Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Borkai: 'Az életben egyszer jön ilyen felkérés'

Borkai Zsolt volt olimpiai bajnok kedd óta a Fidesz-KDNP közös polgármesterjelöltje Győrben.

„ Azoknak, akik most úgy gondolják, nincs semmi baj, a Borkai akár veszíthet is, nincs mit kockáztatnia, üzenem: másképp kell ehhez a versenyhez hozzáállni. Én győzelemre megyek, ráérek utána gondolkodni az esélyeimről " – nyilatkozta a Kisalföldnek Borkai Zsolt volt olimpiai bajnok, a honvéd-középiskola igazgatója, aki kedd este óta a Fidesz-KDNP közös polgármesterjelöltje Győrben.

– Gondolom, mindenki úgy kezdi, ahogy én: de miért?

– Igen, így kezdik... Tény, magamtól nem találtam volna ki, hogy polgármester legyek, de valakik gondoltak rám, s ez sokat számított.


Furcsa egybeesés, hogy az iskolabezárás kapcsán (a Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola 2007. december 31-én zárja be kapuit – a szerk.) már beszélgettünk a Honvédelmi Minisztérium vezetésével arról, milyen irányban folytathatnám a katonai pályafutásomat. Elmondtam nekik is, hogy mindenképpen Győrben szeretnék maradni. Mindig voltak céljaim, most olyan dolgot szeretnék csinálni, ami felpezsdít. Kikértem a feleségem tanácsát, beszéltem a baráti körrel is természetesen, s hosszas gondolkodás után döntöttem az indulás mellett.

Az életben egyszer

– Volt, aki lebeszélte volna?

– Inkább féltettek. Nem azért, mert azt gondolták, nem tudok megbirkózni a feladattal, hanem mert látják, a politika most olyan Magyarországon, hogy aki egyszer „besározódik" vele, az nem biztos, hogy ugyanaz marad az emberek szemében, mint aki előtte, civilként volt. Mégis én azt gondolom, ilyen felkérés az ember életében egyszer adódik, s erős pártok támogatásával nagy esélyem van, függetlenként nem lenne ekkora.

– Ha már a politikánál tartunk, interjút akkorra ígért nekünk, amikorra biztosan eldől, hogy a KDNP is támogatja, s nem indít ellenjelöltet önnel szemben. A kérdés tehát eldőlt, de ha ezt a támogatást nem kapta volna meg, akkor egyedül, „csak" mint Fidesz-jelölt, nem is mérettette volna meg magát?

– A sportban és gondolom, így a politikában sincs értelme a „ha"-val kezdődő mondatoknak. Örülök, hogy a Fidesz és a KDNP példásra vizsgázott összefogásból. Belátták, hogy csak együtt sikerülhet. Állítólag párton kívüli, civil jelöltet kerestek, aki képes új lendületet, dinamikát, fejlődést hozni a városnak. Megtisztelő, hogy mindkét szervezet rám gondolt.

Nyerni, veszíteni tudni kell

– A Fideszen belül lehet hallani olyan hangokat, miszerint Győr ciklusok óta „balos" város, olyan embert kell ezért indítani polgármesterjelöltként, aki ha esetleg nem is nyer, politikai karrierjét nem töri meg egy elvesztett választás. Azt is mondják, kevés most a tűz.

– Majd akkor adunk neki egy kis oxigént... A sport sok mindenre megtanított: arra például, hogy nyerni kell, de nem mindenáron; s tudni kell veszíteni is. De verseny előtt soha nem szabad arra gondolni, mi lesz utána! Azoknak, akik most úgy gondolják, nincs semmi baj, a Borkai akár veszíthet is, nincs mit kockáztatnia, üzenem: másképp kell ehhez a versenyhez hozzáállni. Igenis hiszem, hogy a választók megfordítják az eddigi tendenciát, s egy jobboldali jelöltre szavaznak. Én győzelemre megyek, ráérek utána gondolkodni az esélyeimről.

– A győzelem persze az ellenféltől is függ. Mit gondol, a szocialisták első, majd második jelölése (először Kadler Gusztáv, majd visszalépése után Kun András lett az MSZP-s polgármesterjelölt – a szerk.) jól jött a jobboldalnak vagy sem?

– Erre nem tudok válaszolni, mert nem én választom meg az ellenfeleimet.

– Akkor én válaszolok: úgy tartják, Kun Andrással, a vérbeli politikussal szemben több esélye lehet a civil életből jött, de párttámogatással bíró Borkainak.

– Mindig annak van igaza, aki a dobogó tetején áll. Előre okoskodni nem akarok.

Nem ígérgetni kell

– Kikerestem a nyilatkozatait a Kisalföld archívumából: az érdekelt, milyen közéleti kérdésekben szólalt fel eddig Győrrel kapcsolatban. A honvédgimnáziumról – ahol igazgató – rengeteget találtam, mást azonban nem.

– Beszélni sok mindenről lehet, de inkább tenni kell. A lehetőség erre akkor lesz adott, ha megválasztanak. Magyarországon mindenki ígér sok mindent, de a tettek valahogy elmaradnak. Győriként én is tapasztalom, hogy nem megy minden jól. S nem lehet azt mondani, hogy kérem, a közlekedés mindenhol rossz az országban. Igenis vannak olyan városok, amelyek fekvésüknél fogva messze nincsenek olyan jó helyzetben, mint mi, mégis úgy mennek el mellettünk, mint a pesti gyors...

– Mint például?

– Mondjuk Debrecen vagy Kaposvár.

– Meglepődtem volna, ha mást mond...

– Nem a fideszes polgármesterek miatt. De nézzék meg, honnan hova jutottak ők. Igen, nálunk is épülnek szép dolgok, nem állítom az ellenkezőjét, de ennél a város többet érdemel, s hiszem, hogy többet is tudna tenni.

– Gimnáziumot már irányított, a város viszont más szint – borítékolom, hogy ezt a kritikát is hallani fogja még egyszer-kétszer a riválisoktól.

– Nem mindenki úgy született, hogy máris egy várost vezet. Egy iskola jóval kisebb, persze a vezetése mégis tapasztalatot ad számos területen: itt is emberekkel foglalkozom, önálló gazdálkodást viszek, a pénzügyekért felelek... Kicsiben már sikerült teljesíteni a kihívást, megpróbálnám nagyban is.

A párt irányít vagy a jelölt?

– Ön katona, tehát tudja, milyen parancsot teljesíteni. Viszont egyelőre nem tagja a Fidesznek, így kérdés, hogy a párt utasításait be kell-e tartania a kampány során, vagy hozhat önálló döntéseket?
– Önálló döntéseket hozhatok, de ezek csak úgy születhetnek meg, ha konzultálok előtte a tanácsadóimmal. Akik ismernek, tudják: mindig megfeleltem a kötelességeimnek, de mindig önálló is maradtam. Mindig tudtam, mit szeretnék elérni, s azt is, hogy nem mindig kell az ablakon bemenni – lehet, hogy van annál egy könnyebb út...

– Mégis merre? Az ajtón át?

– Akár arra.

– A választási programot ezek szerint ön állítja össze.

– Segítséggel, igen.

– Az iskolában elkezdődik a nyári szünet, de ön ezek szerint nem is álmodhat vakációról. Mikor kezdődik a kampány?

– Az igazi, nagy munkát most kezdjük el. Ötleteim már vannak, de a programról majd akkor szeretnék beszélni, ha konkréttá is válik.

A KDNP is Borkai Zsolt mellé állt

Az interjúból már kiderült, amit tegnap délután sajtótájékoztatón is bejelentett Szijjártó Péter, a Fidesz és Tinka István, a KDNP győri elnöke: a két párt közös polgármesterjelöltje Borkai Zsolt lesz. A két párt közös jelölteket indít minden választókerületben és közös lesz a listájuk is. Az erről szóló megállapodást – a jelöltek neveivel együtt – a jövő héten hozzák nyilvánosságra.

Kapcsolódó anyagok >>

A Fidesz Borkait indítja Győrben (2006-06-12) >>
Célegyenesben Borkai a Fidesznél (2006-05-29) >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civilek a falvakért és a fiatalokért

„ Helyi, regionális és nemzetközi ifjúsági együttműködések szerepe a vidéki települések… Tovább olvasom