Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Az ikrényi csonttörő kanyar

A közútkezelő kitáblázza Ikrényen a veszélyes útszakaszt, mivel  rengeteg baleset történt az említet szakaszon. 

A Kisalföld kérésére a közútkezelő helyszíni szemlét tartott annál az ikrényi kanyarnál, amelyet a helybeliek csonttörőnek és karosszérialapítónak nevezhetnének, annyi ott a baleset.  Remélhetőleg az ígért jelzőtáblák, a figyelemfelhívás megelőzi, hogy ott még többen „elszálljanak". Aki Győr, a 10-es út felől közelíti meg Ikrényt, a marhatelep leágazójában lévő buszmegálló és a helységnévtábla közti szakaszon – még mielőtt beérne a faluba – halad át a kanyaron, ami cikktémát adott. 

Olvasóink jelzése szerint a havas idő beköszöntekor előfordult, hogy reggelente három, az útról lecsúszott autó színesítette. De elmondásuk szerint kevésbé csapadékos időben sem ritka azon a szakaszon a baleset, a fák közé vagy a laposabb részre becsapódott jármű látványa.  Családostul is állt már fejre azon a részen kocsi, ezért a lakosok több módszert is megemlítve kérték, járjunk utána, hogy lehetne megelőzni a nagyobb bajt, figyelmeztetni az autósokat a veszélyre.

Könnyű megpördülni

Tudva azt, hogy az árokba szaladásokért az autóvezető is felelős lehet, lapunk megkereste a közútkezelő illetékesét.  Kiderült, hogy az állami társaság megyei szervezetéhez tartozik az említett szakasz, ami hivatalosan a 84125-ös számú mellékút része.  A helyszíni szemlét követően Csigó András üzemmérnökség-vezető elmondta: a tapasztalatok szerint és a rendőrségtől kapott jelzések alapján csak helybeliek szoktak abban a kanyarban „elszállni". 

Főképpen a faluból kifelé tartva sodródnak le az útról, mert hajlamosak rögtön a helységnévtáblánál felgyorsítani, pedig épp emelkedőre érnek.  Magyarázata szerint az út egyik oldalán lévő erdő takarást biztosít, így elég egy kis páralecsapódás, hamar síkossá, foltokban jegessé válik az aszfalt.  Aki pedig ráhajt, könnyen megpördülhet, a fák közé repülhet vagy a mezőre csapódhat be.  Ezért ajánlott lassabban vezetni.

„Eltűnő" táblák

– Ideális körülmények között be lehet venni kilencvennel is a kanyart, de érdemes óvatosnak lenni.  Az íve megfelel a szabványoknak, de a sebességet megfelelően kell megválasztani – szögezte le Csigó András és hozzátette, hogy két éve veszélyes útkanyarulat tábla hívta fel a lassításra az autósok figyelmét.  De eltűnt, akárcsak most év elején az úgynevezett fényvisszaverő kanyarjelzők, amelyeken fehér alapon fekete nyíl jelezte a járművek lámpáinak magasságában, merre folytatódik az út.  Sajnos az ikrényi mellékúton rendszeresen színesfémtolvajok gyűjtik be a táblákat, a vasúti átjáró környékén lévőket ezért az út kezelőjének vassal kellett lehegesztenie.

Tavaszra várva

A közútkezelő azt tervezi, hogy amint felenged a fagyott talaj, újra mindkét fajtájú táblát elhelyezi a kanyarban.  Sebességet korlátozó táblára viszont a szakember szerint nincs szükség, mert annak a tapasztalatok alapján kicsi a hatékonysága.  Minél több van belőle egy-egy hosszabb szakaszon, annál kisebb.  A sárga keresztirányú csíkok is feleslegesek, mert „aki nem akar, az amúgy se lassít".  Ráadásul azokat csak veszélyes csomópon-toknál, vasúti átjáróknál szokták alkalmazni. 

A lassítószigeteket épp települések széleinél szokták kialakítani – esetenként falun belül is, hogy lakott területen ne gyorsítsanak a sofőrök –, de az közvilágítás hiányában veszélyes.  Feltétele az is, hogy minden irányból belátható legyen, így Ikrénynél az erdő egy részét ki kellene irtani, annak pedig nem biztos, hogy örülnének a helybeliek. R.  Z. Fotó: Bertleff AndrásNe gyorsítson: Kilencvennel is be lehet venni a kanyart, de érdemes óvatosabbnak lenni, mert hamar csúszóssá válhat az aszfalt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A munkásszállók kora lejárt

A rendszerváltás előtt az ipari üzemek nagyobbik fele működtetett munkásszállót a dolgozók számára. Tovább olvasom