Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Beköltözött az első iskolamentő család

Mezőörs - Puskás Béláné szerdán kétszer is elsírta magát. No, nem bánatában, sokkal inkább az öröm könnyeit törölgette – költözés közben.
A Százhalombattáról idetelepülő hatgyermekes család eddig egy kicsiny szobában húzta meg magát, most új lapot nyithatnak életükben. „Cserébe" a Puskás gyerekek a helyi iskola és óvoda létszámát gyarapítják.

A három nagyobb csemete: Bettina, Henriett és Máté tegnap már az iskola nyári napközijébe is átszökött, a kisebbek pedig az udvar méretével nem tudtak betelni. Persze, azért a nap a költözésről, a pakolásról és az új helyről szólt, ahol sokan már nagyon várták Puskásékat. Velük, azután pedig az őket követő többi családdal együtt Mezőörsön is valóra vált az álom: maradhat az általános iskola, ahová a mindszentpusztai és a rétalapi gyerekeket is fogadják.

– Nagyon vártuk Puskásékat, végre eredményét látom minden tervezésünknek, erőfeszítésünknek – szögezte le Bogárdi Zoltán polgármester. – A bútorokat segítettünk bevinni, a lakás rendezése, kicsinosítása pedig már a nagycsaládon múlik. Egy csap még hiányzik, de estére az is meglesz.

– Bízom benne, hogy sikerül beilleszkednünk – szögezte le Puskás Béláné Andrea. – Szeretném, ha bennünket is elfogadnának és ebből a szeretetből az év minden napjára jutna egy kicsi. (A fáradt, de csillogó szemű édesanya boldogan mutatta a Vöröskereszttől kapott bútorokat, a tisztítószercsomagot, élelmiszert, mindazt, amit eddig adományként kaptak.)

– Nagyon tetszik itt minden – sorolta Bettina, a legnagyobb lány, azután a 12 éves Heni mutatta be a többieket: a 10 éves Mátét, az elsőbe induló Stefit, valamint Danit és a kis Biát.

– Virágokat szeretnénk ültetni az udvarra és mindegyikünk ápolja majd. Egy cicát is hoztunk volna, de még nem nyílt ki a szeme, egyelőre maradt a mamájával Százhalombattán, így a kedvenc csak később érkezik.
A lurkók megsúgták: szüleik az első látogatás alkalmával képeket is készítettek leendő otthonukról, a faluról, s a hely elsőre elnyerte a tetszésüket. Nagyon várták ezt a napot és remélik, új barátokat is szereznek.

Harcsás Judit

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkai: Együtt a térért

Győr - A Magyar Szocialista Párt győri szervezetének szerdai sajtótájékoztatóján Gergely Zoltán… Tovább olvasom