Borkai Zsolt polgármester.

– A Dunakapu téren ülünk. Mi lehet alattunk?
– Nem tudom, de nemcsak én, hanem senki sem. Legfeljebb sejtések vannak.

– Többen állítják, hogy az erőd maradványait takarja az aszfalt, és ezért ki-ki vérmérséklete szerint tiltakozik a mélygarázs ötlete ellen. Mit gondol erről?
– A Széchenyi tér mellett ez a legnagyobb tér Győrben, sajnos azonban olyan rossz állapotban van, ami nem méltó a belvároshoz. Abban mindenki egyetért, hogy fel kell újítani. Érdemes meghagyni azonban annak a lehetőségét is, hogy mélygarázs épülhessen alatta.


Borkai Zsolt a Dunakapu téren - fotó: Krizsán Csaba.
Borkai Zsolt a Dunakapu téren - fotó: Krizsán Csaba.

– Ha a régészek olyan emlékeket találnak, amelyek kizárják, hogy mélygarázs épülhessen, lemondanak erről a tervről?
– Igen. A kérdés persze az, hogy mekkora területen, pontosan hol és mit találnak. Előfordulhat, hogy a leleteket, történelmi emlékeket megőrizzük, bemutatjuk, és még egy mélygarázs is elfér a tér alatt. Az elmúlt hónapok önkormányzati lépései semmi másról nem szólnak, csak arról, hogy egyáltalán lehetőséget biztosítunk a mélygarázs megépítésére. Ez viszont még nem azt jelenti, hogy meg is fog épülni.

– Az Arrabona Városvédő Egyesület, a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa, a Magyar Limes Szövetség és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is fogalmazott meg kritikákat a térfelújítással kapcsolatban. Számított ekkora felzúdulásra?
– Egyáltalán nem lepődtem meg, minden felújításhoz kapcsolódnak kritikák. Egy csapat, a városvédő egyesület ezeket felkarolta és hisztériát keltve, nem valós dolgokat állítva saját magát akarja megismertetni. Olyan párbeszédbe nem vagyunk hajlandók belemenni velük, amiben mindig az ábécé első betűjéhez térünk vissza.

– Nem lett volna logikusabb és kevésbé támadható, ha előbb a régészek megnézik, mi van a tér alatt, s az önkormányzat csak utána dönti el, hogyan akarja átalakítani a teret?
– Ha így gondolkodtunk volna, akkor talán két év múlva tudnánk elkezdeni a felújítást, mert a rendezésiterv-módosításnak, a tervező kiválasztásának és a tervek elkészítésének hosszú az átfutási ideje. Ezért döntöttünk úgy, hogy párhuzamosan visszük végig az egyes feladatokat. Az más kérdés, hogy az ásatás befejezéséig csak olyan terveink lehetnek, amelyek a régészeti feltárás eredményeinek ismeretében bármelyik pillanatban változtathatók.

– Városszerte hallani azt a pletykát, miszerint a mélygarázs azért kell, hogy a közeli, felújított Széchenyi téri Lloyd-palotának legyenek parkolói.
– Máshogy nem lehet mondani a nemet, mint nem. Bizonyos erők nagyon messze mentek el a Dunakapu tér tervezett felújításának kritizálása kapcsán. Olyan összeesküvés-elméleteket gyártanak, amelyek felháborítók és semmi valóságalapjuk nincs. Ezek a város fejlődésének gátjai.

– Miért ezt szánja az önkormányzat rendezvénytérnek, és miért nem keres helyet a Városréten vagy másutt?
– Ha már a hagyományoknál és a múlt tiszteleténél tartunk, a Dunakapu tér az elmúlt évtizedekben rendezvénytérként működött. A másik ok a belváros szépsége. Mi azt szeretnénk, hogy az emberek ide jöjjenek, itt alakuljon ki közösségi élet. Erre jó példa a felújított Széchenyi tér is.

– Közlekedési szempontból is érték kritikák a mélygarázs tervét, mondván, az önkormányzat a belvárosba vonzza az autókat, ahelyett, hogy távol tartaná őket. Ebben sincs igazság?
– A jelenleg a téren futó út rakpartra vitele éppen azt szolgálja, hogy nagyobb legyen a gyalogosok számára a tér. A mélygarázzsal tulajdonképpen megszabadítjuk ezt a területet az autóktól, amelyek most a felszínen parkolnak.

– A piaccal mi lesz?
– Amint kész a felújítás, jöhet vissza a térre.

– Csak az őstermelők vagy mindenki?
– Mindenki. Egyetlen feltételünk van csak, hogy egységes, kulturált küllemű legyen a piac.

– Milyen Dunakapu tér van a szeme előtt, ha a felújítás utáni látványra gondol?
– Olyanra, amelynek szép a felülete, ráadásul az út rakpartra vitele miatt nagyobb, mint ma. A Dunapart Rezidencia felé sétány vezet majd, a ˝révfalusi˝ híd hídfőjéhez pedig találkozópontot tervezünk, ahol lépcsőkre ülhetnek a járókelők, az egyetemisták. A déli oldal a vendéglátásé lesz.

– Mikorra lehet kész a beruházás?
– Azzal számolunk, hogy az ásatás két, két és fél hónapig tart, de idén mindenképpen  befejeződik. Maga a felújítás 2013-ra lehet kész.

– Mennyibe kerül?
– Pontos számokat még nem tudunk, de nagyjából kétmilliárd forinttal kalkulálunk. Az biztos, hogy ha a tér alatt olyan történelmi értékeket találnak, amiket be kell mutatnunk, annak az ára kétszer annyi lesz, mint amennyibe a mélygarázs kerülne.

– És ha ez lenne a helyzet, mit tennének?
– Annál borzasztóbb nincs, mintha betemetjük a történelmi emlékeket. Megtalálnánk a módját, hogy előteremtsük a szükséges pénzt.

Olvasóink írták

  • 19. artie75 2013. április 11. 15:06
    „"Az elvtársak mutyizása biztos jobb volt, de azok az idők elmúltak."

    Valóban, most a te elvtársaid mutyiznak. Hogy ez miért jobb neked, azt nem tudom. Bár sejtem.”
  • 18. Oreg35 2013. április 11. 13:26
    „A Kisalföld újság küldje el ezt a cikket a polgármester úrnak, mert úgy látszik amnéziában szenved! Talán akkor emlékezni fog, hogy mit mondott annó!”
  • 17. mstummer 2011. július 19. 20:51
    „Most hogy megtalálták a falakat akkor lemondanak róla vagy nem?”
  • 16. kisember1 2011. június 29. 15:31
    „Biztos jó, ha a Duna mellé mélygarázst építenek???????????????
    Kicsit olyan, mint a Nádor aluljáró, amely jobb lett volna felüljárónak. Most a nagyobb esőknél nem kéne szivattyúzni.

    Én is jobban örülnék, ha megkérdeznék, hogy fel szeretnénk újítani, de hogyan???!!!

    Csoda, hogy ilyen nagy az ellenállás?”
  • 15. DON 2011. június 26. 12:05
    „pancser véleménye legalább annyira dohos, mint a téglák, amiket emleget. Barátom! A fejlődés hozta a gyógyíthatatlan betegségeket, a sterilitás a sok életképtelen véglényt. Ránézek a mai fiatalokra, s elborzadok attól, ha belegondolok: ezek a jövő? Hol maradnak azok az értékek, amik mentén a mi generációnkat felnevelték? Hol marad az egészséges ősi természet, amiben felnőttünk? Hova tűnnek ezek, ha minden összefosunk a fejlődéstől megindított gyomrunknak köszönhetően? Maradjon a történelem a könyvekben? Mi ér többet annál, mint amikor a régi nagyjaink szellemétől belengett régi falak között halljuk ugyanazt a történetet, mint amit történelem órán? Annak, akinek nem volt ilyen élménye, az oda jut, ahova pancser meg a haverjai: sivár, értéktelen, életképtelen, szemétdombra való.”
  • 14. mir 2011. június 25. 19:45
    „12

    Miről beszélsz? Senki sincs a felújítás ellen aztán ha az agyadig eljut ez az infó akkor talán meg kéne magyarázni hogy miért is jobb egy modern üres placc az AVE javaslatánál”
  • 13. adamasz1977 2011. június 25. 11:49
    „5.hez!

    Mit veszít el, te félkegyelmű? Azt a két fabódét meg az üvegtigrises lakókocsit?”
  • 12. adamasz1977 2011. június 25. 11:43
    „Madarász! Tudom, hogy nagyon sok embernek, pl. magának sem tetszik Győr fejlődése. De a véleményével már kisebbségben van. Az elvtársak mutyizása biztos jobb volt, de azok az idők elmúltak.”
  • 11. Agent 2011. június 25. 10:06
    „Jól nyilatkozott a Zsolti, benne volt minden, szóval csinálják csak, jól csinálják, ennek pedig néha az egyik legjobb fokmérője, ha hangosan visítanak a trollok a fórumokon:)”
  • 10. pancser 2011. június 24. 23:47
    „9-nek! Szeretném, ha modern és élhetőbb világban, ehhez nem kellenek értéktelen középkori téglák!”
  • 9. bojtár 2011. június 24. 20:06
    „21. pancser 2011.06.24. 18:26
    öregem te tényleg reménytelen vagy szegény gyereked ha lessz ,mibe fog felnőni.”
  • 8. pancser 2011. június 24. 18:00
    „Kit érdekel ami a föld alatt, a jövőt kell építeni. Undorító ahogy egyeseknek folyton a dohos múlttal akarnak foglalkozni. Természetesen persze más pénzén. A dohos téglát akar nézni fizesse ki az ásogatást.”
  • 7. Adiutrix 2011. június 24. 16:43
    „Győri Dunakapu tér: Megőrizné a polgármester a római emlékeket?: http://limes.blog.hu/2011/06/24/gyori_dunakapu_ter_megorize_a_polgarmester_a_romai_emlekeket”
  • 6. kama 2011. június 24. 13:44
    „Borkai Úr! Ez nem is olyan fölényesen mosolyogtatni való!”
  • 5. gutembergtéri 2011. június 24. 13:24
    „Dunakapu tér is elveszti régi, ódon hangulatát, ha az önkormányzathoz közeli tervezők elképzelései válnak valóra. Ismerhetjük alkotásaikat. (Széchenyi tér, régi színház) Nagyon bízom, hogy a tér felújítása nem az ő elképzelésük szerint valósul meg.”
  • 4. Madarász 2011. június 24. 10:49
    „3. adamasz1977

    Azért nem mindegy merre! Nagy költségvetésű, ízléstelen, slendrián módon kivitelezett mega beruházások.

    Közben az úthálózat kritikán aluli, a tömegközlekedés szintén.

    Ez ne éppen a megfelelő irány!”
  • 3. adamasz1977 2011. június 24. 09:52
    „apex elvtárs! egalább fejlődik a város a vezetése alatt! nem úgy mint elvtársaid idején!”
  • 2. apex 2011. június 24. 09:21
    „"Abban mindenki egyetért, hogy fel kell újítani." A kérdés: mikor, hogyan, mennyi pénzből. Ha a Széchenyi térhez hasonló botrányosan történik, inkább el se kezdjék, mert kidobott pénz lesz.
    "ha a tér alatt olyan történelmi értékeket találnak, amiket be kell mutatnunk, annak az ára kétszer annyi lesz, mint amennyibe a mélygarázs kerülne." Nem tudják még mennyibe kerül a mélygarázs, mit találnak a tér alatt, de a bemutatásának az árát már tudja a város géniusza.
    "Olyanra, amelynek szép a felülete" ehhez már nem bírok hozzáfűzni moderálva semmit.
    Ez a riport szépen illeszkedik a Dumakapu tér felújításának történetébe és kiderül belőle a polgármester felkészültsége a témában.”
  • 1. Madarász 2011. június 24. 08:55
    „A tagnap bedobált önkormányzati újságban van egy látványterv.
    Szörnyű!

    Megint egy ultramodern förmedvény a barokk épületek közé. Tessék mondani, nincs ebben a városban/országban egyetlen olyan tervező, akinek nincs ízlésficama?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vitás a Cshu-Cshu Bahn belvárosi útvonala Győrben?

A városnéző kisvonat tavaly óta robog Győrben. Utánajártunk hogyan került a járgány a városba, s megéri-e fenntartani. Tovább olvasom