Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Az ország legkiválóbb kis logikusai

Győr - Kiss Tamás, a gyárvárosi iskola másodikosa boldogan mutatja a díját s az ezzel járó oklevelet. Okkal, hisz a győri Gárdonyi-iskola által szervezett országos logikaversenyről elhozta a pálmát. Osztályából többen is a döntőbe jutottak.

A folyamatos készülés, a kitartó szorgalom meghozta gyümölcsét, s ezt most érzik igazán a gyerekek, akiknek az eredményhirdetés óta sokan gratuláltak.

– A körülbelül kéthavonta hozzánk érkező feladatlapokat megoldottuk, megbeszéltük, ellenőriztük – tájékoztatott felkészítőjük, Rémi Péterné. – Kilencszáz tanulóból 56-an jutottak a döntőbe s a Gárdonyiban egyénileg oldották meg a feladatsorokat. Öt diákunk is a döntőbe jutott, Kiss Tamás pedig a legkiválóbb eredményt érte el. Nagy öröm ez nekünk, a felkészítőknek is, hisz a felzárkóztatás mellett a tehetséggondozás is elsőséget élvez. Igaz, kevés erre az óraszám, mégis megmutatták, lám, érdemes volt velük foglalkozni, gyakorolni, mert a lehető legjobbat hozták ki magukból.

Fotó: Harcsás Judit
Fotó: Harcsás Judit

A döntőbe jutott csapat kivételes eredményt ért el a Gyárvárosi Általános Iskola második osztályából: Bognár Péter, Triebl Ádám, Kiss Tamás, mellette Rémi Péterné felkészítő nevelő, Asztalos Cintia és Szilágyi Miklós. (A fotóról Károlyi Klaudia betegség miatt hiányzik.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új vezér – tervek és vizsgálat

Budapest, Győr - Tizenkét pályázó közül Orbán Tibort választották a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. új… Tovább olvasom