Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Befűtöttek biomasszával

Öt hónap rekordidő alatt készült el a pannonhalmi arborétum szomszédságában az a biomasszaközpont, melynek megtermelt melegét már élvezhetik a monostorban.

Az ötvenszázalékos önrész mellett ugyanennyi vissza nem térítendő támogatással biomassza-fűtőmű létesítésére 183 millió forintot, a gázmotoros kapcsolt energiatermelés megvalósítására 24 millió forint támogatást kapott az apátság uniós forrásból.

– Keresztény embernek kötelessége úgy gondolkodni, hogy a teremtett világ megőrzését kapta feladatul – kezdte köszöntőjét Várszegi Asztrik főapát, aki hangsúlyozta, hogy a pályázati lehetőségen túl jóakarat és szaktudás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a környezetkímélő és költségmegtakarításos biomasszaüzem, mely a monostor hőigényének hatvan százalékát képes biztosítani.

Az országosan is egyedülálló fűtőmű éves üzemeltetési költsége 11 millió forint, faapríték-igénye 1100 tonna. A folyamatos ellátást az apátsági gazdaság szőlészetéből és levendulásából idekerülő venyige, levendulaszár, kertészeti hulladék teszi ki, valamint a Kisalföldi Erdőgazdálkodástól érkező, hosszú távra leszerződött fanyesedék.

A példaértékű környezetkímélő zöldberuházást a monostorba érkezők is megtekinthetik. Fotó: Krizsán Csaba
A példaértékű környezetkímélő zöldberuházást a monostorba érkezők is megtekinthetik. Fotó: Krizsán Csaba

A példaértékű környezetkímélő zöldberuházást a monostorba érkezők is megtekinthetik. A tervezők olyan látogatóteret alakítottak ki, ahol a Pannonhalmára évente érkező százezer látogató üzem közben ismerheti meg a Magyarországon még kevésbé elterjedt technológiát.

A tervezőcsapat olyan tájba illő épületet álmodott, mely a népi építészetre jellemző pajtára, csűrre emlékeztet, belesimul a Szent Márton-hegy oldalába. Azt vallották már a tervek papírra vetésénél, hogy ˝nem lehet jó, ami nem szép is˝.

A projekt létrehozásában valamennyien egy gondolat jegyében dolgoztak: ˝Nekünk, gondolkodó embereknek kötelességünk a teremtő által ránk bízott földet megóvni, gondozni és folyamatosan fejlesztve utódainknak továbbadni.˝

A jelen sikereivel nem érik be Pannonhalmán: a jövőre már újabb tervet szövögetnek, mely a szél- és a geotermikus energiát hasznosítja.

Az átadást állami szinten Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter képviselte.

Olvasóink írták

  • 8. janika 2009. november 24. 17:11
    „Nincs mindenhol Kisalföldi Erdőgazdaság! Szúnyog meg mindenhol van sőt, hálásistenkedők is. Akik a mennyországot remélik egy kis nyalakodásért!”
  • 7. Révfalusi-szúnyog 2009. november 24. 12:06
    „Mennyi olyan gazdaság, intézmény működik szerte az országban, amelyik szintén megtehetné, hogy a saját termőterületén keletkezett szerves hulladékot ezen a módon hasznosítja. Miért nem teszik?”
  • 6. jánosi 2009. november 23. 14:47
    „T. moderátor !
    sms -re válaszolok : így már semmi problémám nincs ! ( 1. - 3. törölve )”
  • 5. Roben 2009. november 20. 20:55
    „Erőmüvem tervezett helye:Győr,Szabadhegy városrész.Helyben is lehetne spórolni,nagyon is sokat évek alatt már meg is térülne.Ha látna ebben fantáziát,akkor egyszerüen csak vegye fel velem a kapcsolatot,és én bevezetem Önt szerény terveimbe.Első ütemben 20 háztartást lehetne rákapcsolni.Várom észrevételeiket!!”
  • 4. Roben 2009. november 20. 20:50
    „A következő évben elkezdendenő biomassza-erőmüvem építéséhez keresek támogatókat,segítő szavakat,ajánlatokat!!!Köszönöm!

    ZöldeBB Győrért Mozgalom”
  • 3. janika 2009. november 20. 19:25
    „moderálva off”
  • 2. jánosi 2009. november 20. 15:30
    „moderálva személyeskedő”
  • 1. janika 2009. november 20. 10:33
    „moderálva off”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincmilliós fejlesztés közbiztonságra

Központi pályázati keretből 24,7 millió forint támogatást nyert a ˝Szigetköz – Felső-Duna… Tovább olvasom