A 2009-es évhez képest tavaly csökkent a balesetek száma megyénkben.
A tavalyi évben a közlekedési eszközök közül a kerékpárosok, a tehergépkocsik és a személyautók állnak az okozók és áldozatok élvonalában - tájékoztatta portálunkat a statisztikákról Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság sajtóügyeletese.
A balesetek helyszíni eloszlását vizsgálva megállaptíható, hogy megyénkben Győr és Sopron belterületén, illetve a két város vonzáskörzetében történt a balesetek zöme, szám szerint Győrben 397, míg a hűség városában 187.
![]() |
| Fotó: Kisalfold archívum. |
![]() |
| Fotó: kisalfold.hu archívum. |
Lobbo71
A persztegi "sikán" burkolata volt olyan anyagból megépítve, ami CSAK útalapba engedélyezett, mert porózus, és szemerkélő esőben az olajjal vetekedett. (lásd még az ágfalvit is) Ha bő eső lemosta, akkor már nem. Nem véletlenül tettek rá új burkolatot, és láss csodát, azóta nincs hetente kettő kicsúszás.
Szerintem a gyári xenon-nal nincs gond, csak a sok "sufnituninggal".
Visszatérve a cikkhez: 3 hónapos kislányomat szeretném látni felnőni, úgyhogy ha magatokra nem is, de rám léci vigyázzatok!
Én azt tapasztaltam, hogy aki lakotton kívül nem kapcsol tompítottat, rávillogok, és akkor is bambán bámul maga elé, azok:
a, középkorú vagy idősebb férfiak és nők,
b, fiatal nők,
c, nagy fekete autós folyton telefonálós tar "úri"emberek.
Persze itt is tisztelet a kivételnek.
engem sose zavart a xenon v a ködlámpa inkább a refi.amúgy meg xenonom van és sokkal jobbak a látási viszonyok mint a sima halogénnél...
Nesze neked kúltúrált közlekedés. :)
37. Lobbo71 2011.03.18. 20:42
"Ha 4 xenonégő világít a szemedbe, akkor nem nyomsz te fel semmit, hanem azt keresed, hogy hova bújj :-)"
Ha-ha-ha-ha
"ha rám kapcsolják a távolságit, én is felnyomom az is biztos..."
Ha 4 xenonégő világít a szemedbe, akkor nem nyomsz te fel semmit, hanem azt keresed, hogy hova bújj :-)
"Ha egy kicsit figyelnénk egymásra"
Igen, pont ez a gond. Azok okozzák a problémát, akik szarnak másokra és felkapcsolják a ködlámpát, mert milyen menő. Jobban nem lát vele, csak a szembejövőket vakítja. Mégegyszer: a jól beállított ködlámpa max 10 métert világít előre. Ha 15 km/h-nál gyorsabban mész, nincs értelme felkapcsolni. Ha meg rosszul van beállítva, megintcsak nem kellene felkapcsolni, mert vakítja a szembejövőt. Esőben meg különösen zavaró, mikor 4 helyett 8 lámpa jön szembe.
35. Kukac40 2011.03.18. 20:25
Ez oké ... és ha rám villant hogy zavarja, lenyomom ... de ne nyomja rám a fényszórót ...
Peti85; Lobbo71: Srácok ezzel van a baj. Ha egy kicsit figyelnénk egymásra, sokkal kevesebb kellemetlenségünk lenne. A ködlámpát lekapcsolni is annyi mint fel. Arról nem beszélve, hogy vannal akik nappal ugyan úgy használják, pedig akkor nem fognak jobban látni. Ha valaki fáradt, sokkal jobban zavarja a plusz fény, mint pihent állapotban. Sajnos nem mindenki teheti meg, hogy kizárólag kipihenve üljön autóba. Megvannak a jelzések, amit a másiknak illene figyelnie. ha valaki tompítottal megy és több autó villogtat neki és minden lámpája világít, illik ellenőríztetni a beállítást, ha már egyedül nem tudja megnézni. Ezek csak apróságok, de több odafigyeléssel mindenkinek könnyebb lenne.
hirdetés
