Pécsiek, szegediek, szlovákok, németek százai kenuznak az itteni ágrendszerekben, melyen most szokatlanul magas a vízállás.
A rövidebb szezon miatt most szinte egyszerre érkeztek vízi turisták, kempingezők százai a szigetközi kempingekbe. Legtöbben kenuzni jönnek a dunai ágrendszerbe vagy a Mosoni-Dunára. A kempingesek, túraszervezők mellett a kis helyi boltok és kocsmák is jól járnak: az éves bevételük javát most, főszezonban alapozzák meg, így akad, aki a nyaralást is nyár végére hagyja emiatt.
˝Az elmúlt három hétben valóban szép számmal érkeznek a vendégek˝ – mondta Szirtl György, a rajkai Aranykárász kemping vezetője. ˝A szezon elején az esős idő miatt az első három hét kiesett, sokan elhalasztották a betervezett szigetközi vízi túrát, s most egyszerre többen érkeztek.
Sopronból, Szegedről, Veszprémből, Pécsről is jönnek s szlovák kenuzók is rendszeres vendégeink. Sőt, pozsonyi túraszervezők is megtaláltak bennünket: igaz, mivel indulópont vagyunk a Mosoni-Dunán, sok szlovák nem tölt itt vendégéjszakát, lejjebb evezve száll meg valamelyik kempingben. Összességében idén nyáron is annyi vendégre számítok, mint tavaly, ám most rövidebb a szezon, s ezalatt több turista érkezik˝ – mondta.
 |
Vincze Gábor, Vincze-Szabó Krisztina, Vas Gyöngyvér és Klemencz Henrik az egész nyarat a Szigetközben tölti. Fotó: Krizsán Csaba |
A kisbodaki kempingbe is folyamatosan érkeznek a vízi turisták. ˝Hiába jönnek most – főként hétvégén – sokan, az idény elején egy hónap az időjárás miatt szinte teljesen kiesett. Ráadásul az elárasztás is rosszkor jött számunkra˝ – kezdte Klemencz Henrik kemping- és túravezető. ˝Most éppen budapestiek vannak nálunk, de az ország minden részéből érkeznek, elsősorban a szigetközi látnivalók miatt. A szúnyogoktól azonban félnek: néhány hete a napon nem lehetett megmaradni tőlük.
Azóta egyszer-kétszer, elég hatékonyan irtottak, így most már nem vészes a helyzet. A rajkai és a dunakiliti kempinggel összedolgozunk: onnan indulnak a túrák, leeveznek a vendégek, majd nálunk szállnak meg, s innen mennek tovább az ágrendszerben. Jelenleg is elég magas a vízállás, hétvégén cserkészek jönnek, aztán az evangélikus tábor evez majd a Dunán. Augusztus huszadika után már inkább csak »horgászturisták« érkeznek egészen a fagyok beálltáig, a bátrabbak sátoroznak, a fázósabbak akkor faházakban alszanak˝ – mondta.
A lipóti kempingben főleg külföldiekkel találkoztunk, Weisséék például Németországból érkeztek. ˝Gyönyörű a Szigetköz, nagyon tetszik, amit eddig láttunk belőle. A Balatonra indultunk, de annyira megtetszett a hely, hogy megálltunk itt, csak később folytatjuk az utunkat˝ – magyarázta a családfő, Christian Weisse. Dunakilitin a motorosfesztivál után kicsit kevesebb volt a turista, ám hétvégén több vendégre számítanak.
Dunaszigeten szinte megteltek a kempingek, Dunaszegre pedig főleg hétvégente jönnek nagyobb csoportok.