Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Borkai–Fidesz: együtt Győrért

Konszenzusra jutott két vitás kérdésben Borkai Zsolt győri polgármester és a közgyűlés Fidesz-frakciója – derült ki a szerdai városházi sajtótájékoztatón.
Ismeretes, hogy a múlt csütörtöki közgyűlésen a testület többsége a Fidesz ellenében leszavazta, hogy a városvezetőt „visszahívják" három részben önkormányzati tulajdonú cég képviseletéből.

Ezt követően a Fidesz voksai miatt nem ment át a közoktatási intézmények 2007/2008-as közalkalmazotti létszámáról szóló javaslat.
Borkai Zsolt ismertette a megegyezés lényegét. Eszerint a Rába nyrt.-nél és a Pannon-Víz zrt.-nél továbbra is ő gyakorolja a város tulajdonosi jogait, a Győri Innovációs Marketing Kft.-ben azonban a közgyűlés tulajdonosi bizottságának mindenkori elnöke, aki jelenleg Horváth László fideszes képviselő. A közalkalmazottak ügyében pedig Fidesz-kezdeményezésre olyan javaslat kerül a mai közgyűlés elé, amelynek értelmében ötmillió forintos szociális keretet hoznak létre. Erre az elbocsátandó dolgozók pályázhatnak. A részleteket most dolgozza ki az oktatási osztály. Dézsi Csaba András, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: elsősorban azoknak szeretnének segíteni, akiknek határozott idejű szerződése szűnik meg, és így nem kapnak végkielégítést.

Dézsi Csaba András azt is hangsúlyozta: egyetlen pillanatig nem merült fel, hogy Borkai Zsolt és a jobboldali többség ne közösen dolgozzon tovább, a véleménykülönbségeket azonban a demokrácia természetes részének tekintik. A Kisalföld megkérdezte, milyennek tartják a városvezetés tempóját. Ismeretes, hogy a frakcióvezető-helyettes lapunknak múlt csütörtökön nyilatkozva a lassú jelzőt használta, míg Borkai Zsolt a másnapi sajtótájékoztatón nem értett egyet a minősítéssel. Dézsi Csaba András most úgy fogalmazott: a város szekere az elmúlt négy évben került kátyúba, és kellő dinamizmussal kell onnan kihúzni. Szerinte ezt a mostani konszenzus lehetővé teszi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új körforgalom épül Szabadhegyen

A Noa Győr Investment Kft., a Royal Parkváros beruházója 120 millió forintért új körforgalmat épít… Tovább olvasom