Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Beszavazták a sydneyi operába a győri kürtöst - videó

Első jelentősebb fellépésén mindjárt a zenészek vágyálmaiban szereplő sydneyi operaházban játszhat Nyerges Gábor. A győri kürtöst az internetre feltöltött játéka alapján szavazták be a világhálón toborzott nemzetközi zenekarba.

A YouTube videomegosztó portál már másodszor szervezett szimfonikus zenekart az interneten – ezt a lehetőséget vette észre külföldi együttest keresve a 23 éves kürtös, Nyerges Gábor. A szokásostól eltérően nem élőben hallgatta meg a szakmai zsűri a jelentkezők próbajátékát, hanem a honlapra kellett feltöltenie az előírt zeneműrészletek előadását, többek közt Mozarttól, Mendelssohntól és Beethoventől.

Megfelelő hangminőséget biztosító kamerát úgy kért kölcsön a győri Nyerges Gábor, majd az egyetemi hangversenyteremben, a zsinagóga épületében készítette el a pár perces felvételt. Olyan jól fújta, hogy annak alapján beválogatták a legjobb 14 közé, aztán pedig elegendő szavazatot kapott az internetlátogatóktól, így a hat kürtös egyike lehet a 30 ország 101 muzsikusából összeálló zenekarnak.




Két éve, amikor először toborzott interneten zenészeket a  YouTube, két magyar, vonós hangszereken játszó zenésznek sikerült az együttesbe bekerülnie. Ezúttal viszont csak a győri kürtös képviseli hazánkat a YouTube Szimfonikus Zenekarban. Ezért márciusban Ausztráliába utazik, ahol egy hét gyakorlás után lép fel az együttes a sydneyi operaházban, Michael Tilson Thomas Grammy-díjas karmester vezényletével. A koncertet élőben lehet követni a videomegosztó honlapon is.

Nyerges Gábor nemcsak saját hírnevét, hanem hazánkét, Győrét is növeli – kürtszóval. Sőt, már az elkövetkező hetekben is, ugyanis az előkészületekről is videókat kell feltöltenie a YouTube-ra és azt tervezi, hogy mindegyiket jellegzetes győri helyszínen veszik fel.


Nyerges Gábor és hangszere - fotó: Bertleff András.
Nyerges Gábor és hangszere - fotó: Bertleff András.


– A zenészpálya egyik csúcsa lehet a fellépés a földrésznyi országot jelképező épületben, s ezt én már pár hónap múlva beírhatom az életrajzomba, pedig még csak nemrégiben fejeztem be tanulmányaimat a Széchenyi István Egyetemen, még meg se kaptam zenetanári, kamaraművészi diplomámat.

Arra is számítok, hogy Sydneyben sok mindent megtanulhatok a többi zenésztől és barátságokat köthetek, szakmai kapcsolatokat építhetek ki, hiszen a koncertet támogatják többek közt a berlini filharmonikusok és a londoni szimfonikusok – mondta el a fiatal, aki szeretné szakmatársai jó hírét öregbíteni, ugyanis a magyar zenészek világszerte elismertek.

Nyerges Gábor egyébként tizenöt éve játszik kürtön, kisgyermekként a hangszer hangja és fényes kinézete tetszett meg neki. Molnár Gyulától és Endrődi Sándortól tanulta meg, hogy a három-négy méter hosszú, feltekert rézcső megszólaltatásánál nemcsak a fújástechnika számít, hanem az érzelmek átadása is.

Ezt a fiatal zenésztől már a győriek is hallhatták, mert középiskolásként fellépett a helyi szimfonikusokkal, majd az egyetemi zenekarban. Nemzetközi együttes tagja se először lesz, ugyanis nemrégiben Kínában koncertezett.

Szeretne mielőbb saját hangszert vásárolni, de az mintegy másfél millió forintos kiadást jelent, emellett tovább akarja képezni magát és külföldi zenekarokhoz jelentkezik felvételre. Ausztráliába készül – Csak egy magyar zenész került be a YouTube interneten toborzott zenekarába, a győri Nyerges Gábor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedd reggel már apadás várható a Dunán

A Duna hétfő hajnalban 651 cm-nél tetőzött Nagybajcsnál, 7.00 órai mérési adatok szerint a vízállás… Tovább olvasom