Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Az egész falu összefogott a bőnyi családért

Van segítség a bajban: az egész falu összefogott Bőnyön, hogy segítsen Varga Tamásnénak és két gyermekének, .
Lapunk november végén tárta olvasóink elé a bőnyi Varga Tamásnét és kisgyermekeit ért tragédiát, s a csonkán maradt család abból adódó kilátástalanságát. A férj München közelében, az A99-es autópályán, más hibájából halt meg november 17-én, pénteken délután. Teherautója defektet kapott, ezért lehúzódott a leállósávba, s a bal első kerék lecserélésével foglalatoskodott. Egy másik autó őrült sebességgel elcsapta Varga Tamást. Negyed órával előtte még üzenetet küldött a feleségének, akinek az út előtt megígérte, az lesz az utolsó útja... (Hiába várták haza az utolsó fuvarból – Kisalföld, november 24., 1., 2. oldal.)
A feleség, Veronika a gyes leteltével elhelyezkedés előtt van, s a tragédia után is talpra kell állnia, hogy felnevelhesse a 3 éves Biankát és a 6 éves Bálintot. Mindezt úgy, hogy a nyakába szakadt az újonnan épült ház minden terhe a bankhitellel együtt.

A tragédiáról szóló írásunk megjelenése után számos olvasónk jelezte: segítene. A magánfuvarozással foglalkozó Bárdos József pénzt küld a családnak:

– Amikor az írást olvastam, azonnal eldöntöttem, hogy segítek. A fuvarozók nem összetartók, amikor üzletről van szó, de annál nagyobb az összefogás, ha valaki bajba kerül. Nem vagyok gazdag vállalkozó, de ha csak a kezdeti nehézségeken sikerül átjuttatni az özvegyet, már kilábalhat a család a bajból – válaszolta a Kisalföld kérdésére röviden Bárdos József.

Vargáék lakóhelyén az utcabeliek összefogtak, felajánlották, hogy segítenek megépíteni a kerítést. Legtöbbjük fiatal család, akik ugyancsak építkeztek, s ami építőanyag van, például a szükséges kavicsot átadják Veronikáéknak. Vállalkozók a szakipari munka elvégzését vállalták.
A település polgármestere, Muraközi László elmondta, hogy az önkormányzat az anyagköltséget átvállalja, amiből meg lehet venni a drótkerítésnek valót.

– A barátok, s a többi falubeli is szívükön viselik a család sorsát. Még Bábolnáról, Veronika szülőfalujából is többen jelentkeztek, hogy segíteni akarnak. A nyúli takarékszövetkezetnél az önkormányzat számlát nyitott az özvegy nevére, s a bank többek között azzal segít, hogy magára vállalja a számlavezetési díjat – magyarázta a településvezető.
A polgármester hangsúlyozta, hogy egy vállalkozó – amennyiben a hitelbiztosítás nem vállalja át a házépítésre felvett hitel kifizetését a banknak – havi tízezer forinttal járul hozzá a törlesztéshez.

– A faluban három felekezetnek van temploma, amelyekben csekkeket osztottak szét a hívek között, kérve őket, ha csak száz forinttal is, de segítsenek a bajba jutott családnak. Megható, hogy a fiataloktól a nyugdíjasokig ilyen nagy az összefogás – nyilatkozta Muraközi László. A család megsegítésére felajánlott pénz a Varga Tamásné nevére a Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetnél nyitott, 59200082-15070449 számú számlára utalható át.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tisztes ipar szolgálói

Munkájuk, nevük védjegy, a jó iparosmesterhez ma is visszatér a kuncsaft. Tovább olvasom