Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Bombát kerestek a gépen

A Győrben élő Szabó Karola is rajta volt azon a Malév-gépen, amelynek felszállását kedden Rómában leállították bombariadó miatt.
illusztráció
A népművész Algírból utazott haza, s mint mondja: csak a leszállás után értették meg az utasok, hogy itt nem rosszízű tréfá ról volt szó.

Magyarországot öt népművész – köztük Szabó Karola – képviselte az algíri népművészeti kiállításon szeptember 27. és ok tóber 8. között. A sikeres bemutatkozás után nyugodtan indult haza a Győrben élő alkotó az Alitalia gépével: Rómáig semmi probléma nem is volt.

Az olasz fővárosból már a Malév budapesti járatával jutott volna haza, a kedd késő esti beszállás után azonban különös dolgok történtek a repülőgépen.
– A gép már a kifutópályán gurult, amikor az előttem öt sorral ülő bőrkabátos, napszemüveges férfi felpattant a helyéről és az útlevelét lobogtatva követelte, engedjék le – nyilatkozta lapunknak Szabó Karola.
– A stewardessek megpróbálták csitítani, de mivel ez nem sikerült, a gépet visszafordították. Nem tudtuk, mi történt, először arra gondoltunk, hogy ez az utas beteg vagy esetleg ivott, ezért viselkedik ilyen furcsán. Csak később derült ki, hogy megfenyegette az utaskísérőket: ha nem engedik leszállni a gépről, megöl valakit. Mi ekkor erről még nem tudtunk, csupán az volt gyanús: miért akarja ez az ember ennyire elhagyni a repülőt?

Az utasok összerakták a mozaikokat

Az incidens után másfél órán át a kifutópályán állt a gép, az ukrán férfit az első ülésre ültették, négy légiutas-kísérő körbefogta. Az olasz rendőrség a helyszínre vonult, közben a reptér személyzete a férfi csomagját kereste a gépen. Az utasok viszonylag nyugodtan fogadták a fejleményeket, azt nem értették csak, miért nem hagyhatják el a repülőt. Akkor ijedtek meg, amikor a gépet a reptér legtávolabbi pontjára tolták. Elterjedt ugyanis közöttük: azért teszik ezt, hogy ha esetleg fel robbanna, a többi gépet ne veszélyeztesse. Mindez annak ellenére játszódott le az uta sokban, hogy bombáról senki egyetlen szót sem ejtett, csak a táskákat kereste mindenki.

– Lassan összeállt a kép. A veszteglés alatt hazai újságokat is osztogattak, ezekben szerepelt a Malév-gépeken történt korábbi bombariadók híre. Ezt is egy hasonlónak hittük. Én ráadásul egy arab férfi mellett ültem, nem kell mondanom, elsőként az ötlött fel bennem: hátha ő is benne van a felfordulásban. Aztán beszélgetni kezdtünk és kiderült, szó sincs erről.

Hosszú volt a hazaút

A következő másfél órát már a váróteremben tölthették, az ukrán férfit a rendőrség kihallgatásra vitte, az utasok pedig ismét haza indultak Budapestre. Most már semmi probléma nem volt, bár a gép tizenegy óra helyett csak hajnali fél négykor érkezett Ferihegyre. Szabó Karola és magyar kollégái csak a leszállás után értették meg, hogy ez több volt, mint a hazai telefonos ijesztgetések.
A legkevésbé mindez a győri népművész algíri utastársát érdekelte, aki nek a leszállás után azzal is szembesülnie kellett: e kaland után még a poggyásza is eltűnt.

 Bombariadók a Malév-gépeken
Az elmúlt szűk egy hétben három Malév-gépet is bombariadó miatt fordítottak vissza, illetve állítottak le felszállás közben. Múlt hét péntekén a Budapest–New York, vasárnap pedig a Budapest–London közötti járatot fordították vissza, de mindkét esetben bebizonyosodott, hogy rosszízű tréfáról volt szó. A Róma–Budapest járat volt a harmadik, talán a legkomolyabb riasztás.

 

 

 

 

 Bombariadó a Malév New York-i járatán >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: Győr stabil

„A győri önkormányzat gazdálkodása stabil. A város vagyona négy év alatt több mint… Tovább olvasom