Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Bezárt üzletek az ünnepi korzón

Vajon számítana-e valamit, ha a multikkal versenyezni képtelen, belvárosi üzletek kitolnák a zárórát?

Különösen az ünnepek alatt fontos ez a kérdés, mert a kívülálló nem lát este mást a korzón, mint hatalmas embertömeget és bezárt üzleteket.

˝Ez lényegében igaz, a kritikát el kell fogadni˝ – felelte erre a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány alelnöke. Jakabovits Dezső szerint azonban egy kiskereskedő lehetőségei igen korlátozottak a nagy bevásárlóközpontokhoz képest.

Nézzük előbb a képet a kívülálló szemével: Győrben például a belvárosi boltok úgy 40 százaléka hatig, a többség négyig, fél ötig, ötig tart nyitva – vagyis épp akkor zár, amikor megtelik a város emberrel. Az ünnepi vasárnapokon – már amelyik bolt kinyit – jellemzően egyig vagy háromig fogad vevőt, kivételt alig találunk. Ebédidőt e napokban kevesen tartanak, de év közben ez is a belvárosi üzletek ismérve. Feltettük tehát a kérdést az iparkamara égisze alatt működő alapítványnak: lehet-e versenyezni a bevásárlóközpontokkal, ha éppen akkor zár be egy bolt, amikor a vevő ráérne sétálni a városban?

Akadnak kivételek: Öt óra után a boltok nagyobbik része ugyanúgy bezár most is, mint év közben. Fotó: Krizsán
Akadnak kivételek: Öt óra után a boltok nagyobbik része ugyanúgy bezár most is, mint év közben. Fotó: Krizsán

Jakabovits Dezső szerint az alapítvány pont azért jött létre, hogy bizonyos kérdésekben erőt és hátteret adjon a sétálóutcák kereskedőinek: hogy közösen tudjanak például hirdetni, a piacon megjelenni, és együtt gondolkodjanak a nyitva tartásról is. Így sikerült elérni, hogy az elmúlt négy évben sok kereskedő kitolta a zárórát és hatig várja a vásárlókat. De azt is látni kell, hogy ez egy hosszú távú program, így sokan, akik csalódtak a rövid távú eredményben, nem folytatták az éledő hagyományt. Márpedig csalódniuk kellett – érvel Jakabovits Dezső –, mert az elmúlt években a hosszabb nyitva tartás bevétele közel sem volt arányban a vele járó költségekkel. Az alelnök szerint nem arról van szó, hogy az üzletek bérlői nem látják a délutántól beáramló embertömeget, a baj az, hogy a dolgozói létszám erre nem alkalmas.

Jakabovits Dezső nem lát más megoldást, mint hogy legalább az ünnepi nyitva tartást egységesen tolják ki pár órával a boltok.
– Mi nem vagyunk multik, nem bérlünk ezer négyzetmétert. Elfogadom a kritikát, de amikor azt hallom, hogy ˝miért nem vesznek fel pluszembert˝, akkor azok az alkalmazottak jutnak eszembe, akik így is dolgoznak ünnep idején szombaton, vasárnap. Nem várható el tőlük, hogy még hétköznap is estig a helyükön legyenek. Pluszembert pedig nem lehet felvenni erre az egy hónapra, hiszen a további tizenegyben is gazdálkodni kell. És ha mégis felvennénk valakit, nem volna semmi haszna, ennyi időre képtelenség betanítani. Kérdés az is, megérné-e, mert a sétálóutcai tömeg jellemzően nem vásárolni jön be a Baross útra – mondja az üzletvezető. Jakabovits Dezső nem lát más megoldást, mint hogy legalább az ünnepi nyitva tartást egységesen tolják ki pár órával a boltok, s az alapítványnak célja is, hogy az üzletek minimum fele megtegye ezt.

Olvasóink írták

  • 7. pancser 2009. december 15. 09:08
    „Van a cikkben sok igazság! Attól megáll az eszem, hogy a sok ember nem vásárolni megy a korzóra. Ez a gondolkodásmód megérdemli a tönkremenetelt. Egy született kereskedő akkor tart nyitva ha emberek vannak az utcán. Sok kereskedő agyában még mindig szocialzmus van, képtelenek a versenyre. Pedig vannak jó példák, nevet is mondhatnék de ez nem a reklám helye, csak annyit, hogy van már aki a fél országban árulja finom friss péksüteményeit. Ami meg megmaradna még időben fél áron eladja. Gondolom már rá is ismernek néhányan, milyen vállalkozásról van szó. Aki jól csinálja azt megismerik ugyebár, aki rosszul haljon éhen!”
  • 6. reszegenisjozan 2009. december 14. 12:32
    „Egyszerűen felesleges 10-11 előtt kinyítni a belvárosi üzletek zömének. Németországban is 10-11-kor nyitnak az üzletek. Pl a Media Markt 10:30-kor!!!!! Viszont nyitva vannak 20 óráig.

    A választék pedig valóban lehangoló. Ugyanaz a cipősbolt ötször (nyílván ugyanaz a tulaj is), ugyanaz a ruhás üzlet hatszor (itt is ugyanaz lehet a tulaj). Na és persze a kedvenc kínai üzleteink. Amelyek nem lennének annyira népszerűek, ha nem ugyanaz a ruha (nem hasonló, hanem ugyanaz) pl a Plázában nem kerülne kétszer annyiba, mint a kínaiban.”
  • 5. Révfalusi-szúnyog 2009. december 14. 11:45
    „Tegnap szerettem volna vásárolni női cuccot. Minden butikban ugyanaz a kínálat! Ugyanaz. Fekete, szürke, barna, lila cuccok. Semmi fiatalos, semmi vidám, és semmi hétköznapi elegáns holmi. Kizárólag csillógó, jelmezszerű ún. alkalmi ruhák mindenütt. Már elnézést, de ki megy manapság bálba és hányszor, főleg ilyen ótvar, messziről műszáltól és nylontól éktelenkedő csicsás ruhákban? És hány alkalommal szeretne hétköznap a munkahelyén vagy utána itt-ott elegánsan, csinosan, vidám és jó minőségű ruhában megjelenni? A kínálat egyszerűen siralmas a női ruha boltokban. Én igazán utálom a pungáriumokat (bevásárló rutyák), de most két választásom maradt. Vagy bemegyek a hasmenést okozó árkádba, ettől kiráz a hideg. Vagy átrándulok Bruck an der Leithába, mert ott sokszínű, sokféle áru van, és olcsóbb. Azt hiszem, az utóbbi mellett döntök.”
  • 4. dominiim 2009. december 13. 08:41
    „vonLichthofen
    Köszönöm tisza és világos értelmezésed, szemben adalfold zagyvaságaival ! A stilus maga az ember !
    Üdvözlettel:
    Andre”
  • 3. vonLichthofen 2009. december 12. 19:55
    „adalfold,
    hozzászólásod azért megérdemelt volna világosabb kifejezésmódot és jobb magyarságot.
    A düh elborította agyadat.

    J.Dezső egyébként egy tisztességes üzletember, aki megpróbál tisztességes eszközökkel tisztességes haszonra szert tenni - Ő igazán nem érdemli meg, hogy egy kalap alá vedd másokkal.”
  • 2. dominiim 2009. december 12. 17:32
    „Tisztelt "adalfold " !
    A felvetett nyitvatartási probléma -ugy gondolom - sokkal komolyabb annál ahogy a hozzászólásban nyilatkozol !
    Ugy gondolom, hogy a cikkirót is a jó szándék vezérelte amikor felvetette a belvárosi üzletek nyitvatartási
    problémáját.
    Sokkal jobb lenne ha ezt véleményényeznéd !
    Üdvözlettel:
    André”
  • 1. adalfold 2009. december 12. 15:39
    „a megoldás az h a tifajtátok gójjai menjenek gyárba robotolni, esetleg vissza a mezőgazdaságba.
    ti idejöttök a multikkal, gyarmatosítotok, szellemileg és erkölcsileg lezüllesztetek a mifajtán gynegéit, és manipuláltjait.
    a mifajtáink életműve, üzletei, találmányai, könyvei, zenéi, darabjai sztornó.

    és elintézitek nekünk ,hogy a külföld is vagy elfelejtsen minket (fura mi?) vagy gonosznak, genetikailag rossznak képzeljenek bennünket.

    köszönjük szépen.
    magyarok csak egy út van! szétszóródni a világban! és majd egyszer mi is visszafoglalhatjuk helyünket, de most otthontalanok lettünk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1: Stabil a baba állapota

Továbbra is életveszélyes, de stabil az állapota a H1N1-szövődmény miatt a győri kórházban kezelt kismamának és kisbabájának is. Tovább olvasom