Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Az operabáli zenekarnak dirigált

Budapest-Győr - A Győri Nemzeti Színház zenei igazgatójának személye olyan biztos kelléke a budapesti Operabálnak, mint a ház előtt menetrendszerűen megjelenő tüntetők. Úgy tűnik, egyikük nélkül sem áll az ország legnagyobb bálja.
A 14. Budapesti Operabált szombaton rendezték az idén 125 éves Magyar Állami Operaházban. Az épület valamennyi termében zene szólt, több zenekar húzta a talpalávalót, a dirigáló karmesterek egyike Kaposi Gergely zeneigazgató volt.

– Az Operabálban számos zenekar játszik a különböző helyiségekben, de a nagy attrakció a nagyteremben zajlik, ahol az operaház zenekara játszik. A rövid műsort követően este kilenctől több etapban adjuk a zenét, elsősorban keringőket, néhány polkát. Ennek a produkciónak én vagyok a karmestere. Megmondom őszintén, nem tudom, hányadik éve, mert a múlt homályába vész a kezdet, de legalább 8 éve csinálom. A szervezők azt vallják, hogy nyertes csapatban ne cserélj. Gyakorlatilag a sztárvendégeket és a szólistákat leszámítva ugyanaz a csapat csinálja a bált évek óta. A rutin egyre nagyobb előnyt jelent, hiszen gördülékenyebb a program, magabiztosabb az ember... Nincs stressz, ismerjük egymást, jó hangulatú az előkészítő munka is.

Kaposi Gergely már több éve vezényli az operaház zenekarát a bálon.
Kaposi Gergely már több éve vezényli az operaház zenekarát a bálon.

– A hangulat mellett a földi jókból is jut ilyenkor?

– Nekünk a bál elsősorban munka, éjjel egy óráig szinte folyamatosan muzsikálunk. Mivel nem vagyok táncos lábú, annyira nem stresszel, hogy nem jutok a táncparkettre.


– Hallani, hogy kicsit visszafogottabb volt az idei mulatság...

– Ma beszéltem az igazgató úrral, aki azt mondta, hogy százzal voltak kevesebben, mint tavaly. Ezt én is érzékeltem, mert kevesebb ismerős kocogtatta meg a lábamat, miközben dirigáltam a zenekarnak... Azért így is nagyon sokan voltak.


– Ilyenkor mérgesen néz vissza, vagy örül az ismerősöknek?

– Munkaköri leírás, hogy a bálon az embernek mindig mosolyogni kell. És valljuk be, ezek a keringők szinte maguktól is mennek.


– Érzékelték a kinti csetepatét?

– Évek óta van kint balhé, a bál jó alkalom a csetepatéra. A szociális énem meg is érti, kétségtelenül van valami paradox a dologban. A gazdasági helyzetből és az emberek életszínvonalából nem következik, hogy feltétlenül báloznunk kell, viszont sokkal szomorúbb lenne, ha már ott tartanánk, hogy nem tartanánk meg a bált. Az Operabál valamilyen módon mégiscsak azt jelzi, hogy ha nagyok is a problémák, azért igyekszünk talpon maradni.


– Győrben mikor fog debütálni karmesterként?

– A színház harmincadik születésnapi gálaestjén már láthatott a közönség. Jelenleg a Hunyadi Lászlóra készülünk, azt fogom vezényelni Medveczky Ádámmal váltva egymást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzoltóper: számít vagy nem a négy év?

Kapuvár–Győr - Megnyerte másodfokon a pert az a négy kapuvári tűzoltó, akinek keresete… Tovább olvasom