Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Biogázerőművet terveznek Téten

A téti önkormányzat biogázerőmű tervezésére, előkészítésére hatvanmillió forintot nyert pályázati úton.
A téti önkormányzat biogázerőmű tervezésére, előkészítésére hatvanmillió forintot nyert a Phare CBC 2003 Magyarország–Ausztria Kisprojekt Interreg III. program keretében. Szabó Ferenc polgármester reméli, hogy jövőre a kivitelezésre pályázhat a város, és az építkezés is elkezdődhet. Úgy véli, ez a beruházás több szempontból is kitörési pontot jelent a településnek és térségének. A megélhetési gondokkal küszködő mezőgazdasági termelőknek biztos piacot jelent, a hígtrágya-elhelyezési gondjukat megoldja. Az energiaellátást is segítheti; mellékterméke a meleg víz, amire alapozva uszoda épülhet. Az energiatermelés után megmaradó biotrágya a termőhely adottságait növeli.

Hulladékból energia

Az erőmű alapanyaga lehet a hígtrágya, a tejsavó, a vágóhídi, a konzerv- és az élelmiszer-ipari, az éttermi hulladék, a növénytermesztési zöldhulladék, a szennyvíziszap. Működése révén hő, villamos áram és biotrágya keletkezik. A biogáz szerves anyagok baktériumok általi lebontásával keletkezik, metántartalmú gáz, megújuló energiaforrás. A folyamat feltétele a levegőtől elzárt körülmények, az állandó hőmérséklet biztosítása. Leggyakrabban gázmotorokban égetik el a biogázt, így elektromos áramot állítanak elő. Az elégetés során értékes melléktermék, gőz keletkezik. A hőenergia hasznosítására helyben kell megoldást találni, lehet vele például lakóépületet fűteni.

Osztrák tapasztalatok

Mindez persze csak a dolog röviden összefoglalt lényege. Mivel a projekt megvalósításához szükséges a széles körű támogatottság is, ezért az önkormányzat a lakosságot, a környékén működő mezőgazdasági vállalkozásokat, hulladékgazdálkodó szervezeteket a Biogázerőmű Téten című konferencián tájékoztatja a részletekről. Június 15-én, csütörtökön délelőtt kilenc órától a polgármesteri hivatal dísztermében (Győri út 27.) szó esik többek közt a megújuló energiaforrások hasznosításáról, hasznosításának ösztönzéséről, az uniós és a hazai pályázati lehetőségekről, a biogáz-energiával kapcsolatos ausztriai tapasztalatokról.

Az EU-ban hatezer biogáztelep üzemel

Az Európai Unióban jelenleg mintegy hatezer biogáztelep üzemel. Gazdaságosságuk jóval megelőzi a hagyományos hulladékártalmatlanítási technológiákat. Környezetvédelmi előnyük, hogy az alapanyagok feldolgozása zárt rendszerben zajlik, az üzemet csak szűrt, szagmentesített levegő hagyja el. A visszamaradt biotrágya szintén szagmentes. A biogáz-hasznosítással az üvegházhatású gázok kibocsátása jelentősen csökkenthető. Mindemiatt az EU jelentős támogatásokat biztosít a biológiai hulladékok ártalmatlanítására.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kadler visszalépett

Kadler Gusztáv egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett a győri polgármester-jelöltségtől, azután, hogy a Magyar Szocialista Párt küldöttgyűlése megválasztotta. Kadler cukorbetegsége súlyosbodni kezdett, emiatt több kivizsgáláson vett részt. Az orvosok egyöntetű véleménye szerint a polgármester-jelöltség egészségügyi állapota romlását okozná. Tovább olvasom