Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

Bemutatták a VÉSZ-t a győri iskolában

A győri Lukács Sándor Szakképző Iskolában hétfőn mutatták be a tanulóknak a VÉSZ alkalmazását, és ismertették a közösségi szolgálat teljesítésnek feltételeit.
 
Az intézmény igazgatója, Rákóczi Tibor hasznos és fiatalos kezdeményezésnek nevezte a rendszer bevezetését. Mint mondta, az internet hozzáférés az ifjúság részéről adott, koruknál fogva is közel állnak ehhez az alkalmazási formához. Az igazgató hangsúlyozta a megosztások ellenőrzésének fontosságát, mert ha nincs ellenőrzés, adott esetben kikerülhető a teljesítés, ami nem tenne jót az ügynek, a közösségi szolgálatnak.

Fotó: T. Gy.
Fotó: T. Gy.



A katasztrófavédelem veszélyhelyzeti alkalmazásáról

Okostelefonokra és táblagépekre készített, országosan bárki által ingyenesen elérhető alkalmazást a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A 21. század elvárásainak megfelelő veszélyhelyzeti tájékoztató rendszer a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel és a Microsoft Magyarország Kft.-vel közös fejlesztés révén valósult meg.

Az elmúlt időszakok veszélyhelyzetei – márciusi hóhelyzet, júniusi árvíz – egy hatékony megoldás kidolgozását tették szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, célzott tájékoztatására. Ennek érdekében a főigazgatóság az elmúlt hónapok során mobil eszközökre optimalizált alkalmazást fejlesztett ki stratégiai partnereivel. A rendszer segítségével az okostelefonnal rendelkezők azonnal tájékozódhatnak a lakóhelyük, az úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, a kiadott figyelmeztető és riasztási jelzésekről.

Az alkalmazást letöltő felhasználó beállíthatja magának, hogy Magyarország mely területéről kér azonnali értesítést mobil eszközére. Kijelölheti a lakóhelyéhez igazított értesítési zónát, egy-egy megyét, a nagyobb hazai tavak környékét, vagy akár az egész országot is. A rendszer arra is képes, hogy a mobil eszköz GPS berendezésének segítségével figyelje a felhasználó aktuális helyzetét, és ehhez viszonyítva küldi az adott területre érvényes értesítéseket az okos készülékre. Az applikáció úgy is beállítható, hogy adott esetben csak az előre tervezett útszakaszokkal kapcsolatos információkról értesítse a felhasználót (például egy megtervezett utazás során) és képes mindezt térképes felületen is megjeleníteni.

Az alkalmazás adatbázisa egy kívülről hozzáférhetetlen, szigorúan védett felület. Alapesetben minden értesítés három napig él a rendszerben, de az adatok érvényességi ideje tetszés szerint változtatható. Ez azt jelenti, hogy az érintett területre kiadott értesítés, annak kiadásától számított hetvenkét órán belül egy alkalommal valamely, a területen lévő, vagy területre belépő eszközre megérkezik. A rendszer három fokozatú értesítést tud küldeni, a felhasználó tetszés szerint kiválaszthatja, hogy csak a riasztásokról, a figyelmeztetésekről, vagy pedig mindenről, így a tájékoztatásokról is kér-e értesítést. A három értesítési fokozat különböző színekkel jelenik meg a rendszerben.

Az ingyenesen letölthető alkalmazás az Android, az iOS és a Windows Phone operációs rendszerekre egyaránt elérhető lesz, teljesen díjmentesen. A rendszer belső tesztelését a katasztrófavédelem megkezdte, november 25-től pedig elindul és előreláthatólag egy hónapon át tart majd az üzemszerű teszt.

A mai naptól a BM OKF honlapján (www.katasztrofavedelem.hu ) keresztül bárki számára letölthetővé válik az Androidos (a 2.3 feletti verzió által támogatott) alkalmazás. A további operációs rendszerekre kifejlesztett alkalmazás letölthetőségéről honlapunkon folyamatosan tájékoztatást adunk (akár harminc nap is eltelhet addig, amíg az alkalmazás az iOS és a Windows Phone letöltő oldalán megjelenik).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Lamborghinit hagyta, inkább a pénzt vitte a győri Magyar Balázs

Aki nem ért a tőzsdei kereskedéshez, annak elég annyit mondani: Magyar Balázs olyan versenyt nyert meg, amelynek főnyereménye egy Lamborghini Spyder vagy 150 ezer dollár volt. Tovább olvasom