Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Az egyik medencében nem csak vizet lehet inni

A jövő héten nyíló győri fürdőben szinte minden medencébe beépítettek úgynevezett élményelemeket. Vannak pezsgőfürdők és zubogók, két medencét pedig csillagos égbolt borít. A regenerálódni vágyókat szaunakert várja.
Kezdjük néhány olyan érdekességgel, amelyet elsősorban a fürdőzők fognak értékelni a jövő heti nyitást követően: három beltéri szauna és egy szaunakert – két faházas szaunával – várja a vendégeket, akik még két gőzkamrában is „aszalódhatnak" egészségük érdekében. Finn (kültéri) szaunákat még nemigen építenek Magyarországon, előnyét igazán majd télen tapasztalhatják meg a fürdőzők, amikor a hólepte kertben hűthetik le testüket.

Csillagos ég a víz fölött

Termálvízzel három medencét töltenek fel, a negyediket az úgynevezett „kiúszó" köti össze. A két élménymedence mellett még kettő szintén kiúszóval közelíthető meg, az emeleten található az ötödik és egy gyerekmedence. A szaunákhoz tartozik a pezsgőfürdő és természetesen több merülő. Ez utóbbiakat már nem számolva összesen tizenegy medence fogadja a látogatókat. Látszólag zegzugos utakon lehet megközelíteni a medencéket, de aki egyszer felfedezi a helyes utat, rájön arra is, hogy logikusan épülnek egymásra. A termálmedencék közül a leglátványosabb talán az, amelyiket „csillagos ég" borít – nappal is. Látványos lesz az egyik élménymedencét határoló vízesésfal is és a vízköpővel megoldott kis patak. Illetve még az a barlang, amelybe vízfüggönyön keresztül lehet beúszni.

Bárpult vízen és szárazon

A számos bárpult egyike azért különleges, mert az a szárazföldről, illetve a vízből is megközelíthető. Az egyik élménymedencében ugyanis hét bárszéket helyeztek el, ahonnan használható a kör alakú vízi bár minden szolgáltatása. Az épületen belül és kívül is építettek egy-egy csúszdát. A belső 38 méter hosszú és a medencék fölött ír le több kanyart, a külső 63 méter, és egy része „elbújik" a föld alá, úgy csobbanhatnak a vízbe. Aki elég bátor, az áttetsző plexiborításon át láthatja azt is, merre vezet az útja a medencékig.
A fürdőzőnek Győrben nem papír belépőjegyeket kell szorongatnia, ha a különböző szintű szolgáltatásokra befizet, hanem egy órát kap, amelyikbe betáplálják azokat a kódokat, amelyeket az egyes beléptetőkapuk értelmezni tudnak.

Az úszómester szemével

Varga Antal egyike lesz azoknak az uszodamestereknek, akik a fürdőben vigyázzák a pihenni, szórakozni vágyók épségét. Szerinte a medencék nem rejtenek magukban különösebb veszélyt, de ehhez a szabályokat is be kell tartani. Nem szabad többek között ugrálni, hiszen a medencék viszonylag kicsik, s figyelni kell a csúszdáknál is. A zuhatagoknál és sodróknál ha vizet nyel valaki, ne ijedjen meg: a víz csak 1,4 méter mély. Azért vannak az uszodamesterek, hogy ilyen helyzetekben is segítsenek. Varga Antal hangsúlyozta: műszakonként hatan-nyolcan lesznek, így a különleges formájú és szépségű uszoda teljes területét belátják.
Róluk – mármint az uszodamesterekről – egyébként annyit érdemes tudni, mindegyikük nyelve(ke)t beszél és alapos elsősegélynyújtó ismeretekkel rendelkezik. Erre szükség is lesz egy olyan fürdőben, ahol a vendégkör várhatóan külföldről is érkezik, s a legkisebbtől az idős korosztályig terjed.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horgászvilágbajnok Győrből

Nagyszámú magyar közönség szurkolt a két megyei versenyzővel, közöttük a győri Hamar Ferenccel… Tovább olvasom