Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Az UFÓ-k maradnak - Lampion helyett itt a világító led-es léggömb

A hétvégén Győrszentivánon ledes-léggömböket engednek az égre. Ez nem veszélyes, mint a világító lampion. Vajon a 24 órán át világitó lufit is elnézhetjük UFÓ-nak?
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ideiglenes intézkedésként azonnali hatállyal elrendelte a Magyarországon forgalmazott, nyílt lángot használó, emberi irányítás nélküli, hőlégballonként működő repülő kívánságlámpások forgalomból való kivonását és visszahívását - írta portálunk az index.hu cikke alapján.

A lámpák kialakításuk miatt felemelkedés után teljes mértékben ellenőrizhetetlenné válnak, a ballon pedig a repülés során bármikor épületek tetejére, száraz növényzetbe vagy egyéb gyúlékony anyagba ütközhet és meggyújthatja azokat.

A hétvégén Győrszentivánon a Szüreti napok programsorozat részeként is lesz egy hasonló művelet, ahol ugyan nem nyílt lánggal működő világító lampionokat küldenek fel a levegőbe, hanem világító ledes léggömbök ereszkednek majd az égbe. Próbáltunk utánajárni, ez a megoldás vajon megfelel-e az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban foglaltaknak.

Világító ledes léggömb

A felfújás előtt a benne található ledet kell aktiválni, méghozzá úgy, hogy a végén található kis fület kell kihúzni. A led kb .24 órán keresztül világít.
A Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház szervezi a Győrszentiváni Szüreti Napok eseményt, az intézmény igazgatója, Kakukk János így válaszolt kérdéseinkre.

– Ez nagyon egyszerű szerkezetről van szó, a ledes égőket lufikba tesszük. Mi ugyan nem hallottunk az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményéről, de pont azért választottunk olyan megoldást, ami megfelelhet a tűzvédelmi előírásoknak. Képtelenség, hogy ezek a szerkezetek, bármilyen problémát is okoznának a környezetben.

Világító lufi
Világító lufi


Megkeresésünkre az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a következőképpen nyilatkozott:

– Mivel ezek a termékek nem nyílt lángot használnak, és nem a nyílt láng viszi fel a könnyűszerkezetet a levegőbe, így valószínűleg megfelelnek az erőírásnak, tehát a végzés, az ehhez hasonló termékekre nem vonatkozik.

Megkérdeztük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelőségét is a témában, akik azt mondták: elképzelni sem tudják milyen lehet ez a termék, mert még nem láttak, de a led-es megoldásnak köszönhetően, elképzelhetetlennek tartják, hogy veszélyes lenne a környezetre.

– Kollégáinkat végigkérdezve egyikünk sem hallott, és nem is fogott a kezében még ilyen ledes megoldással működő léggömböket. Bizonyos elektronikai ismereteinkre támaszkodva viszont azt mondhatjuk, hogy ezek semmiféle problémát nem okozhatnak, mivel a led-elemmel működő kézi elemlámpák sem melegednek fel a használat közben. Gyakorlatilag több órás használat után is hidegek maradnak. Ha ezeket a led-elemeket egy lufiba teszik, és az égbe engedik, az nem okozhat veszélyt a környezetre. Így valószínűleg megfelel az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban írottaknak.

A Molnár Vid Bertalan Közösségi Ház egyébként ezeket a világító ledes léggömböket egy szombathelyi cégtől szerzik be, reklámjára pedig az interneten bukkantak.

Olvasóink írták

  • 16. Sergio 2011. szeptember 02. 11:36
    „Vagy ezt,ez sem lampion:http://www.youtube.com/watch?v=V9_Z8QIkUAg&feature=related”
  • 15. Sergio 2011. szeptember 02. 11:34
    „Ezt lessétek meg,ez nem lampion: http://www.youtube.com/watch?v=s7otRi_iBCo&feature=related”
  • 14. Pepe9111 2011. szeptember 02. 10:39
    „Nem veszélyes????

    Azt azért meséljék el, hogyan bomlik le környezetbarát módon a gombelem!”
  • 13. pamutzokni 2011. szeptember 02. 06:27
    „zopika ez fájt, de nagyon. dobjál le egy 10 forintost a panelról, senki nem hal bele. Ráadásul ezt körbeveszi a lufi, ami nagyobb felületet ad, így nagyobb a surlódás, nem fog végtelenségig gyorsulni sőt, inkább csak libeg.
    Az elemek okozhatnak kisebb gondot, de ha zöld, akkor még az se.”
  • 12. Dwatson 2011. szeptember 01. 15:38
    „Mármint úgy értem hogy az újfajta elektromos láz- és vérnyomásmérőkből is elektronikai-és elemhulladék lesz...”
  • 11. Dwatson 2011. szeptember 01. 14:33
    „Mekkora öngól!? Pont olyan,mikor a hülye környezetvédők betiltották (a folyamat még tart) a villanykörtét,ami nem tartalmaz semmilyen veszélyes anyagot,és erőltetik a higannyal töltött,elektronikával ellátott kompaktfénycsöveket,aminek alig néhány százalékát gyűjtik be épségben,több tonna higanyt juttatva a környezetbe évente,pedig tudják hogy a higany milyen veszélyes,mert az ezt tartalmazó pontos láz- és vérnyomásmérőket is betiltották,persze ezekből is elektronikai- és elemhulldék lesz,de ez már nem érdekli őket.”
  • 10. pappe 2011. szeptember 01. 10:50
    „Nem minden UFO, ami fénylik!”
  • 9. calico 2011. szeptember 01. 08:33
    „5. antistar:
    Ily módon nem veszélyes! A lufikat már nagyon régóta nem hidrogénnel, hanem héliummal töltik. Az meg nem éghető, sőt, "normál" körülmények között kémiai reakcióba sem lép semmivel.”
  • 8. bojtár 2011. szeptember 01. 08:33
    „7. Pokhas 2011.09.01. 08:23
    most már nem is írok:)”
  • 7. Pokhas 2011. szeptember 01. 08:23
    „Meg kell kötni oszt a műsor után vissza húzni!
    Így rendben lesz?
    A gomb elemeket a végén meg összegyűjtik a gyerekek és ajándékot kapnak minden megtalált lufiért!
    No a kutya fájját ezt is megoldottuk!”
  • 6. bojtár 2011. szeptember 01. 07:45
    „A led az energiáját valószínű elemről kapja az viszont VESZÉLYES hulladéknak minősül mint ahogy a led is ezért most írok egy email is a környezetvédelmi minisztériumba,hogy miként fogják az ilyen veszélyes hulladékot elszállítani és ki lesz a felelős.”
  • 5. antistar 2011. szeptember 01. 07:31
    „Na, meg aztán mitől repülnek fel? Gáztól!
    Gáz+ szikra ???!!! (elemtől lehet!)
    Teszem azt, egy lakkozó műhely szellőztetőjénél landol és ott robban fel??
    Nem veszélyes mi??????”
  • 4. ombi 2011. szeptember 01. 06:37
    „Bakker, ekkora szamárságot, mint amit Kakukk mondott: "´Képtelenség, hogy ezek a szerkezetek, bármilyen problémát is okoznának a környezetben."
    Ha már közösség, meg közösségi ház, meg vezető, gondolhatna a közösségre is, és nem szórná szét a határban a veszélyes hulladékot, sőt inkább azt kéne tanítania a fiataloknak, hogy vigyázzanak erre a sárgolyóra, ne mérgezzék, legalább felesleges fogyasztással ne terheljék!
    Ha szétszórjuk a határban, akkor már nem is szennyeznek az elemek? Vagy semmi vész, mert úgysem mi, hanem az unokáink fogják megenni a kadmiumot, meg más nehézfémeket, amik kioldódnak majd belőlük?
    Ez az ember vezető létére agyilag még ma is ott tart, mint a nyolcvanas évekbeli emberke, akit figyelmeztettem, hogy ne a Duna partjára rakja a szemetét. Az azzal hárította el a felelősséget, hogy ´ne légy oda, a következő árvíz elviszi´!”
  • 3. poltergeist84 2011. szeptember 01. 03:42
    „Valóban: ki ugyan nem gyulladnak, viszont az áramforrásuk egy gombelem, ami a LED-et táplálja. Innentől ugyanúgy környezetkárosító, nem? Mert ugye a lufi elrepül, ki tudja hová, és valahol mondjuk kilyukad, leesik. Ezután teszemazt megtalálja egy állat, belekóstol a gombelembe, és kész is a baj.
    Nem vagyok zöld, csak feltettem egy kérdést.”
  • 2. zopika02 2011. szeptember 01. 00:41
    „Rendben. Tűzveszély kizárva. De a visszahulló léggömbök sérülést vagy vagyoni kárt nem okozhatnak ? GONDOLOM A LED-ES ÉGŐKNEK ÉS AZ ELEMEKNEK VALAMI SÚLYA AZÉRT CSAK VAN. Ha az visszahullik több ezer méter magasból nem okoz kárt semmiben ?”
  • 1. adamvok 2011. augusztus 31. 23:32
    „"bármilyen problémát is okoznának a környezetben"

    mondjuk egy ido utan ujra a foldon landol, es nem marad mas belole hatra, mint szemét a mezo kozepén.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NAV: nyílt nap az alapítványoknak Győrben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága szeptember 6-án (kedd) 13-15… Tovább olvasom