Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Bíróság: visszaküldték Győrből az ügyet

A bíróság illetékességi területén egyetlen szóba jöhető tiszt, Pantali Zoltán, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnoka található.
Vádlottnál alacsonyabb rangú tiszt nem ülnökösködhet, ennek folytán pedig két dandártábornoki rangú személyt kellett volna találni az ügyet tárgyaló katonai tanácsba.

Csakhogy a bíróság illetékességi területén egyetlen ilyen tiszt, Pantali Zoltán, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnoka található - magyarázta a bírósági vezető.

A 15 vádlottas ügy vádirata szerint a Honvédelmi Minisztérium vagy annak cégei alkalmazásában álló személyek a 2000-es évek elejétől egyes megbízásokért "cserébe" a kiválasztott vállalkozóktól azt kérték, hogy "osszanak vissza" nekik, nemegyszer több tízmilliós összegeket.

A legtöbb esetben - és az ügyet feltáró, külön bíróság elé álló szereplőnél is - költségvetési szerv önálló döntésre jogosult dolgozója által bűnszervezetben elkövetett vesztegetés a vád. Az ügyészség a 16-ból 13 esetben fegyházbüntetést, illetve összesen mintegy 210 millió forintos vagonlekobzást indítványozott.

Olvasóink írták

  • 5. bigi21 2011. október 03. 14:05
    „Mi köze egymashoz a kettönek? Vagon meg a Sopronköhidai Fegyhaz?”
  • 4. Dwatson 2011. október 01. 08:39
    „VAGONLEKOBZÁS:vasúti szerelvényről erőszakkal történő kocsi lekapcsolása és elvétele az ügyészség kezdeményezése alapján.”
  • 3. bogote 2011. szeptember 30. 23:03
    „Szerintem ezt a cikket nost valahol a közepén kezdték”
  • 2. gravis 2011. szeptember 30. 17:29
    „Viszont hogyha alacsonyabb rangu nem ülnököskedhet akkor megkell fosztani a "rangjától", és akkor nincs gond.....”
  • 1. Esthajnal 2011. szeptember 30. 14:14
    „elárulná valaki mi az a VAGONLEKOBZÁS???????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendeződik a harang sorsa Harkán: a ravatalozónál lesz a helye

Charlotte Kammer egykori kitelepített ajándékozott harangot szülőfalujának, Harkának. Eredetileg a templomnak szánta, de azt a presbitérium nem támogatta. Tovább olvasom