Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

Bécsben vendégszerepel a győri Vaskakas Bábszínház

A bécsi Collegium Hungaricumban mutatja be Metamorfózis című, többszörös díjnyertes tárgyanimációját a győri Vaskakas Bábszínház.

A két kezükkel "varázsoló" bábművészek szombaton lépnek az osztrák közönség elé - mondta Antal Imre, a társulat szóvivője hétfőn. Az előadás szereplői - Kocsis Rozi, Ragán Edit, Rab Viki és Szúkenyik Tamás - az "unalmas" fehér zsebkendőkkel, terítőkkel, lepedőkkel varázslatot tesznek: gyűrögetik, hajtogatják, megcsomózzák, beráncolják, és színes világot, égbe szálló hattyúcsapatot, csivitelő siserehadat, hószín réteket teremtenek belőlük sok fehér virággal, csupa fehér szivárvánnyal. Az ördöngös kézügyességet kívánó produkció dramaturgja és rendezője az Európa-szerte ismert lengyel Krzysztof Rau.

A zenei aláfestés Robert Luczak munkája, a koreográfiát Tadeusz Wisniewski készítette. A szóvivő felidézte, hogy a darabbal több művészeti díjat "bezsebelt" a Vaskakas, egyebek között elnyerték a legjobb vizuális megjelenítés díját Prágában egy nemzetközi fesztiválon. Kedvelik a produkciót a magyar gyerekek is: a Metamorfózis közeledik a félszázadik előadáshoz.

Antal Imre hozzátette, hogy Bécsben ezúttal már nem először játszik a társulat, hiszen nemrégiben A világ teremtésének nyolc napja című előadásnak tapsolhatott az osztrák és az ausztriai magyar közönség. A nagy sikerre való tekintettel most ismét Krzysztof Rau egyik rendezését hívták meg az osztrák fővárosba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A boltos betegórái

A munka törvénykönyve rendelkezik arról, hogy a munkaidőkereten belül a munkáltató nem… Tovább olvasom