Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Beázással küzdenek a tűzoltók

Veszprémvarsány - Új helyet kérnek a helyi képviselő-testülettől a veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók, mert a jelenlegi rendkívül rossz állapotban van. A beázás sok millió forint értékű felszerelést és gépet veszélyeztet.
A megye településeinek nagy részén működik önkéntes tűzoltó-egyesület, többségük azonban kevésszer kényszerül arra, hogy vonuljon: a hivatásos tűzoltóságok döntő részben elvégzik az adódó feladatokat. Veszprémvarsányban – amely tűzvédelmi szempontból fehér foltnak számít – más a helyzet. A helyi önkéntesek parancsnoka, Pethő Tivadar lapunknak elmondta: miután a település Győrtől távol, 33 kilométerre található, sokkal nagyobb szerep hárul rájuk. Ezt bizonyítja, hogy tavaly 25 munkájuk akadt: jellemzően viharkárok felszámolásánál, tarlótüzeknél és baleseteknél segítettek.

Pethő Tivadar szerint felszereléseik állapotát is veszélyeztetik a méltatlan körülmények. Fotó: Krizsán Csaba
Pethő Tivadar szerint felszereléseik állapotát is veszélyeztetik a méltatlan körülmények. Fotó: Krizsán Csaba


Idén február 23-án egy sikátori lakástüzet fékeztek meg, mire a hivatásosok odaértek a megyeszék- helyről, a március 1-jei nagy vihar után pedig nyolc háznál dolgoztak.

Az idén 120 éves, 30 tagú civil szervezetnek együttműködési megállapodása van a győri és a pápai tűzoltósággal, s ennek megfelelően nemcsak helyben, hanem Sikátorban, Bakonypéterden, Láziban, Bakonygyiróton, Bakonyszentlászlón és Fenyőfőn is beavatkoznak. „A győri tűzoltók huszonöt perc alatt érnek ki hozzánk, mi tizenöt perc alatt a helyszínen vagyunk, ha úgy hozza a helyzet" – mondta Pethő Tivadar.

A parancsnok ugyanakkor úgy véli: annak ellenére, hogy fontos feladatot látnak el, méltatlan körülmények között működnek. Emiatt a hónap elején levelet írt a veszprémvarsányi képviselő-testületnek, megoldást sürgetve. A panaszok között szerepel, hogy az egyébként magántulajdonban lévő tűzoltószertár beázik, veszélyeztetve a több millió forintot érő védőfelsze-
reléseket, a szivattyúkat, az áramfejlesztőket, a légzőkészülékeket, valamint a Skoda Liaz vízszállítót. Télen az ajtó rossz záródása, valamint a rossz szigetelés miatt a meglévő két olajradiátorral alig-alig tudják el-
érni, hogy a járműben ne fagyjon meg az oltóvíz. Pethő Tivadar levelében azt kérte, hogy az önkormányzat találjon új helyet az egyesületnek: szerinte megoldás lehetne egy új épület építése pályázati támogatás segítségével, vagy a volt idősek otthona birtokba vétele, amely mellé „csak" egy garázst kellene felhúzni.

A képviselő-testület a héten tárgyal a kérdésről. Németh Csaba polgármester kérdésünkre elmondta: szó van arról, hogy az önkormányzat által a Sikátor felé vezető út mentén megvásárolt telket adják oda az egyesületnek. Szerinte a gondot ez esetben is az jelenti, hogy az építkezést önerőből nem tudják megvalósítani, pályázati támogatás pedig „láthatáron sincs".

Olvasóink írták

  • 4. Pirinyó 2008. július 30. 14:46
    „Tisztelt "csekkk"
    Az nem napszemüveg hanem fényre sötétedő lencséjű szemüveg.
    Ha valami problémád van velem szívesen állok elébe keress meg.
    Esetleg megnézheted a beázást is.
    Pethő Tivadar pk”
  • 3. Hamucsősz 2008. július 13. 20:04
    „A baj csak annyi, hogy mire szerencsétlen HÖT elhagyja a laktanyát és a káresethez ér már lehet, hogy a károsult bent ég vagy elvérzik. Nem értem miért is kell szétzilálni egy már meglévő és hatékonyan működő szervezetet akiknek még megállapodása is van a segítségnyújtásra. Csak egy garázs amit ők kérnek és nem egy bederezett laktanya!!

    Hamucsősz.”
  • 2. Tűz 2008. június 24. 23:24
    „Nem ez a lényeg idióta "csekk", hanem az hogy semmire nincsen pénz ezeknél a szegény tűzoltóknál sem.

    Központilag leloptak mindent ezen a fontos területen (is).

    Csak nehogy rád gyulladjon a házad, vagy balesetet szenvedj, mert egyből rendelhetik a temetésedre a koszorút.

    Morbid, de igaz!”
  • 1. csekkk 2008. június 24. 15:13
    „A fickó ezzel a napszemüveggel úgy néz ki, mint David Caruso (Haration Caine) a Miami helyszínelőkben.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét Szín 5-ös

Idén is szeretnénk elismerni a tudást és a szorgalmat. Arra kérjük a színötös tanulókat és… Tovább olvasom