Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Az oroszok már a spájzban vannak...

...ez a mondat azonnal szállóigévé lett, miután a regényből készült filmet 1965-ben bemutatták. A tizedes meg a többiek november 24-től a győri színház közönségét szórakoztatják!

Lehetett immár közösen is nevetni azon, ami nem is volt olyan mulatságos. Dobozy Imre regénye, a belőle készült parádés szereposztású film, és a Korognai Károly közreműködésével született színpadi változat is arról szól, hogy a lehetetlenben is meg kell találni a lehetőségeket, és hogy derülni is lehet azon, ami nem is olyan mulatságos. A „kisember" története ez a „nagy" háborúban: elkerülni a kivégzést, rálelni az éléskamrára, kihasználni a menekülési lehetőségeket.

A történet szerint a második világháború végóráiban a találékonyságával a jég hátán is megélő Molnár tizedes a német visszavonulás zűrzavarából szeretne ép bőrrel és némi anyagi haszonnal kimenekülni. Magához vette az ezredpénztárt, és egy elhagyott kastélyban húzódott meg. Az úri lak biztonságos terepnek bizonyul, hiszen csak Albert, a méltóságteljes inas tartózkodik ott. Ám a meglepetések sora csak most kezdődik igazán, hiszen … „az oroszok már a spájzban vannak!"

November 20-án 19 órakor mutatják be Dobozy Imre-Korognai Károly A tizedes meg a többiek című komédiáját Forgács Péter rendezésében.

Az elődás novemberi időpontjai:
  • november 21. 15.00
  • november 23. 19.00
  • november 24. 19.00
  • november 25. 19.00
  • november 27. 19.00

Bővebb információk az előadásról a Győri Nemzeti Színház honlapján >>

A győri színház 2010/2011-es évadjának műsora >>

Olvasóink írták

  • 4. TripperÖcsi 2010. november 24. 13:19
    „A Fáy-kritika lejött már a hétfői kisalföldben, csak azt nem értem, itt miért nincs fent...S láttam én is premieren, de jókat röhögött, tán nem fikáz annyira, bár nem olvastam, mit írt...”
  • 3. dzsoni 2010. november 24. 13:02
    „Fáy ott volt a premieren, már csak jól át kell gondolnia, hogyan fikázzon! Szerintem is jó az előadás, főleg a filmhez képest!”
  • 2. TripperÖcsi 2010. november 24. 10:11
    „Érdeklődnék, hogy Fáy kritikáját mikor olvashatjuk itt is...Tán lennénk hozzászólók.”
  • 1. Tabornok 2010. november 23. 21:25
    „Szíjjártó halhatatlanná lett Forgács Péternek köszönhetően!
    Ezzel együtt, vagy enélkül is úgy gondolom, kiváló szereposztást, kiváló színészi teljesítményt és kíváló rendezést láttunk!
    Aki nem hiszi, nézze meg, érdemes!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pinceházak, gettók megszüntetéséért

˝A cigánytelepek megszüntetése, integrációja csakis a közösség egészével s képzéssel, munkahelyteremtéssel együtt lehetséges˝ - szögezte le dr. Farkas Zsuzsanna szociálpolitikus. Tovább olvasom