Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Bölcsőde nyílt Nagybajcson

Aligha lehetne idillibb környezetet elképzelni a legkisebbeknek, mint a jó levegő, a Duna közelsége és „a” Napsugár.
Ez a neve az óvodát és néhány hete bölcsődét is magában foglaló intézménynek, ahová összesen 16 apróságot várnak. A bölcsi már most népszerű a fiatal szülők körében.

Bianka születésnapi tortájára februárban már két gyertya kerül. A kislány életében napok óta a legmeghatározóbb élmény a közösség, a sok játék. A többiekkel együtt ő is most szokja a bölcsődés légkört. Tóköziné Jáni Réka, az édesanya pedig nem lehet eléggé hálás, amiért befogadták hallássérült csemetéjét. Eddig ugyanis más bölcsődével hiába is próbálkoztak. Itt láthatóan jól érzi magát a kislány.

– Szurdopedagógus ajánlotta, hogy Biankának nagyon kellene a társaság – mondta el az anyuka. – Mióta idejárunk, azóta jóval többet beszél, kiegyensúlyozottabb. Otthon is téma a bölcsőde. Előtte Kisbajcson éltünk, nemrég költöztünk ide. Még szokjuk a helyet, de a bölcsődét, az itt dolgozókat már a szívünkbe zártuk.

Csordásék Marci fia már az első hetek elteltével edzett bölcsisnek számít, a játékok és a társak között is remekül feltalálja magát. – Szerencsések vagyunk, mert az utcában lakunk – árulta el a szoktatásban otthonosan mozgó Csordásné Zsubrits Anna anyuka. – Nem mehettem vissza a volt iskolámba, megszűnt a szerződésem. Tanítói állás sehol, úgy tűnik, közgazdasági-pénzügyi vonalon kell tovább tanulnom, állást keresnem, de majd megoldjuk. Utóbbi csak bölcsődei háttérrel valósítható meg. Nézegetem a hirdetéseket, bízom benne, hogy valahol szükség lesz rám.
Szeder Eszter az egészségügyi szakközépiskolában végzett. Egy év németországi bébiszitterkedés után döntött úgy, bölcsődei gondozó lesz. Az első napok után úgy véli, kitűnő csapat jött össze, az álma megvalósulhat. Győriné Varga Tünde a kisbajcsi iskolából létszámleépítés miatt vált munkanélkülivé – kapott a remek alkalmon és kihívásnak érzi a kicsik gondozását.

Teilinger Imréné, a Napsugár Óvoda és Bölcsőde vezetője a falu fiatalításának tekinti a bölcsődei csoport kialakítását. Annál is inkább, mert – a telített létszám miatt – Győrből is fogadtak már kisgyermeket. – Meglehet, épp a légkör, a környezet miatt költöznek ki Győrből a családok – sorolta az intézményvezető, aki azt is elárulta, a helyi képviselő-testület nemcsak a tervezésben, hanem a megvalósításban is jó partnernek bizonyult. Pintér Imre gyermekjólétis szakember a kis asztalok, székek beszerzésében, az önkormányzat és a szülők a csoportszoba kialakításában segédkeztek. Huszár Imre polgármester gyakran meglátogatja a csoportot. Tőle tudjuk, hogy a pelenkázó és a mosdó kialakítása, valamint a szükséges átalakítás több mint 700 ezer forintba került, de bíznak benne, hogy ez megtérül.

Új kiságyakra, udvari és fejlesztőjátékokra lenne nagy szükség, de a nagybajcsi intézmény vezetősége bármilyen támogatást szívesen fogad. Pályázni fognak, hisznek abban, hogy Nagybajcsra az új utcák kialakításával egyre többen költöznek ki Győrből. S nem titok, olyan kis óvodásuk is akad, akinek immunrendszeri problémái szűntek meg a jó levegő, a környezet miatt. A fővárosból költözött a Duna mellé a család, a szülők utólag sem bánják döntésüket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a Kölcsey-hét

Hétfőn a győri Kölcsey-szobornál és a kismegyeri emlékoszlopnál a nevelők és az osztályok koszorúztak, az iskolarádión keresztül pedig Jámbor László igazgató emlékeztetett a „magyar nép zivataros századaira", a Himnusz születésének történelmi hátterére. Az iskolavezetés Szabados Jánosról, az intézmény első igazgatójáról is megemlékezett, sírjánál koszorút helyeztek el. Tovább olvasom