Kisalföld logö

2017. 12. 19. kedd - Viola -6°C | 1°C Még több cikk.

Az első esti bringás felvonulást pénteken tartják Győrben

Október 22-én, pénteken ismételten kerékpáros felvonulást lesz Győrben, de a hagyományoktól eltérően először most este hódítják meg a várost a bringások.

"A felvonulás célja a környezetbarát közlekedés megismertetésén túl a biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése is egyben.

A felvonulás résztvevői kivilágított kerékpárokkal és fényvisszaverő szerelésben fognak felvonulni, mely látványosság is lesz egyben, nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal.

A program mindemellett a Bringázz a Munkába és Suliba kampány záró eseménye is, mely idén október 22-én ér véget" - tudta meg a szervezőktől portálunk. 

A felvonulás 18 órakor indul a megyeház térről, s a PÁGISZ ÁMK-nál lesz 20 óra körül a befutó.

A résztvevők a befutót követően akár maradhatnak is a MK-ban ünnepelni, mivel 22-én este a Quimby zenekar lép fel. (A félreértések elkerülése végett: a koncert nem ingyenes.)



A programok a Győr Megyei Jogú Város Szolgálati kerékpárprogramja keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg.



Bringázz az éjszakába!
Bringázz az éjszakába!

Olvasóink írták

  • 9. ccc 2010. október 25. 12:25
    „ÉN 18-05-KOR ÉRTEMA VÁROSHÁZA ELÉ. A KISLÁNYOMMAL EGYÜTT 4-EN VOLTUNK. VOLT EGYÁLTALÁN ILYEN RENDEZVÉNY?????”
  • 8. humer 2010. október 21. 00:56
    „Majd a vidékinél bírságolnak, mint pár éve a Baross hídról lehajtókat, az állítólagos kerékpárral behajtani tilos táblák miatt...”
  • 7. Túrabakancs 2010. október 20. 22:22
    „A Budapesti rendőröket nem szabad összehasonlítani a Győriekkel, bár rosszindulatú
    közeg mindenhol van! Míg pesten a Gárda tagjait folyamatosan vegzálták, addig anno
    a Győrieket békén hagyták a gyűlésükön . Az eddigi győri bicós felvonulásoknál
    is korrekten jártak el minden esetben a rendőrök, tehát a rosszindulat szerencsére itt nálunk nem
    annyira jellemző rájuk. Ismétlem, kivétel mindig van, de az arányok nálunk jók.
    Mankapunka! Gondolom te nem osztod az álláspontomat az általad leírtak alapján.
    Persze aki sokat vezet, az sok rosszat is tapasztal élete folyamán, összeadódnak a rossz
    emlékek.”
  • 6. Mankapunka 2010. október 20. 22:13
    „barandi

    Így van,itt is lesz tuti valami.

    -Nincs csengő a biciklin,helyszíni 3000 Ft.
    -De rendőrúr................
    -Áhhhh,a küllőkön sincs prizma,akkor már 5000 Ft.
    -Ne csinálja már............
    - Ha megmondja,még milyen tartozék hiányzik,akkor csak 10 000 Ft. helyszíni bírság lesz,hanem mondja meg,akkor feljelentem.

    Remélem az utolsó mondatmora emlékeznek a kedves urak a KVZ-446-ból. Nem volt korrekt dolog velem szember anno éjjel.”
  • 5. urbaniastapista 2010. október 20. 18:21
    „#3
    Csak nem győri a kép :)”
  • 4. barandi 2010. október 20. 14:57
    „Így kezdődött Pesten is, aztán a Rendőrség végigbírságolta a kerékpárosokat.”
  • 3. arrabonem 2010. október 20. 09:41
    „Mi történt? egészen emészthető dekorfotót raktak a cikkhez.”
  • 2. knifemaster 2010. október 20. 09:18
    „A felvonulás résztvevői kivilágított kerékpárokkal és fényvisszaverő szerelésben fognak felvonulni, mely”
  • 1. Madarász 2010. október 20. 08:42
    „Reméljük ezúttal a világításról sem feledkeznek meg!

    Mostanában reggel és este sötét van és elképesztő bátorsággal közlekednek sötét ruhában, világítás nélkül. Legtöbbször az autósok ügyességének köszönhetik, hogy még élnek. A minap a Kakas vendégőnél egy csaj vágott be elém a körforgalomba (ahol amúgy sincs semmi keresnivalója, mert arrébb visz le a bicikliút az úttestre), még csak oda se nézett a csikorgó fékekere... A járdáról ugratott be elém kb. egy méterre, sötétedés után fekete ruhában, világítás nélkül.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önnek mennyire jön be a Jedlik híd? - videós riport

A kisalfold.hu információi szerint legfeljebb egy-két héttel csúszhat Győr új hídjának október… Tovább olvasom