Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 24°C Még több cikk.

Bérgyilkosságot terveztek - Felfüggesztett az ítélet Győrben

Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla kedden két férfit, akik bérgyilkossal akarták megöletni egyikük ismerősét.
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla kedden két férfit, akik bérgyilkossal akarták megöletni egyikük ismerősét, miután az terhelő vallomást tett egy büntetőügyben.

Emberölés előkészülete miatt a gyilkosságot megrendelő O. F. büntetését az ítélőtábla 10 havi börtönről, míg a bérgyilkos szerzését ígérő S. F.-ét egy év börtönről két évre súlyosbította, miközben a próbaidőt háromról négy esztendőre nyújtotta.

A tárgyaláson elhangzott: a bérgyilkosok megrendelésével megbízott férfinak nem volt ilyen kapcsolata, így - mint utólag kiderült - nem forgott veszélyben az ismerős élete.

Kovács Tamás tanácsvezető bíró az indokolás során megemlítette: a most meghozott ítélet mértékét "az emberölési kísérlet megkezdésétől is távoli alaphelyzet" indokolta. Közlése szerint az ügyészség azon kérése, hogy aljas indokból elkövetett cselekmény miatt marasztalják el a két férfit és ezért letöltendő szabadságvesztést szabjanak ki, nem volt teljesíthető. Az eljárás során ugyanis az kétség nélkül sem megállapítható, sem kizárható nem volt: az az indíték vezette a tetteseket, hogy a sértett a továbbiakban ne tudjon nyilatkozni a másik eljárásban.

A tárgyaláson az elsőrendű vádlott mindvégig tagadta a terhére rótt cselekményt, és arra hivatkozott: végül el sem ítélték abban az ügyben, amelyben az - általa mindvégig állítólagosként említett - sértett rá vallott.

A másik vádlott védője arról beszélt: az elsőfokú ítélet egy fikcióra alapul; a férfi ugyanis, akit a vád szerint a bérgyilkosság megrendelésével bíztak meg, csupán a szavahihetőségét igazolandó találta ki és adta elő a hatóságoknak ezt a történetet.

Ezzel szemben Kovács Tamás bíró arról beszélt, a titkosszolgálati eszközökkel rögzített telefonbeszélgetések igazolják, hogy a vád alapos volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együttműködési megállapodás a megye és az ipartestületek között

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és az Ipartestületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége… Tovább olvasom