Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Az út és a világítás nagy eredmény

A Győrhöz közeli Győrságon 20 cigány család él telepszerű körülmények között.

A kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete a napokban tartotta idei utolsó ülését, ahol számot vetettek az eredményekkel és a kudarcokkal egyaránt.

Orsós Sándor, a győrsági kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, az elmúlt időszakban az idei év volt a legmozgalmasabb – a többféle program megszervezésén túl soha ennyi rendezvényben nem vettek részt.

Az év legnagyobb eredményeként – összefogással – murvás utat építettek a majorság és a faluközpont között, decembertől pedig lámpák is bevilágítják. Kulturális területen említésre méltó a másodszor megszervezett Győrsági Romanap, valamint a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesülettel közösen rendezett kultúrest, amely a 100 Tagú Cigányzenekar és Bangó Margit fellépésével vált országos hírűvé. Jakus László elnökhelyettes az oktatás terén fontos eredményként említette a hátrányos helyzetű cigány tanulók tanszertámogatását, kudarcként viszont, hogy a foglalkoztatási problémákra egyelőre nem találtak jó megoldást. Kevés a lehetőség, pedig a többség dolgozni szeretne.

Szociális területen több szervezet, így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Segítőház Alapítvány is jobbot nyújtott az itt élő családoknak. Pozitív eredmény a különböző szervezetekkel, a helyi önkormányzattal való együttműködés, valamint a médiumok segítsége abban, hogy a pozitív példákat is közvetítették a többségi társadalom felé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az üzletben alszik, így védi a betörőktől

Nyár óta harmadszor törtek be Neuschel Béla győrszemerei élelmiszerboltjába. Tovább olvasom