Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Bizonyítottak: beszélgető kapcsolók mesterei a győri diákok

Kiskorukban szétszedték elemes játékaikat a Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola végzősei, mert a működésük érdekelte őket, de idén már erősáramú elektrotechnikusként bizonyították tudásukat. Keresett szakemberek, akik intelligens házak villamos hálózatát szerelik össze.

Tóth Gábor, Gyenge Balázs, Makai Gergő, Makai Ádám és Szüts Gábor a PÁGISZ diákjaiként országos szakmai tanulmányi versenyeken végeztek az élen. A Szakmasztáron kategóriájukban az első, a második, a negyedik helyet szerezték meg és egyikük bejutott a londoni szakmai verseny előválogatójába. Sőt, a Legrand erősáramú villanyszerelési verseny első három helyét is elnyerték. Többüknek nem is kellett szakmai vizsgát tenni vagy részben felmentést kaptak alóla.

– Számunkra sikerélmény, ha egy ház teljes villamos hálózata elkészül. Ráadásul már olyan épületek szerelését, vezérlőprogramjainak beállítását tanultuk meg, amelyekben a kapcsolók, a dugaljak és más berendezések mondhatni beszélgetnek egymással és egy központi vezérlővel, azaz intelligensek. Így a tulajdonos telefonüzenetben beállíthatja, hogy mire hazaér, hány fok legyen a helyiségekben, milyen zene szóljon, milyen fények világítsanak.

Persze az ilyesmi egyelőre drága, de munkánk során egyre több ilyen rendszerrel foglalkozhatunk majd, éppen ezért szeretjük, tartjuk izgalmasnak a szakmánkat, ami korunk gyorsan fejlődő területéhez kapcsolódik – mondták el a fiatalok és hozzátették: érdekli őket az elektrotechnika egy másik területe is, az energetika, ami azzal foglalkozik, hogy az épületek minél kevesebb villamos áramot fogyasszanak, például a fűtésbeállítások révén.

Szakmájuk sztárjai: Hegedűs József tanár és az országos versenyeken sikeresen szerepelt diákjai, Tóth Gábor, Gyenge Balázs, Makai Gergő, Makai Ádám és Szüts Gábor. Fotó: Bertleff András
Szakmájuk sztárjai: Hegedűs József tanár és az országos versenyeken sikeresen szerepelt diákjai, Tóth Gábor, Gyenge Balázs, Makai Gergő, Makai Ádám és Szüts Gábor. Fotó: Bertleff András


Oktatójuk, Hegedűs József a technikai újdonságokat is megmutatva, játékosan igyekszik tanítani őket. Szerinte diákjai azért sikeresek, mert motiváltak.

Azaz a tanórák, a gyakorlatok során minél több információihoz akartak hozzájutni, mert jól szeretnének keresni. A tanár úgy véli, erre van is esélyük, mert hiányszakmában szereztek végzettséget. A fiatalok persze tudják, szakmájuknak vannak nehézségei is.

Nagy figyelmet igényel munkájuk, mert ha rosszul végzik, maguk vagy a villamos berendezések használói az áldozatai lehetnek, hiszen az áramütés veszélyes. Ezért is hálásak iskolájuknak a gyakorlatias felkészítésért, a támogató légkörért, a csapatmunkára szoktatásért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újjáalakult az öttevényi polgárőrség

Öttevényen a 2001-ben létrehozott polgárőr-egyesület tavasszal újjáalakult. Tovább olvasom