Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Baleset Győrben: telefonálás miatt nem adott elsőbbséget - képgaléria

A mobiltelefon játszott szerepet az Aradi vértanúk utca, Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében történt balesetnél, amikor is egy személyautó vezetője a "STOP" táblánál nem adta meg az elsőbbséget a Virág piac felé tartó 7-es járatú autóbusznak.

15 óra:
A mobiltelefon játszott szerepet az Aradi vértanúk utca, Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében történt balesetnél, amikor is egy személyautó vezetője a "STOP" táblánál nem adta meg az elsőbbséget a Virág piac felé tartó 7-es járatú autóbusznak.

A sofőr látva, hogy az útját keresztező autós a tábla ellenére nem áll meg, vészfékezett, így az ütközést elkerülte ugyan, de három utas könnyebben megsérült.

A rendőrség tájékoztatása szerint a személyautót vezető nő azért nem adta meg az elsőbbséget, mert a figyelmét elvette a telefonálás.

Korábban: Pénteken délelőtt fél 11 körül egy busz és egy személyautó ütközött Győrben a Bajcsy-Zsilinszky út - Aradi vértanúk útja kereszteződésénél.

Információink szerint az adott szakaszon, és a Szent István úton is feltorlódott a forgalom. Részletek később.

Fotók: H. B. E.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. Tündenéne 2012. augusztus 27. 17:21
    „36. elemér 2012.08.25. 12:40

    Na, az meg most miért maradt ki, hogy "Ámerikában a kerítés is kolbászból van"? :D”
  • 44. Tündenéne 2012. augusztus 27. 17:16
    „17. dundi08 2012.08.24. 17:15

    És ismét egyetértek!”
  • 43. Tündenéne 2012. augusztus 27. 17:13
    „10. gte325 2012.08.24. 15:06

    Én a magam részéről mindig elsősorban a témához szólok hozzá, viszonylag régi fórumozóként azonban vannak ezeknek a véleményeknek bizonyos előzményei.
    Hadd kérdezzem már meg, ha már itt tartunk, hogy szerinted a szóban forgó "fórumtárs" első hozzászólása szerinted a témához érkezett???”
  • 42. Tündenéne 2012. augusztus 27. 17:12
    „9. W118 2012.08.24. 13:28

    A közlekedési helyzet agybeteg, ami ott van, nem a táblák - nevezetesen hogy összevissza furikázó, balra indexelő, de jobbra kanyarodó, index néélkül összevisszázó, telefonáló stb. stb. stb. járművezetők közlekednek, plusz kerékpárosok, gyalogosok, miegymás... Sokszor az egymásra való figyelem szinte legkisebb jele nélkül :( Erre gondoltam a kifejezéssel.”
  • 41. dödike 2012. augusztus 26. 07:48
    „520-as nagy BMW sofőrje a fél városon végighajtva kezében a mobillal ,egyfolytában telefonál. Egyetlen kereszteződésnél nem használ irányjelzőt,még balra nagy ívben sem.Lehet hogy ekkora nagy autóba nem is szerelnek irányjelzőt? Mindenesetre nem ő rajta múlott hogy nem ütköztünk össze.”
  • 40. Mankapunka 2012. augusztus 25. 20:19
    „Végre valakinek tudtam egy szép napot készíteni.”
  • 39. Jakabnéni 2012. augusztus 25. 17:59
    „olvasni is hülye vagy,azt tudjuk,de írni se tudsz...:)
    kovácsolódik.tán így helyes,sofőrkém:)))))))))))))))))))”
  • 38. rockergyerek 2012. augusztus 25. 15:55
    „győr és környékének lakóinak 80%-ának el kellene venni a jogosítványát.”
  • 37. Mankapunka 2012. augusztus 25. 13:23
    „Lassan egy erős barátság korbácsolódik itt össze....................”
  • 36. elemér 2012. augusztus 25. 12:40
    „Azért vannak már megodások ujab kocsikon. Radar és fék ami automata fékez, figyeli az utat kormányoz és vezet. Egyenlöre még valamit kell csinálni a vezetönek is. Igy lessz a kamionokkal is meg a repülökkel is. Kugli is kisérletezik vele. Egyre keveseb munka lessz. Nem munkaalapu társadalom, hanem tudás alapu társadalom szükséges.”
  • 35. Cloeon_dipterum 2012. augusztus 25. 08:18
    „Módosítani kell a KRESZ szabályt. Autóba szálláskor a sofőrnek ki kell kapcsolnia (az összes) mobiltelefonját, amíg a jármű forgalomban van és csak parkoláskor kapcsolhatja be. Megszegés esetén 2-3 millió forint büntetést kapjon.”
  • 34. OCC 2012. augusztus 25. 07:44
    „A telefonálásról:

    Elfogadom, veszélyes de vezetés közben:
    -villás reggelizhetsz
    -cd-t kereshetsz és tehetsz be a lejátszóba
    -üditődet guberálhatód a padlóról
    -GPS-be városokat, utcaneveket pötyöghetsz
    -Kihangósitóval keresheted a tárcsázandó telefonszámot (mert csak a kézben tartott telefonért büntettnek)

    stb...
    Erről ennyit”
  • 33. elemér 2012. augusztus 24. 23:12
    „Egyre jobban élvezem a hozzászólásokat. Én kezdhettem volna egy rovatot, (Ugrik a bicska) ott kiélhettétek volna magatokat. Egy busz vagy kamionos soför az profi. Ismeri az utat, forgalmat és jobban lát. Automata tudja mit kell tenni, mert mindig készenlétben van. Aztán azok se egyformák tehetségben. Én figyelem a sofört ha az nékem gyanus. Tudom hogy az jó vagy rossz. Mióta hajt és mennyi tapasztalata van ? Egy profit jobban büntetnek, ezért is kell nekik jobban vigyázni. Telefonálás mindenképpen elvonja a figyelmet, mégha bluetooth is. Ezért is tiltják az államokban. Nekünk nagyob tapasztalatunk van az uton és az életben. Eu. városok veszélyesek mindenkinek. Mo.-n pedig nincs nagy autos kultura. Többet nézik a kocsit mint hajtsák, de azt képzelik magukrol az uton, hogy ök a zsenik.”
  • 32. Túrabakancs 2012. augusztus 24. 22:13
    „Kedves dundi08!
    Természetesen nem rád értettem az alpári kifejezést, nem kell elnézést kérned semmiért!
    Valóban kicsi hiányosan, és talán félreérthetően fogalmaztam. Én azokra a fórumtársakra vagyok
    kiakadva, akik CSAKIS akkor kapcsolódnak be a párbeszédbe, ha valakit jelzőkkel akarnak illetni.
    Tőled eddig ilyet régebbről nem olvastam, emiatt nem rád érvényes az előző hozzászólásom lényege.
    ekkenekepen-t hoztam fel példának, de van még rajtuk kívül jó pár hasonló kailberű egyén, akik sportot
    űznek a mocskolódásból. Főleg a politikai tartalmú cikkeknél figyelhető meg ilyen irányú káros ténykedésük,
    és rendszerint szoclib érzelműek. /esetleg Jobbikosok/ Ha elfogynak az érvek, jönnek a trágár kifejezések.
    Üdv: Bakancsok bakancsa”
  • 31. Jakabnéni 2012. augusztus 24. 22:13
    „én már régóta tudom,hogy hülye vagyok.:)) Én is magamban szoktam keresni a hibát,mert egyszerűen nem hiszem el,és mindig le is döbbenek tőle,hogy lehet valaki annyira öntelt,hogy fújja a baromságait,és meg van róla győződve,hogy igen-igen okosakat mond...
    Sajnos pár évig volt egy igen közeli ismerősöm,aki erősen hajaz kedvenc sofőrünkre.Pont ugyanilyen ostoba.És nem mellesleg ő is sofőr...:))))))”
  • 30. dundi08 2012. augusztus 24. 21:59
    „29. Jakabnéni
    Tudod az a baj ezzel, hogy már tényleg elgondolkodtam hogy a hülye én vagyok. Szóval vállalnátok rendeléseket Accentos-sal? Kérlek mentsetek meg mert komolyan mondom fogalmam nincs hova tegyem ezt a dolgot. Ahogy mondtad is az ész abszolút ácsorog. Most segítettél mert levettem a kötelet a nyakamból de a pszichológus megihletett és segítségre van szükségem. Ugye nem hagytok cserben???? Jakabnéni! Az a hatalmas baj ezzel hogy rengeteget gondolkodtam már ezen és fogalmam nincs egy értelmes ember hogy nem veszi észre az alapvető dolgokat! (felhozhatnék egy másik cikket is amiben a lángelme ismét fellángolt!) Egészen komolyan gondolom hogy nem tudok hova tenni egy ilyen gondolkodást! Ebből meg az következik hogy én vagyok a hülye.. ja és hogy ne örülj te is ... :)))))”
  • 29. Jakabnéni 2012. augusztus 24. 21:33
    „dundi: Remélem kis fórumtársunk,aki pszichológussá avanzsálta magát,tudott Neked segíteni,ugye nem lesz semmi baj? :)))))))))))))))))))))))))
    csak vicceltem,én veled vagyok.Meg Accentos is;)
    Itt már tényleg a sötétség nagykövete oszt minket...:)
    De most tényleg: megáll az ész,és ácsorog...:))”
  • 28. umberto 2012. augusztus 24. 21:19
    „A busz mennyivel ment?

    Az pedig, hogy elesett néhány utas, az a tömegközlekedés sajátja: néhányan kényszerűségből állva utaznak.

    A Stop tábla az Stop tábla, a telefonálás az telefonálás.

    Természetesen nem ismerem az ügy részleteit, és a telefonáló és a Stop táblánál nem megálló hölgyet sem akarom védeni, de egyébként a buszokon egy sima piros lámpánál való lefékezésnél is meg lehet "könnyebben sérülni".”
  • 27. dundi08 2012. augusztus 24. 19:48
    „26. Makapunka
    :))) További szép estét neked. :)))”
  • 26. Mankapunka 2012. augusztus 24. 19:32
    „Várjál ekken,te sem reklamálhatsz ilyen téren. :)
    Ne haragudjatok,de ezt most muszály,előre is elnézést kérek.

    Látod,látod dundi,látom én mi van itt a háttérben nálad,amit a 17-es kommentben leírtál. Nem irigyellek,gondolod,és van kedved kiöntetni a lelked,én szívesen meghallgatlak,mert amit ide leírtál,az komoly dolgokra vall,az,hogy valakiből jó pár internetes cikk ilyen lelki bántalmakat kiváltson........én nem szeretném a lelki világodat itt tönkretenni,sajnálnám,hogyha a családod emiatt menne tönkre,hogy téged itt felidegesítelek,és a többieken pedig kiéled.
    Csak,mert látom rajtad,hogy jelzőkkel illetsz egy olyan karaktert,amit nem is ismersz(pl. sötét),ez valami elnyomásra vall a mostani életedben. Nem tudom,hogy mennyi idős vagy,vannak e gyerekeid,vagy férjed,de hogyha az utóbbi kettő,akkor ott valami nagy gond lehet,amiről én nem tehetek.

    Arról sem szeretnék tenni,hogy magadban kárt tegyél,annyit nem ér az egész. Ne haragudj rám,én nem akarok neked rosszat,tudsz itt segítséget kérni,múltkor is segítettünk(tricse azt hiszem,aki nem talált munkát,és úgy látom,hogy lett neki)”
45 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a körforgalmi csomópont a 82-es úton Nyúl határában

A Balatonhoz vezető főúton rendkívül nagy a forgalom, a településen keresztül naponta átlagosan… Tovább olvasom