Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Biztonság: a megelőzés még mindig olcsóbb

A bűncselekmények mintegy 60–70 százaléka vagyon elleni, mégis kevesen tesznek azért, hogy óvják értékeiket. Erre hívta fel a figyelmet a Győrben rendezett vagyonvédelmi kiállítás.
A Győri Rendőrkapitányság második alkalommal rendezett „személy- és vagyonvédelmi bemutató napot", melyen a rendőrség mellett 23 biztonsági cég szakemberei várták tanácsokkal a hozzájuk forduló érdeklődőket két napon át. A megye rendőrfőkapitánya, Takács Tibor ezredes hangsúlyozta, a bűncselekmények 60–70 százaléka vagyon elleni, ezen belül a lakosság biztonságérzetét leginkább a lopás, betöréses lopás és a gépkocsifeltörés befolyásolja negatívan.

– Sok sértett azonban nemhogy tenne ellene, de sok esetben elősegíti, hogy áldozattá váljon. Bent hagyja értékeit az autóban, nyitva hagyja a lakása ajtaját. A kiállítás mottója arra hívta fel a figyelmet: „Ön is tegyen biztonsága érdekében". Az érdeklődők jöjjenek rá, hogy a biztonság érték és ezért tegyenek is, s ha ez beépül az emberek gondolkodásába, nekünk már jó – mondta Takács Tibor.

A győri kapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője, Kaliba Edit alezredes hangsúlyozta, az évekkel ezelőtt beszerzett biztonságtechnikai berendezések nem felelnek meg a mai kor kihívásainak. Érdemes korszerűbb készülékekről gondoskodni.

– Olcsóbb a bűncselekményt megelőzni, mint később a károkat helyreállítani. Mindenkinek az anyagi lehetősége határozza meg, hogy milyen biztonsági berendezéssel védi értékeit. Például a bejárati ajtóból nem a legolcsóbbat kell beszerezni, a nyílászáró értéke minőséget is tükröz. Vannak olyan zárak, ajtók, amelyek komolyak és betörés ellen biztosak. Hatékony a biztosítóberendezés beszerelése, s az, hogy azt a bűnös szándékkal érkező is lássa. Ha egy nehezítő körülmény van, már nem követi el a bűncselekményt. Ez adott esetben lehet egy kutya, egy riasztóberendezés. Fontos lehet egy mozgásérzékelős lámpa is.

Nem szeretik a bűnözők. Nem kell arra gondolni, hogy a saját házat körbe kell bástyázni, de látható legyen, hogy a biztonságról is gondoskodtunk – magyarázta Kaliba Edit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Citybusz: kevés utas ült fel rá

Kevesen ültek fel az első napon a bővített menetidejű és útvonalú citybuszra Győrben. A Kisalföld… Tovább olvasom