Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Az utolsó megyeházi közgyűlés

A szervezeti és működési szabályzat módosításával véglegessé és hivatalossá vált: a megye a Városház tér 3. alá költözött.


A hétvégén  az elnökségi iroda is költözik a Városház tér 3. szám alá, így gyakorlatilag pont kerül egy fejezet végére. A Kisalföld ugyan már hetekkel ezelőtt megírta, hogy a megyei önkormányzat kiköltözik az eddigi épületéből – amelyet éppen miatta hívtak megyeházának –, de az irodák áttelepítése csak most, ezzel a gesztussal fejeződik be. Mindez azt is jelenti, hogy a megyei közgyűléseknek sem az Árpád úti épület ad mostantól otthont, a következő ülés (december 21-én) már a Városház téren lesz.

  Az ok idén január 1-jétől nyilvánvaló: azzal, hogy a megyei intézmények állami tulajdonba kerültek, a feladatrendszer is teljesen átalakult, a büdzsé pedig töredéke lett a korábbinak. A jelenlegei és a jövőbeni állami támogatás mellett valóban luxus lett volna a megyeházán maradni, főképp úgy, hogy az is az állam tulajdona lett.

 Az előbbi tényt húzta alá egyébként a pénteki ülés első napirendi pontja is, amely az önkormányzat 2013-as költségvetési koncepcióját részletezi. Ebből az derül ki, a  Győr-Moson-Sopron megyének szánt állami támogatás 261,2 millió forint lesz jövőre, amely azonos az ideivel. Az ellenzék fel is vetette, hogy az infláció mértékét ismerve ez elég lesz-e.

Az elnöki válasz rövid, velős volt: elégnek kell lenni, mert hitelt nem vehet fel egyetlen megyei önkormányzat sem. A közgyűlés a témát közmeghallgatás keretében tárgyalta, de mint általában, úgy most sem volt állampolgári kérdés.

A koncepció itt érhető el >>

Olvasóink írták

  • 4. Valaki 2012. november 24. 10:04
    „2. Ambar 2012.11.23. 15:45

    Semmi szükség sem volt eddig sem rájuk!Jó fizetésekért üldögéltek!

    Amikor a cocik üldögéltek ott, akkor nem voltál ilyen háklis! :)))”
  • 3. load 2012. november 24. 00:10
    „Az urak kibővülnek, és átülnek a járási közgyűlésekbe.
    Ott, nyilván számosan több feladatuk lesz és azokat maradéktalanul mind-mind megfogják oldani.
    Ha nem, hát ott lesznek a kormányirodák.
    Nem lesz ebből káosz?”
  • 2. Ambar 2012. november 23. 15:45
    „Semmi szükség sem volt eddig sem rájuk!Jó fizetésekért üldögéltek!”
  • 1. hidas 2012. november 23. 15:23
    „Egyáltalán mi a bánatot csinálnak még ha nincs is feladatuk, azon kívűl, hogy felveszik a fizetésüket a semmiért?! Hát van még itt tartalék ebben az országban!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jóság süti a győri beteg gyerekekért

"Süss egy tálca finom házi sütit és juttasd el hozzánk, hogy önkéntes segítőink az adventi időszakban jótékonysági vásáron értékesíthessék" - olvasható a Facebookon. Tovább olvasom