Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Bálint örökre gárdonyis diák marad

Ezentúl emléktábla hirdeti a győri, Gárdonyi Géza Általános Iskola előterének falán: örökké az iskola diákja marad a tavaly nyáron tragikus hirtelenséggel meghalt 10 éves Bogisich Bálint.
Az iskola diákjai, tanári kara úgy döntött, hogy az emléktábla mellett azzal is emléket állítanak a logikus feladatok megoldásában mindig jeleskedő Bálintnak, hogy minden évben a névnapján logikai versenyt rendeznek a harmadik osztályosoknak. A verseny tisztasága érdekében a gárdonyis diákok külön mérik össze tudásukat.

Az iskola igazgatója, Szalai Ferenc életvidám, tehetséges és nagyon talpraesett gyermekre emlékezett, amikor Bogisich Bálintról kérdeztük. Olyan tanulóra, aki a tanórákon és az azon kívüli rendezvényeken mindig aktívan vett részt.

 – Iskolánkban mindig volt tisztelete azoknak, akik elmentek. Az emléktábla és a verseny sokat jelent, segít abban, hogy mindig emlékezzünk. Bálint legyen az őrzőangyala az iskolának, hogy ilyen ne történjen meg újból. (Bálintot egy gyors lefolyású, vírusos betegség ragadta el.) Az iskola kötelessége, hogy olyat alkossunk, ami akkor is fennmarad, amikor mi már nem leszünk.

– Ez egy olyan közösség, amilyet már nehezen találni. Első pillanattól a család mellett álltak, s az iskola kezdeményezte, hogy őrizzük meg Bálint emlékét – vette át a szót a kisfiú nagybátyja, Bogisich Ferenc az avató után. Az emléktáblát az iskola állíttatta, míg a család – mintegy köszönete jeléül – ólomüveg díszt készíttetett és helyeztetett el a főbejárat felett. S mert egy iskolának az emberré nevelésen túl a szellem fejlesztése is a feladata, a  Bálint emlékére életre hívott logikai versenyt közösen szeretnénk hagyománnyá tenni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Helyzetmentő a javából

Egy éve kifizette egy család rezsitartozását, különben a szülők utcára kerültek volna négy… Tovább olvasom