Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Az óvodában még nem számít a korkülönbség

Érdemes tájékozódni arról, hogy az óvodában mik az előnyei az egyes korcsoportoknak.
– Sok előítélet, téveszme kering a vegyes csoportokról, ahol a háromévestől a hétévesig különböző korú gyermekek vannak együtt. Pedig indokolatlanok a félelmek, ennek a formának számos előnye van. Intézményünk szerencsés helyzetben van, nálunk a szülők a beiratkozáskor, igényeiknek megfelelően, tájékoztatásunk nyomán választhatnak – mondta el lapunknak a Marcalvárosi Közoktatási Központ Sün Balázs Óvodájának vezetője, Holle Zsuzsa. Tapasztalata szerint a szülők nem nagyon ismerik ezeket a lehetőségeket.

Felesleges félni

A győri Sün Balázs Óvodában több mint tíz éve vannak vegyes csoportok is. Először azért alakítottak ki ilyet, mert a nagyok csoportjából sok „évvesztes" nem ment még iskolába, így hozzájuk kisebbek kerültek. Mindjárt ez alapján könnyen megállapítható a különböző korúak egy csoportba kerülésének néhány előnye. Például az, hogy könnyebb a kicsik beszoktatása.

Tőlünk nyugatabbra eleve csak a vegyes életkorú csoportokat ismerik. Németországban, Ausztriában és Olaszországban is ez a magától értetődő, mondta el érdeklődésünkre Róth Mária óvodapedagógus-főtanácsos. Szerinte nálunk az óvónők számára mindkét szerveződési forma természetes, hiszen az azonos életkorúak sem egyforma gyerekek. A vegyes csoportok mindennapjainak megszervezése viszont nagyobb nyitottságot, rugalmasságot igényel.

Testvéries légkör

Mivel a különböző korú gyermekek együttléte jellemző a családokra is, a vegyes csoportokban jobban hasonlít a légkör az otthonihoz. Az óvodások ezáltal olyan érzelmi többlethez jutnak, ami biztonságot ad számukra és személyiségük fejlődésére pozitív hatással van.
Az óvoda elsődleges feladata a gyermekek szocializációja, főként a játék révén. A vegyes csoportokban az ovisoknak változatos kihívásoknak kell megfelelniük, a játékok során különböző problémahelyzetek megoldására kényszerülnek. Ez fejleszti alkalmazkodóképességüket, egymás iránti toleranciájukat. A kisebbeknek modellként szolgálnak a nagyobbak, húzóerőt jelentenek, ugyanakkor a nagyok elfogadóbbakká, szelídebbekké, odafigyelőbbekké válnak.

Visszatérők bulija

A jól szervezett vegyes csoportban megfelelő arányban vannak a különböző korú gyermekek. Ritkán különbözőek a programjaik is. Például a nagyobbak elmennek a Vaskakas Bábszínház előadására, a kicsiknek pedig helybe jön egy mesejáték. Ilyenkor élményeikről utólag beszámolnak egymásnak a gyerekek, leginkább a délelőttöt lezáró napi „beszélgetőkörben".
Az iskolába készülők külön fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt, így fokozottan érvényesülhet az egyéni fejlesztés. De természetesen az egyéni bánásmód, a differenciált képességfejlesztés egyébként is jelen van az óvodai élet minden mozzanatában, függetlenül attól, hogy azonos vagy eltérő korúak vannak egy csoportban. Utóbbiak közösségének sajátossága, hogy akik iskolába kerültek, elsős korukban a „visszaváró bulin" látogatják meg ovistársaikat. Büszkélkedhetnek azzal, mi mindent tanultak már meg, és ez a kisebbeknek motivációt jelent.

A vegyes csoportok előnyei

Simonné Zagorácz Zita négy gyermeke közül már csak a legkisebb óvodás. Vegyes csoportba jár. A választást az anya elmondása szerint az indokolta, hogy így kezdetben együtt lehetett egyik bátyjával, könnyebben beszokott az óvodába. És már a család legidősebb gyermekénél is bevált ez a csoportforma. Simonné szerint családias, életszerű. Kurányi Ildikó lánya vegyes csoportba járt, fia mégis azonos korúak közé került az óvodában. De nem azért, mert az édesanyának rossz véleménye van a különböző korúak csoportjáról. Sőt, csupa jót sorolhatna róla. De kisebbik gyermeke esetében személyt választottak. Míg bölcsis korú volt a kisfiú, anyukájával együtt eljárt az óvoda-előkészítő foglalkozásokra, a ringatóba és ott rögtön megkedvelte az egyik óvó nénit. Ragaszkodni, kötődni kezdett hozzá, és mivel ő kiscsoportot indított, oda került.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A győri kegykép kálváriája

Háromszázötven évvel ezelőtt, 1655-ben menekítette Írföldről Győrbe a clonferti katolikus püspök azt a Máriát gyermekével ábrázoló festményt, amely 1697. március 17-én, a hajnali szentmisén vérrel könnyezett. A hívek azóta a Könnyező Szűzanya kegyképeként tisztelik a bazilikában lévő alkotást. Tovább olvasom