Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Bajban a meggytermelők

Koroncó - A tartozásai miatt felszámolás alá került Horker konzervüzemében a gyümölcs- és zöldségtermelők szerették volna újraindítani a termelést. Nem sikerült, így a meggyesek már bajban is vannak: a tavalyi ár felénél is kevesebbet kapnak a termésért.
Leállt a termelés a Horkernél címmel február 12-i számunkban írtunk arról, hogy a koroncói székhelyű, főként meggyet és uborkát feldolgozó konzervüzemnek azért lettek anyagi gondjai, mert felmondták hitelét. Évről évre úgy finanszírozták a gyümölcs- és zöldségtermő szezont, hogy hitelt vettek fel, majd azt a feldolgozott áru értékesítési bevételeiből törlesztették. A Horker piacvezetőnek számított ágazatában, tavalyelőtt még ötvenmillió liter konzervet készített, nyolcmilliárd forintos forgalmat ért el, tizenöt országba exportált.

Már tizenöt évre nyúlt vissza a sikeresen működő magyar családi vállalkozás kapcsolata bankjával, és mindig határidőre fizetett. Az idei finanszírozási problémák, adósságai nyomán viszont felszámolás alá került. Horváth Norbert volt ügyvezető lapunknak elmondta, hogy a kialakult helyzet megoldására mintegy négyezer hazai gyümölcs- és zöldségtermelő fogott össze. Meggyesek, paprikások, málnások, uborkások kft.-t hoztak létre és működtetésre bérbe akarták venni a Horker konzervüzemét. Ehhez egymilliárdos hitelt akartak felvenni, amihez állami garanciára lett volna szükségük. A szaktárca segítségére számítottak, ezért felkészítették az üzemet a termés fogadására. Ezen a héten már működhetnének a gépek, de nincs hitelgarancia, valószínűleg ebben a szezonban már nem indul el a termelés Koroncón. Ez a volt ügyvezető szerint főként a hazai termelőknek hátrány. Elmondta, hogy például a meggyet már szedik és nyomott árakon kénytelenek értékesíteni a gyors feldolgozást igénylő, messzire nem szállítható gyümölcsöt. Pedig a szomszédos országokban most rossz a meggytermés, így a magyar termelők kiemelkedő hasznot könyvelhettek volna el. „Veszteségeik veszélyeztetik azt, hogy jövőre egyáltalán termelhetnek meggyet a gazdák, de üzemünk leállása valakinek, valakiknek jól jön, piacot nyernek vele" – állítja Horváth Norbert.
Dékány András, az agrártárca szóvivője azt nyilatkozta lapunknak: hivatalos, szakmailag megalapozott megkeresés nem érkezett a minisztériumhoz a Horker ügyében. Azt is elmondta, hogy kft.-t nem segíthet hitelgaranciával az állam. Az üzem termelői tulajdonba vétele jelenthetne megoldást.

– Tavaly száznyolcvan-kétszáz, idén hatvan-hetven forintot kaphatunk csak a meggy kilójáért – panaszolta Bagoly László, aki maga is meggytermelő, tagja az értékesítési szövetségnek és a Horker hitelezői választmányának is. Szerinte a nyomott árak összefüggnek azzal, hogy a koroncói cég felszámolás alá került. Azért szerettek ide szállítani, mert mindig elfogadható árat tudtak itt kialkudni. Most, hogy felszámolás alá került, megoldásképp az idei szezonban működtetésre bérbe vették volna. Arra szerinte nincs remény, hogy megvegyék. „Tavalyi termésünk árával adós maradt a Horker, idén a nyomott árak miatt lesznek hatalmas veszteségeink, miből vennék céget?"


Elkezdődött a létszámleépítés

A Horker Kft. felszámolójának a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Zrt.-t jelölte ki a bíróság, melynek képviseletében Szabó Gábor vezérigazgató-helyettes nyilatkozott lapunknak. Elmondta: a felszámolási eljárásba hitelezőként több mint százan jelentkeztek be, összesen négymilliárd forint igénnyel. A felszámoló a Horker felszámolása miatt leginkább rossz helyzetbe került meggytermelőknek is felajánlotta a konzervgyárak bérbevételét, üzemeltetését, de az ez irányú kezdeményezések nem vezettek eredményre. Így elkerülhetetlenné vált a tervezett létszámleépítés; ez a kilencven alkalmazottból ötvenkettőt érint, azokat, akik a koroncói telephelyen dolgoztak. Hamarosan megkezdődik a társaság vagyonának értékesítése. Az, hogy a hitelezők milyen arányban jutnak pénzükhöz, attól függ, hogy sikerül-e vevőként szakmai befektetőt találni, vagy darabonként kényszerül eladni az eszközöket, az ingatlanokat a felszámoló. A vonatkozó jogszabály szerint a felszámolási eljárást 2010 tavaszán kell befejezni.

Kisalföld SMS -  30/30-30-449
Valaki meg tudná mondani, hol vesznek át meggyet? Egynapi telefonálgatás után sem sikerült felvásárlót találni! Akár ládánként is adnánk, ha valakit érdekel!

Szalánczy Zsolt, a Rábaközi TÉSZ elnöke nem sok jóval biztatja olvasónkat. „Idén az ültetvényekről tíztonnás tételekben is nehéz értékesíteni a meggyet – mondta. – Sok a termés, ráadásul Koroncóval évi 12 millió üveg meggy esett ki a piacról. A nyüvesedés tekintetében ellenőrizetlen, kistermelői minőséget tavaly léfeldolgozásra még megvették, most azonban más a helyzet" – tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 6. Termelő 2008. június 30. 12:24
    „Kedves LOAD!
    Semmi mást nem szeretnénk csak, hogy a felvásárlók a világpiaci áron vegye meg a termékeinket, azért mert mi is gázolajt és a különböző vegyszereket azon vásároljuk meg. .
    A HORKER ezt megtette.
    A többi felvásárló viszont úgy döntött kartellbe tömörül, és leszorítják a felvásárlási árakat.
    Nonszensz, hogy 60-70Ft ért veszik a meggyet, a boltba, pedig 270 -290Ft-ét adják el.

    Úgy hogy nem is volt kifejezetten jó termés.”
  • 5. Bagoly László 2008. június 27. 14:24
    „Tisztelt 4-es számú hozzászoló!
    Az eredeti cikkben a termelőket képviselve én jelentettem ki az idézett mondatot, miszerint "Azért szerettek ide szállítani, mert mindig elfogadható árat tudtak itt kialkudni." amit tényekkel tudok bizonyítani, de ez semmi képpen nem jelenti azt, hogy magasabb árat adott volna mint a hasonló kaliberű feldolgozó üzemek. Ha érdekel pontos adatokkal szolgálok.
    A tisztelt fantáziád viszont nagyon szegényes ha azt gondolod, hogy egy cég csak és kizárólag rossz üzletpolitika miatt tud bedőlni, mert az esetek többseégében rajta kivülálló erők miatt egyszerűen bedöntik azok akiknek az útjában van. Az adófizetők forintjával kapcsolatban szeretném figyelmedbe ajánlani, hogy azok az áruházláncok amelyek az összes nyereségüket (melyet a Te zsebedből is kivettek) kiviszik az országból, viszont hihetetlen adókedvezményben és állami támogatásban részesülnek az adófizetők forintjából. A megfojtott magyar feldolgozó üzemek helyét betöltő külföldi üzemek által termelt konzerv biztosan ízleni fog Neked is. Ezért lehet velünk ezt megtenni mert nagyon sok hasonló gondolkodású ember van szegény hazánkban.”
  • 4. load 2008. június 26. 14:54
    „2. Termelő
    Ember gondolkodj!
    Tönkrement egy magáncég, mert rosszul gazdálkodott.
    Maguk a termelők mondják, hogy "Azért szerettek ide szállítani, mert mindig elfogadható árat tudtak itt kialkudni."
    Ha drágábban vették az alapanyagot, magasabb termelési költségekkel dolgoztak mint a konkurens konzervüzemek.
    Ebbe bele lehet bukni, mert a piac esetleg nem fogadja el a magasabb árat.
    Az adófizetők pézét meg ne tegyék kockára veszteséges magáncégek bankgaranciával való kistafírozására!”
  • 3. Átvevő 2008. június 25. 16:13
    „Kézzel szedett meggyet átveszünk. Érdeklődés 70 248 85 49
    telefonon”
  • 2. Termelő 2008. június 25. 13:05
    „A HORKER tönkretétele része a kormány falurombolási programjának. Eddig megszüntették az iskolákat, a vasútvonalakat, most a megélhetésüket akarja elvenni”
  • 1. matriné 2008. június 25. 09:30
    „Hát szeriuntem a "románokat" nem érdemes behózni, hisz a cserenye szedők is belebuktak. A cseresznye meg fennrohat a fákon,vagy a seregélyek megeszik. Ez Magyarország! Előbb az állatokat írtják ki most a gyümölcs termelőket vágják tönkre az üzemek gyárak után. Ez után mi következhet? A fogyóeszközök , az emberek, azok kiírtására is van vállakozó.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Letelt a szolgálat, hazatértek Budapestről a rendőrök

Győr-Moson-Sopron - A megyéből márciusban Budapestre vezényelt 150 rendőrből kedden 75 hazaérkezett.… Tovább olvasom