Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Az éttermek is barokkosodnak

Győr - Igaz, hogy a császári menüsort csak a Barokk Esküvő – Történelmi Ünnepi Játékok ingyenes kiadványából ismerhetik meg az érdeklődők, de számos korhű étellel várják őket a belvárosi éttermek két hét múlva. Egy Pest megyei pár kel egybe.
Augusztus 3. és 5. között tizenötödször rendezik meg a Barokk Esküvő – Történelmi Ünnepi Játékokat a megyeszékhelyen; programját tegnap sajtótájékoztatón ismertették. Németh Zoltán alpolgármester a hagyományok hangsúlyozásakor arra is gondolt, hogy a bevált rendezvényeket – ahogy ezt is – folytatásra érdemesnek tartja a városvezetés a helyiek szórakoztatása és az idegenforgalmi vonzerő növelése miatt. Serfőzőné Tóth Andrea, a győri polgármesteri hivatal kulturális csoportjának vezetője arról beszélt, hogy a régi korokat felelevenítő programok Európa-szerte a reneszánszukat élik. Reméli, idén is sokan lesznek kíváncsiak a győri múltidézésre. Tízezreket várnak a különböző eseményekre.

A programban szerepel balettelőadás, kakaskukorékoló verseny, a barokk muzsikát a rockzenével ötvöző koncert, gyermekprogramok, vásári forgatag, ügyességi torna. Az esküvői felvonulás vasárnap délután hat órakor kezdődik, amely után Kelemen Tímea és Balogh Zoltán kel egybe. A Pest megyei fiataloknak nagyszülői ágon van győri kötődésük. Három éve ismerik egymást, rokonaik, barátaik is vállalták, hogy jelmezt öltenek. A szervező, a Családi Intézet igazgatója, Keglovich Ferencné a Kisalföld kérdésére elmondta: már tavaly ősszel maguktól jelentkeztek a barokk esküvő főszerepére, ezért nem is hirdették meg aztán ezt a lehetőséget, de azok a győri, házasságra készülő párok, akik jövőre szeretnék átélni a különleges esketés élményét, rögtön jelezhetik ezt a Zichy-palotában.

Idén huszonkét belvárosi üzlet zászlós, barokkos kirakatdíszítéssel, tizenegy étterem korhű receptek szerinti ételkínálattal csatlakozik az eseményhez. Szabó László, a Vendégvárók Egyesületének elnöke indokaikról elmondta: „nemcsak várják a forgalmat, tesznek is érte". Így étlapjaikra kerül például kenyérleves, „pergelt hartsa", narancsos „katsa" áfonyával, kolompérmártás, „tajtékos téj" török kávéval. A „Barokk ízelítő" ingyenes kiadványból pedig a korszak számos érdekességét, többek közt a hajdani császári menüsort ismerhetik meg az érdeklődők.
Fizetni csak a barokk játszótér használatáért és Verebics Ibolya koncertjén kell, a többi program idén még ingyenes. Keglovich Ferencné elmondta: a tizenegymillió forintos költségvetés nagy részét az önkormányzat biztosítja, ehhez teszik hozzá saját bevételeiket, a szponzori felajánlásokat és pályázati támogatást remélnek. Kiderült, hogy a helyszín az elkövetkező években is a Széchenyi tér lesz, de várhatóan belépődíjat szednek.

Részletes program itt:
BAROKK ESKÜVŐ -Történelmi Ünnepi Játékok (2007-07-19) >>


Rimányi Zita

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Égetőmű: csütörtökön közmeghallgatás

Győr - „A közmeghallgatásról tértivevényes levélben külön tájékoztattuk a győri… Tovább olvasom