Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Babakocsival radarozzák a két teret

Győr - Földradaros vizsgálattal igyekszik kideríteni a győri önkormányzat, mit rejt a felújításra váró Széchenyi és Dunakapu tér mélye. A kutatás négymillió forintba kerül.

Viseltes babakocsit tologató férfin akadhat meg a szemük azoknak, akik a győri Széchenyi és Dunakapu téren járnak a héten. A kis járgányban csecsemő helyett laptop és műszer van: a Geomega Földtani és Környezetvédelmi Kutató-Szolgáltató Kft. munkatársai földradarral pásztázzák a talajt.

Révi Zsolt, a győri önkormányzat főépítésze a Kisalföld kérdésére elmondta, hogy a budapesti cég tavaly közbeszerzési eljáráson, három pályázó közül nyerte el a munkát, bruttó 3,8 millió forintos ajánlattal. Feladata a két terület mélyének radaros vizsgálata régészeti szempontból.

Ehhez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is hozzájárult.
A város a következő években mindkét teret szeretné felújítani. A Széchenyi tér rekonstrukciójára már elkészültek az engedélyezett tervek, és a beruházásra Győr hamarosan európai uniós támogatást kér, de a Dunakapu tér lehetséges fejlesztésére is lezajlott egy ötletpályázat tavaly nyáron.

Hámori Zoltán geofizikus abban a babakocsiban tolja a földradart és a laptopot, amely korábban a gyermekéé volt. Kérdésünkre azt mondta: a készülékeket vállra akasztva is lehetne használni, de úgy nagyon nehéz lenne. Fotó: H. Baranyai Edina

A főépítész kijelentette: maguk is kíváncsiak, mit rejt a talaj, s a kutatással azt szeretnék elkerülni, hogy ez csak a munkálatok megkezdésekor derüljön ki.

„Nagy meglepetés lenne, ha rendkívül értékes leletekre bukkannánk, de ha így történne, akkor természetesen át kellene gondolnunk elképzeléseinket" – fogalmazott Révi Zsolt.

Hámori Zoltán, a Geomega kft. geofizikusa lapunknak elmondta: készülékük 500 megahertzes elektromágneses hullámokat bocsát ki, amelyek alapján – egy számítógépes program segítségével – megrajzolható a talaj háromdimenziós képe. A két tér talajviszonyainak ismeretében két-három méteres mélységig nagyon, öt méterig viszonylag pontosan látnak.

Ezt a földradaros módszert alkalmazták többek között Óbudán a Hajógyári-sziget és az aquincumi polgárváros nagy részének „feltérképezésekor", valamint a kunszigeti Toronyvár-dűlőben, ahol római kori Mosoni-Duna-kikötőt kerestek.
Az eredmények kiértékelése várhatóan két hónapot vesz igénybe.

Mi lehet a föld alatt?

Molnár Attila győri régész a Kisalföld kérdésére elmondta, hogy a Széchenyi téren már voltak kisebb ásatások, a legutolsó az évtized elején. Akkor többek között hun sírokat, római utat és házfalakat találtak, és rábukkantak a török börtön maradványaira is. A Dunakapu téren eddig még nem volt régészeti feltárás. A szakemberek úgy sejtik, hogy a mostani keleti házsoron kívül a XVIII. századig volt még egy, így a tér akkoriban kisebb lehetett. Erre választ adhat a földradarozás, miként arra is, hogy a Montecuccoli-féle erődítés földmunkái mennyire érintették ezt a területet. Molnár Attila ugyanakkor kissé szkeptikus az eredményeket illetően. A Széchenyi téren a római rétegsor öt méter mélyen van, így szerinte fontos részleteket nem fog megmutatni a radar sem.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. VÉGH LÁSZLÓ 2008. január 24. 14:02
    „Végh Lászlo Győr Én kiváncsi lennék a föld alatti pincejáratokra, mert azt hallottam hogy azok vannak ott, csak helyenként beomlott vagy betemették.talán más régi dolgokat is találnának. de nem lenne rossz, ujból kiépíteni az alagut járatot.”
  • 24. Cseter János 2008. január 21. 14:16
    „Remélem megtaláljátok a "csészéket" és osztozkodtok a tartalmán! Megérdemlitek! De hogy egy tanár, hogy lehet ilyen szamár?”
  • 23. gyakor 2008. január 21. 14:09
    „Gyors kiigazítás: HÚZZUK írom helyesen. A második "z" benntmaradt a klaviatúrában.
    Ki az a Sztálin papa? Ő sem szeretett régészkedni?”
  • 22. ERKDP 2008. január 21. 09:42
    „Nekem Sztálin papa jutott eszembe, aki "kritikusait" jégcsákánnyal intézte el... bizony, itt a bizonyíték: ha nem tanulunk a múltból, hibái megismétlik önmagukat... Idáig jutotunk volna? O tempores, o mores...”
  • 21. gyakor 2008. január 21. 09:11
    „Üdvözöllek Min joe a csapatban! Veled együtt könnyebben húzuk a babakocsit. Ja még nem tudod? Beajánlottad magad a hozzászólásoddal.
    Min joe, ez nem Neked szól!
    Változatlanul, az a véleményem, hogy a múltat igen is kutatni kell! Ezenkívűl, továbbra is kitartok a szabad véleménnyilvánítás mellett, de úgy gondolom senki nem engedheti meg magának, hogy "Istennek gondolva magát" hülyeségeket kinyilatkoztatva (lásd Fletot országos ügyekben), ezen fórumon belül igazságosztónak képzelje magát. Nyilván van igaszság, mindenki véleményében, de ha csak saját igazunkat szajkózzuk, ráadásul alpári stílusban, az semmire sem vezet.”
  • 20. min joe 2008. január 20. 21:06
    „Zoli.Az kimaradt a hozza szolasomhoz,hogy nem gyerek kocsival,hanem szankon volt a fold radar,ami siman csuszott,mivel a kerek elsullyed.Ezt 1 "mini"kismeretu traktor huzta.Le kellett ezt irni,mivel beteges elmebajos hozza szolas van itt alattam.”
  • 19. Cseter János 2008. január 20. 20:31
    „Egyszerű csak el kell rendelni, hogy szántó tulajdonosa betonozza, és aszfaltozza simára, nehogy elkaparjon a "´járműve"! A két kritikusomat meg kössék eléje! Ha ló nincs szamár is jó!”
  • 18. min joe 2008. január 20. 20:13
    „Hamori Zoli.Itt vadnyugaton lattam egy olyan musort ami a fold radart mutatta be.Ezt varoson kivul,a szanto foldeken vizsgaltak,hogy mivan a fold melyeben.Hat talaltak is meteor koveket amit egy hozza erto uzlet ember nagy penzert meg vett.Ha mar befelyezted a Szechenyi vizsgalatot,irany a szabadba.Sok szerencset.”
  • 17. ERKDP 2008. január 20. 14:25
    „;)”
  • 16. gyakor 2008. január 20. 14:11
    „ERKDP! Szép napot Neked is.
    GYAKOR= 36 évet a pedagóguspályán (szakképzésben) eltöltött, négy éve nyugdíjas optimista ember.”
  • 15. Cseter János 2008. január 20. 11:52
    „Bár tudnám valójában mi fáj nektek? Ha valaki ránéz a fenti fotóra annak önkénytelenűl egy-egy guberáló jut eszébe aki egyerkkocsiba gyűjtögeti a holmijait! Hisz rendszerünk manapság csupán ezt tudja kitermelni. Az viszont tény, hogy az épitkezéseket ez a fajta "régészkedés" igen meg drágitja! Természetesen nem csak itt és nem csak most! Az meg nagyon is érdekes, hogy senki más nem köt bele érvelésem be mint e két hozzá nem értő egyén! Természetesen olyan linkjeik mögé bújva mint amilyenk linkek maguk is az írásaikból megállapitva. Az viszont megint csak tény, hogy a közpénz kezelők kiváncsisága nem ok arr.hogy ismét felturkálják a köztereket holmi vacak cserép darabokért! Mert, hogy a "Szeuzó" kincseket már külföldön örzik az is tény!”
  • 14. ERKDP 2008. január 20. 10:55
    „Én is így gondolom Gyakor, felesleges reagálnunk az ilyen szamárságokra... Még megírja úgyis, hogy naplopó fiatalok vagyunk, akik nem ismerik a munkát (mintha ismerne legalábbis)... Neked minden jót, azokkal, amiket a végére írtál, egyetértek! Szép napot!”
  • 13. gyakor 2008. január 20. 10:49
    „Úgy gondolom ERKDP, hogy nem kellene foglalkozni a személyeskedő, kötekedő pesszimistákkal. Az "Öreg" had morogjon, nem kell rá figyelni, amíg jobb ötlete nincs. Ahelyett, hogy állandóan kötekedik inkább annak örűlne, hogy lyuk van a se...n! Én , aki szerinte nemrég léptem ki a babakocsiból, azt javaslom, hogy örűljünk annak, hogy telik annyira, hogy vizslatni tudják múltunkat, tenni akarnak a jövőért. Itt nem Fletóékra gondolok!! A babakocsis műszerkocsi egyébként fémjelzi jelenlegi állapotunkat. Erről viszont már Fletóék tehetnek!”
  • 12. ERKDP 2008. január 19. 23:25
    „Persze;) Én meg Fletó? Jó vicc! Veled ellentétben én tudom, miért nem vagyok vele egy oldalon, ugyanis nekem van egy értékrendem, ami ütközik az övével - ha egyáltalán van neki. Ám a te szövegeidet akár egy marxizmus-leninizmus könyvből, vagy egy neoliberális kiáltványból is ollózhatták volna... ez épp az ő világuk! Persze azok, akiknek csak a pénz számít, nem foglalkoznak ilyesmikkel, aki tejel nekik, az a király. Húsosfazék-szindróma diagnosztizálva.”
  • 11. Cseter János 2008. január 19. 19:50
    „Csodálom, hogy Gyurcsányféle társaság még nem fedezte fel e fiatal zseniket! Sőt még nem vonúltatta be a pajzsos rendőrei közé! Ezek aztán el tudnának bánni azokkal, akik nem értenek egyet az oktondi szárnyalásaikkal! Nagyan meg látszik, hogy még nem tudják felfogni, hogy mi a munka és annak a bére. Hogy tudnák felfogni azt, hogy mi a valódi érték és mi annak az ellnértéke? Főleg, akkor amikor nem Ők dolgoznak meg érte! Persze a könyvekből mindenféle meséket el lehet sajátitani, de szerinetem el jön az a kor, amikor majd ki lépnek a mesék világából és ráébrednek a kopasz valóságra. Persze lehet ábrándozni a zsenialitásról, mega IQ-ról is sőt a szenilitásról is, de ezek mind múlandóak felesleges a nyálverés.”
  • 10. gyakor 2008. január 19. 16:49
    „Cseter Józsi bácsi! Elnézést kérek, hogy nem is olyan régen nőttem ki a babakocsiból és néha gügyögök valamit. Nekem azt mondták a felnőttek, hogy tőlünk függ,hogy milyen világot építünk magunknak. Azt is mondták, hogy a bölcs felnőtteket meg kell hallgatnunk és tanácsaikat megszívlelni. Véleményt is mondhatunk, mert demokrácia van.Én komolyan mondom igyekeztem!
    Véleményt mondtam!! Vissza kéne nézni az eddigi fórumos hozzászólását, de minden témában és akkor kiderülne, hogy miről beszélek.
    Maradok még mindíg a babakocsi mellett. Tisztelettel:gyakor
    Mindezektől függetlenül a múltunk ismerete nélkűl, nincs jelen, és nincs jövő. Ha a múltat meghamisítják az lessz, ami ma tőlünk északra. Turult riogató keresztek! magyar gárda!- szándékosan írtam kisbetüvel.”
  • 9. ERKDP 2008. január 19. 14:31
    „Szánalmas ember vagy!!! Milyen liberókról beszélsz, te nagyon művelt? Ébredj fel végre! Olyan vagy mint egy óvodás, aki csúfolódással reagál a kritikákra... az óvónéninek nem akarsz minket megmondani? Röhej...”
  • 8. Cseter János 2008. január 19. 14:18
    „Szerintem jobb lenne, ha a liberódat raknád a helyére és nem szólnál bele a felnőttek dolgába! A közpénzt előbb meg kell termelni, hogy, azt lehessen osztogatni!Te viszont ahhoz még nagyon messze vagy! A helyesírásokat meg felőlem ki is színezheted a tényen nem fog változtatni!”
  • 7. ERKDP 2008. január 19. 12:21
    „Tudod, ha valaki tud magyarul helyesen írni, sajnos még elgépelhet valamit. De aki nem tud (például a birtokos személyrag -j betűjét leírja -ly-vel) ... nos, az már más tészta!”
  • 6. Cseter János 2008. január 19. 12:13
    „No, már meganúlt beszélni a gyerekocsi terméke? Sőt már "gyakor"-olja az írást is! Lehet hogy Ő is fogkefével fog milliókat keresni az adófizetők zsebéből? Vagy már most is, azt teszi? Esetleg, ha találtok valamit azokba a bizonyos csészékbe, kérlek juttass neki is egy adagot. Nagyan megérdemli! A "számítőgép" a helyesírás kritikusa helyett sem tug javítani!”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr és Sopron a régiók élén

Győr és Sopron a nyugat- és a közép-dunántúli régió két legjobb helyzetben lévő megyei jogú városa.… Tovább olvasom