Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Az egyetlen nyári élmény lehet a karitatív tábor

Családok ezreinek okoz fejtörést, hogy ezekben a hetekben, hónapokban hol nyaraljon a gyerek, hol töltse a szabadidejét. A szülőknek csupán néhány hét szabadságra futja, ám még ezzel a háttérrel sem biztos, hogy telik a nyaralásra.
A szociális ok csupán egy a hátrányok közül, hiszen akkor még nem említettük a mozgássérülteket, a nagycsaládosokat, a krízisotthonokban élőket. Rájuk is gondoltak azok a civil szervezetek és karitatív csoportok, akik a hátrányos helyzetű gyermekek nyaraltatását vállalják.

„Élj egészségesen!"

A Magyar Vöröskereszt megyei és győri szervezete hagyományosan a magyar tenger mellé várja a mozgássérült, valamint a szociálisan rászorult gyermekeket: a gyenesdiási üdülőben péntektől hatvan vakációzót látnak vendégül. Az ápolók, mentősök, óvónők mellett Vöröskeresztes aktívák segítik a programszervezést, a felügyeletet.
– Az „Élj egészségesen!" szlogennel meghirdetett tábor lakóinak egy része valamilyen fogyatékossággal él, a többi gyerek pedig a szegénység miatt nem jut el máshová – fogalmazott Budai Györgyné, a Vöröskereszt győri területi szervezetének elnöke. – Az ifjúsági és sportminisztérium pályázatán elnyert pénzből idén egy olyan tábort szeretnénk megvalósítani, ami a toleranciáról, egymás segítéséről szól, hiszen itt együtt nyaralnak a sérült és a valamilyen más okból hátrányos diákok.

Fő attrakció: a Balaton

Az ismeretterjesztő előadások mellett a táborlakók megismerkedhetnek a Vöröskereszt munkájával, ám emellett a fürdésé, a pihenésé a főszerep. A Soproni Ifjúsági Fúvószenekar helyben ad koncertet és bizonyára a környéken tett kirándulásokra is sokan szívesen emlékeznek. Ugyanitt július 12-től a kortárssegítőknek szerveznek drogprevenciós tábort.
Balatonmáriafürdőn 32 roma és hátrányos helyzetű kisdiák táborozik ezekben a napokban a Cigányok Érdekvédelmi Szövetségének megyei szervezésében. A hétfőig tartó programot kirándulás, játszóházas foglalkozások színesítik, ám a fő attrakciót a Balaton jelenti.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy vita apropóján

Külső források megteremtésére, az önkormányzat építési telkeinek értékesítésére, és az úthálózat… Tovább olvasom