Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Az esélyegyenlőség a kistérségieknek is fontos

A kellemest a hasznossal kötötte össze a megyei önkormányzat égisze alatt működő Esélyegyenlőségi Tanács, amelynek tagjai az esélyegyenlőséget érintő, legaktuálisabb kérdésekre keresték a választ Tápon.

Az Európában is egyedülálló tápi hegysor vendégei voltak hétvégén a nagycsaládosok, az Esélyegyenlőségi Tanács kihelyezett ülése kapcsán pedig a kistérség településeinek, civil szerevzeteinek képviselői.

Gyertyás János, a Família Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, a program egyik szervezője úgy fogalmazott, fontos a tanács látókörének szélesítése, a pannonhalmi kistérség településeivel, a civil szervezetekkel való együttgondolkodás szorgalmazása.


Az Esélyegyenlőségi Tanács ülése Tápon. Képek: Harcsás Judit.

A fórumon felmerülő kérdések elsősorban a hátrányos helyzetűek munkához jutását, lakhatását, a helyi és a helyközi közlekedését érintette.

A tapasztalatokat összegyűjtik, rendszerezik, a szervezet tagjai pedig a tanács jövőbeni kihelyezett üléseit is szorgalmazza, hisz ezekre a fórumokra az érintettek is könnyebben eljutnak, saját környezetükben pedig maguk is élhetnek jó, ugyanakkor megvalósítható javaslattal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri kórház: mik az új igazgató tervei?

Dr. Tamás László János alapvető egészségpolitikai kérdésekben ugyanúgy gondolkozik, mint a hónap… Tovább olvasom