Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Boldog születésnapot iWiW!

Győr-Moson-Sopron- A magyar internetezők többsége már nem lepődik meg azon, ha a levelesládájában egy ilyen üzenetet olvas: „Imre ismerősnek jelölt téged". A legnagyobb hazai közösségi oldal, az iWiW, idén ünnepli 6. születésnapját.
Ezen a portálon nemcsak fiatalok gyülekeznek: a meghívót kapottak között ugyanúgy vannak általános iskolások, mint nagypapakorú felhasználók. Megkereshetjük volt osztálytársainkat, kollégáinkat; képeket, videókat  nézegethetünk róluk, sőt már alapítványok, non-profit szervezetek, cégek is rendelkeznek saját iWiW-es klubbal. A profil oldalakon személyes adatokat, ismerős halójukat is megtalálhatjuk, ami óriási: Győrben több mint 65 ezer felhasználó és közel 11 millió kapcsolat, Csornán 5 ezer 97, Mosonmagyaróváron 12 ezer 972 „fogyasztó", az utóbbi két városban pedig összesen 2 millió 858 ezer 946-an jelölték egymást ismerősnek.


Fiatalok és idősek is használják

Van, aki klubot alakít, más a jótékonysági akcióhoz gyűjti a támogatókat, s akad, aki cégéről tájékoztatja (a gyakran ismeretlen)  iWiW-es felhasználókat. Így tudtuk meg például, hogy a győri Kölyökpark Játszóház nőnemű, 2006. május 12-én született, magyarul, angolul és németül is beszél. Kiderült, hogy a kicsiket foglalkoztató „zárt-játszótérnek" több mint 1300 ismerőse van. 

– Ez a legegyszerűbb formája annak, hogy új ügyfeleket és vendégeket szerezzünk. A portálon keresztül a programjaink olyanokhoz is eljutnak akikhez egyébként nem, ezáltal sokkal több emberrel megismertethetjük szolgáltatásainkat – mondja a játszóház  üzletvezetője Pápai Eszter, aki ezt a közösségi portált – az egyéb funkciói mellett – remek hirdetési felületnek is tartja.

S, hogy az ellenpéldát is erősítjük, miszerint „nemcsak a 20 éveseké a világ", a Győr-Moson-Sopron megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete is használja az ország legnagyobb „állatkertjeként" emlegetett közösségi szájtot. Az egyesület vezetője, Nagy Sándorné Marika a nyugdíjas közösségek felkutatása szempontjából tartja fontosnak az iWiW-et, kihasználva a világháló adta lehetőségeket.

– Kapcsolatokat ápolok, rendezvényeket, találkozókat, ünnepeket szervezek, igyekszem az egyesület időskorúinak mindennapjait szebbé, jobbá tenni. Ehhez segít ez az oldal is, amellyel megkönnyíthetem a programok rendezését. 


WiW-ből iWiW

Honnét ered ez a hihetetlen „iWiW-őrület"? Várady Zsolt hat évvel ezelőtt mert nagyot gondolni: létrehozott egy olyan internetes rendszert, amelyben térképszerűen ábrázolható az emberek közötti kapcsolati-háló, így látható, hogy ki-kit ismer. A kezdeti nehézségek után így indult el (illetve „futott be") a magyar web egyik legizgalmasabb története.
– Hittünk benne, de nem számítottunk ekkora népszerűségre – mondja Szabó Márton, az iWiW Kft. ügyvezető igazgatója – minden 2002 tavaszán indult, amikor Várady Zsolt kitalálta a – kezdetben még – wiw alapját. Később hárman a Virgo Systems Kft.-vel együttműködve céget alapítottunk, majd folyamatos fejlesztések után 2006 októberében számos új funkciót vezettünk be: új szoftvert készítettünk és az oldal nevét  iWiW-re változtattuk  – meséli az igazgató, aki a rengeteg „munka gyümölcsét" az internet elterjedésének és gyakori használatának is tulajdonítja. A cél most is ugyanaz, mint hat éve: kapcsolattartás a családtagok, rokonok, barátok és ismerősök között.

– Az iWiW sikerét is ennek köszönhetjük, hiszen az emberek közötti kontaktus mindig fontos marad az életben – ogalmazott.


Teljes munkaidőben hatan dolgoznak 

Magyarország legnagyobb közösségi oldala ma százezrek mindennapjainak a része. S ugye, senki sem gondolná, hogy a több mint 3,5 millió felhasználóval rendelkező rendszeren hatan dolgoznak?

– Valóban, teljes munkaidőben csak ennyien vagyunk, de rengetegen foglalkoznak vele külsősként vagy részmunkaidőben – hangsúlyozta az ügyvezető, majd hozzátette: „most, a nemrég indult klubrendszert tökéletesítjük és természetesen, az alapvető funkciókat fejlesztjük tovább."

Az iWiW klónjai

Az iWiW felfutattása után több klón is megjelent a világhálón: köztük megemlíthetjük a baratikor.hu-t a myvip-et, a PPL-t vagy a Network.hu-t. Bár ezek egyes funkciókban többet nyújtanak, mint az első közösségi website – például fájlmegosztásra, chatre adva lehetőséget – mégsem tudták utolérni illetve megelőzni a több mint 3,5 millió felhasználóval rendelkező közösségi portált.

Olvasóink írták

  • 5. egy iwiw-ező 2008. június 30. 23:26
    „Itt hárman is kritizálják az iwiw-et, de több milliónyian használják. Aki nem akar rajt lenni, nem muszáj, aki nem akar kitárulkozni, nem muszáj, aki nem érti mire jó, nem muszáj értenie. Az a 3,5 millió ember valószínűleg érti...”
  • 4. Paszuly 2008. június 29. 14:00
    „Érdekes, hiába tudunk meg egymásról minden adatot, a világon mindenhol nagyon sok ember regisztrálta magát. És van megoldás arra, hogy ne tudjon meg mindenki mindent, ugyanis be lehet állítani, hogy ne mindenki lássa az adatokat, sőt nem is kötelező beírni. Vagy a magánéletről sem muszáj kitárulkozni, mindenki olyan képet rak fel magáról amilyet akar. Véleményem szerint igenis népszerű az iwiw, mert rengeteg ember regisztrálta már magát. És igenis jó az iwiw, mert nagyon régi ismerősöket is meg lehet találni! Ha meg vkinek nem tetszik akkor nem regisztrál, de szerintem azok vannak többségbe, akik regisztráltak, és nap mint nap használják is.”
  • 3. olvasó** 2008. június 29. 13:08
    „Mire is jó az Iwiw? Azokról,akiknek nincs ellenükre,hogy nyilvánosságra hozzák a magánéletüket ,minden regisztrált tag megtudhatja,ki hol él és ki az aktuális párja,fotókat nézhetünk a családról,a szerelmekről , nyaralásokról,megtudhatjuk ki hol él és mit dolgozik,mi az iskolai végzettsége,kinek milyen a családi állapota,kinek kik az ismerősei, a telefonszámokat....szóval mindent,amit csak akarunk. Valóban erre van szüksége az Iwiw tagoknak?”
  • 2. ndodi 2008. június 29. 12:15
    „tisztelt iwiw én 53 éves vagyok de nagyon utálom a politikát mert csak egymásra huszitják az embereket sajnos tapasztalatból tudom hogy a barátok meg még családok is össze vesznek a politika miatt én inkább azt szeretném megkérdezni hogy miért hibás állandóan az iwiw ma sem tudtam megnézni pedig az érdekesebb mert ott sok ismerőst meg barátot találni”
  • 1. Az IWIW akkor veszítette el minden hitelét, 2008. június 28. 20:09
    „Amikor törölték a Magyar Gárdát.
    Ha egy hivatalosan működő szervezetet letörölnek csak azért mert nekik nem tetszik amit képviselnek, akkor ez a portál egy nagy nulla.
    Arról nem is beszélve, hogy sok hülye teljesen "kitárulkozik", név, cím, telefonszám, stb...
    Szegényeknek fogalmuk sincsen mit tesznek...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogelosztó volt a hétvégi házban?

Győrújbarát - Kábítószer-terjesztés gyanúja miatt már folyik eljárás Sz. Norbert ellen, akinek a… Tovább olvasom