Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Az Egyetemi csarnok üzemeltetését a Győr-Szoltól a Széchenyi-egyetem veheti át

A csütörtök délután tartott győri közgyűlés tárgyalja azt az előterjesztést is, miszerint az Egyetemi Csarnok üzemeltetését a Győr-Szol Zrt.-től a győri egyetem veszi át.

Mint ismert, a 2002-ben épített Egyetemi Csarnok üzemeltetését a kezdetektől az Unihall Üzemeltető és Szolgáltató Kft. látta el, de idény június 30-án közös megegyezéssel szerződést bontott a győri önkormányzat és az Unihall.

Az utóbbi hónapokban a Győr-Szol Zrt. üzemeltette az 1,4 milliárd forint értékűre becsült ingatlant, de úgy tűnik, ez csak egy rövid interregnumi időszak volt.


Az egyetemi csarnokot eddig még egyetlen másodpercig sem üzemeltette a Széchenyi-egyetem - fotó: Kisalföld-archívum.
Az egyetemi csarnokot eddig még egyetlen másodpercig sem üzemeltette a Széchenyi-egyetem - fotó: Kisalföld-archívum.


A Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság elnöke, Kalmár Ákos jegyezte előterjesztés szerint ugyanis október 3-tól a Széchenyi-egyetem venné át a csarnok üzemeltetését úgy, hogy technikai kezelését továbbra is a GYŐR-SZOL Zrt. látná el.

A közel 4000 négyzetméter nagyságú - egészen pontosan 3967 négyzetméter - csarnok utóbbi közel 10 éve finoman fogalmazva sem bizonyult sikertörténetnek.

Alig három évvel az átadása után 2005-ben ugyanis kiderült, hogy egy kiadósabb esőt nem bír el a tetőszerkezet, s folyamatosan beázik a csarnok. Később ezt a hibát a kivitelező Integrál-H. Zrt. kijavította.

Minden egyes koncert után a csarnok meglehetősen rossz akusztikája is gyakori témát szolgáltatott Győrben; a rossz hangzásról mindent elmond, hogy az utóbbi években valamirevaló magyar együttesek, énekesek nem léptek fel az Egyetemi Csarnokban.

Az építés és tervezés során fellépő esetleges hibák szintén sok Fidesz-MSZP pengeváltást hoztak a 2000-es évek közepén.

Ezen politikai viharok utolsó emlékezetes hullámverése 2009 tavaszán volt, mikor is a története során először Bajnokok Ligája döntőbe jutó Audi-ETO a hazai meccsét nem tudta Győrben lejátszani, s végül a veszprémi Arénában tartották kénytelen-kelletlen a sorsdöntő, egyetlen góllal elvesztett mérkőzést.



Portálunk a csütörtöki közgyűlésről online tudósít! Kezdés 17 órakor.

Olvasóink írták

  • 9. njozsi 2011. október 03. 11:11
    „Az országban nagyon kevés olyan csarnok van ami alkalmas ritmikus gimnasztika versenyek lebnonyolítására (minimum 9 m belmagasság szükséges). A Győri Egyetemi Csarnok ezek közé tartozik. Ezért tavaly ebben a csarnokban volt megrendezve a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség által kiírt Magyar Kupa döntője. A nagy sikerre való tekintettel az a döntés született, hogy az idén december 3-án a magyar bajnokság zárófordulójának ad helyet a csarnok. Erre azért még alkalmas. És szerintem még sok más sportrendezvényt lehet benne tartani. De azért nem szabad elfelejteni, elsősorban hogy az egyetem hallgatói részére épült. A rendezvények másodlagosak.”
  • 8. zsukov 2011. október 01. 02:38
    „Na és akkor ki tartja fenn azállam ????”
  • 7. Alerich 2011. szeptember 30. 15:43
    „Már megbocsáss,de mi az a"rendes reprezentációs csarnok",és mire jó?
    Ezt meg nem értem: " október 3-tól a Széchenyi-egyetem venné át a csarnok üzemeltetését úgy, hogy technikai kezelését továbbra is a GYŐR-SZOL Zrt. látná el." Szóval akkor az egyetem,-ahol szerintem nics ilyen feladatra alkalmas személyzet-szervezné a programokat,rendezvényeket,a hyperszol meg fizetné a víz,villany,fütés,őrzés,állagmegóvás,stb számlákat?”
  • 6. acsali 2011. szeptember 30. 14:05
    „A sportcsarnok nem unatkozik majd, mert épül mellette a társa, a Mobilis. az is funkció nélküli lesz. A fűtésük sem lesz olcsó.”
  • 5. kibic-elek 2011. szeptember 30. 09:48
    „nos, az drágalátós inszol azon tűnődhetne, hogy mikor kezdje az elbontását, és mit tegyen a hyelyére. Mert ez a kóceráj már akkor nettó felesleges volt mikor elkezdték, tekintettel hogy van az ETO parkban kellő hely egy koncerthez, kézilabda csarnoknak meg ott a magvassy, ide nem fog kibumlizniegy csapat se mikor kiskúton minden ott van egy helyen.
    Nem igaz hogy nem lehett volna oda 3.-nak beszúrni egy rendes reprezentációs csarnokot.
    ja hogy valaki ebben is faxán átmosott egy rakat lóvét és így volt kényelmes neki. A tetőről meg annyit hogy 2x tervezték át mielőtt ilyen lett, mert sorra visszadobták a statikai felmérés után tervezési hiba miatt, de akkor látom az utolsó változat is átgondolt lett. Gané az egész”
  • 4. pappe 2011. szeptember 30. 08:54
    „Ezek szerint mostantól már viselheti az "Egyetemi Csarnok" megtisztelő nevet. Eddig inkább "Unihall Csarnok" vagy "GYŐRSZOL Csarnok" -nak kellett volna hívni!”
  • 3. watchman 2011. szeptember 29. 23:34
    „urbaniastapista -nak Az önkormányzat épített egy teljesen felesleges létesítményt akkor és most próbálkoznak ismét, az egyetem meg röhög az egészen. Viszont nem lesz/bár lenne/ egy normál méretű csarnok.”
  • 2. urbaniastapista 2011. szeptember 29. 22:18
    „Tegye fel a kezét, aki érti?
    Vagy netán pont ez a célja az egész Győrszolosdinak?”
  • 1. acsali 2011. szeptember 29. 16:51
    „Jobb is hogy nem működik, mert amikor éjszakai rendezvényt tartottak, a Mező, Duna és Áldozat utca lakói nem tudtak aludni a kiszűrődő erős zajtól. Ugyanis az épület semmiféle zaj szigeteléssel nem rendelkezik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

160 panellakás újult meg 170 millió forintból Győrben

Befejeződött az Ipar utcai panellakások komplex épületgépészeti, esztétikai rekonstuckiója. A 170… Tovább olvasom