Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

Bogár Erika bemutatkozása a Galgóczi Könyvtárban

A Galgóczi Könyvtárban a Győri Antológia Kör alkotóit bemutató műsorsorozatának keretében Bogár Erika író, meseíró, költő találkozott az olvasókkal május 7-én.



A nagy érdeklődés kíséretében zajló beszélgetést Csáky Anna megnyitója után Cseke J. Szabolcs költő vezette, melybe később az antológiakör más tagjai, valamint a közönség is bekapcsolódott. A művekből kiemelt részleteket Gősi Vali, Molnár György és Varga Lajos Dániel olvasta fel.

„Sokan kérdezték tőlem, miért éppen arról írok, amiről. Honnan veszem a témáim, és miért olyan szomorú mind. Azt hiszem, amit én leírok, az mind megtörtént, történik vagy meg fog történni. Azok, akik egy mitikus, ismeretlen csatornán tudósítanak engem és más fogékony embereket, el akarják mondani fájdalmukat a világnak, de nem tuják. Úgy vélem, sokkal többen érzékelik a levegőben érkező fájdalom-hullámokat, mint ahányan képekbe, hangokba vagy kőbe, fába vésik. Talán minden ember képes erre, de csak keveseknek adatott meg a lehetőség, vagy inkább kevesek szenvednek attól, hogy saját fájdalmukként élik meg az éteri üzeneteket. Ez lenne a művészet titka?"

E sorokat Bogár Erika fiatal tinilányként vetette papírra még 1993-ban.

Ateista szülők gyermekeként nőtt fel. A könyvek és szokatlanul érett gondolkodási képessége révén gazdagította ismereteit, mélyedt el kutatásaiba. Érdeklődési körének központjában az észak-amerikai indián kultúra, az ősmagyar kultúra, a sámánkultusz, a vallástörténelem és a középkori történelem állt. Kilenc éves volt, amikor édesanyja kezébe adta az Egri csillagokat, felső tagozatos magyartanára folytatta, úgymond, a „beavatását", közben az Arrabona Diákszínpad tagjaként Shakespeare-rel ismerkedett, és belemélyedt az ősmagyar kultúrába.

Bogár Erika bemutatkozása a Galgóczi Könyvtárban


Írni középiskolásként kezdett. A Győri Kisfaludy Napokon Végtelen Mezők Vándora című novellájával bronzérmet nyert, 2010-ben az Országos Mesefesztiválra küldött pályamunkáját második díjjal jutalmazták mint felnőtt meseíróét. Írói útját Porubszky Ildikó, Sárai Anikó, Baráti Molnár Lóránt egyengette. Tagja a Cserhát Művészkörnek és az Irodalmi Rádiónak. Médiatámogatójaként az Alkotónők Web Magazinját nevezte meg.

A nagy klasszikusok között Henrik Sienkiewicz, Milan Kundera, Leon Uris, Walter Scott, Gárdonyi Géza, Fekete István, Mikszáth Kálmán, László Gyula nevét említette, akiket nagyon tisztel sok más között.

1994 óta rendszeresen publikál különböző antológiákban és az interneten. Naptánc című regénye 2010-ben jelent meg, és még kettő vár kiadásra. A Győri antológia már 2002-ben közölte verseit, 2010 óta pedig állandó tagja a szerzőkörnek. Elsősorban meséket és elbeszéléseket jelentet meg benne.

Életének legnagyobb ajándéka két fia.

Joggal kérdezhetjük, miért ez a hatalmas érdeklődés nála az emberi lét és lélek mélysége, a világ titkai iránt, honnét ez a kimeríthetetlen szomj, mellyel megérteni kívánja mibenlétünk lényegét, az őstörténeti kutatásokig vezettetve gyökereink fellelése céljából? Olyan mély kútba tévedt, melynek feneketlen voltát nem is sejtette, s amit ott talált, segített neki megértenie önmagát, embertársainak világát, egyúttal elvezette Istenhez, akit a Mindenséget teremtő, mindenütt jelen lévő nagy Szellemiségnek tart.

Cseke J. Szabolcs további kérdései az írónő műveinek (mesék, regények, versek) fő motívumaira, a belőlük kiolvasható üzenetekre irányultak, valamint az általa használt fantasy műfaj sajátosságaira, a mesék világa és a valóság közötti kapcsolatokra, arra a különös világra, melyet a szerző teremtett műveiben. Világnézetét olvasmányai alapján alakította ki, középpontba állítva Istent, valamint az ebből adódó emberszeretetet és a természet iránti mélységes tiszteletet.

Műveit a romantika, a misztikum hatja át és fordulatokban gazdag meseszövés jellemzi.

Bogár Erika bemutatkozása sikeres volt. A hallgatóság szívébe zárta a fiatal írónőt, akinek könyveit bizonyára érdeklődéssel fogja majd ezután olvasni.

Molnár György

Olvasóink írták

  • 1. Révfalui-szúnyog 2011. május 19. 13:57
    „A tinilány kori idézet meglehetősen new age-es beütést mutat. Szólni kéne Bogárkának, hogy lassan kimegy a divatból.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közönségdíjat nyert az Equus!

A Győri Nemzeti Színház drámája hódította el a 2011-es év Rivalda Fesztiváljának ˝közönség kedvenc˝… Tovább olvasom