Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Az autók elől le kellene zárni a Baross hidat?

Győr - Beruházás nélkül, sőt, az önkormányzatnak évi akár 50 millió forintot megtakarítva át lehetne szervezni a győri tömegközlekedést a mai utasigényeknek megfelelően. A tanulmány egy éve kész – sorsára vár.

A VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) 2006 nyarán kapott megbízást a győri önkormányzattól, készítsen felmérést, átalakítási javaslatot a város tömegközlekedéséről. A tanulmány éppen egy évvel ezelőtt, tavaly januárban elkészült, és bár jó fogadtatásra talált mind az önkormányzatnál, mind a Volánnál, gyakorlati látszata mind a mai napig nincs.

Az egyesület szerint a Baross hidat kizárólag a közösségi közlekedés járművei, a gyalogosok, a kerékpárosok, a mentők, a tűzoltók és rendőrség használhatnák, így csökkenne a zsúfoltság.
Fotó: H. B. E


50 milliós megtakarítás

A VEKE győri tagszervezetének vezetője, Dobronyi Tamás azt mondja: a megbízás kikötése az volt, hogy az átszervezési javaslatok kidolgozásakor be kellett tartani a jelenlegi szolgáltatási szerződés számait. Azt például, hogy Győrött a buszok egy évben 5,1 millió kilométert tesznek meg. Nos, a végén még ebből is maradt 3 százaléknyi tartalék, s ez 50 millió forint megtakarítást jelent a szolgáltatás megrendelőjének, vagyis a városnak. Ebből az összegből kb. 150 évig fedezhetné a szilveszteréjszakai elégséges buszszolgáltatást!
Mint a tanulmány megállapítja, a jelenlegi hálózat legfőbb problémája, hogy egyes városrészeket az utasszámhoz képest aránytalanul sok különböző vonal szolgál ki. Ugyanakkor vannak a városnak gyengén ellátott, illetve ellátatlan területei is.

Győr folyamatosan növekszik (új lakótelepekkel és  például bevásárlóközpontokkal), ezek kiszolgálása általában többletteljesítményt igényelne.


Ritkábban kevesebben

Szükséges a városi buszhálózat racionalizálása, mert a járatszámritkítás (a költségek lefaragására) nem megoldás.
Dobronyi Tamás
Érdekes példát is említ Dobronyi Tamás. Marcalvárosban munkaszüneti napokon 2006-ban és előtte 15 percenként jártak a buszok, ezt óránkét öt busszal lehetett megvalósítani. Aztán 20 percenkénti lett a követési idő, elég lett egy busszal kevesebb. Csakhogy a mostani óránkénti három csuklós buszon kevesebb az utas, mint korábban a négy járművön volt. Lélektani hatás: ha ritkábban jár a busz, kevesebben utaznak rajta, mert inkább beülnek az autójukba, vagy nekiindulnak gyalog. Gyorsabb, jobb szolgáltatást szívesebben vesznek igénybe az emberek.

Mondjuk, ha tudnák, hogy az úgynevezett alacsony padlójú járművek  (amelyekből szerencsére egyre több van, s amelyet mozgáskorlátozottak, kerekes székesek vagy gyerekkocsis kismamák is gond nélkül tudnak igénybe venni) kiszámíthatóan mikor, milyen útvonalon járnak. Ha lenne ilyen menetrend, tervezhető lenne az utazás, azok is buszra szállnának, akik most nem tudnak.

Az említettek valójában nem „beruházásigényes" dolgok, s még sok hasonlóval lehetne hatékonyabbá és vonzóbbá tenni a tömegközlekedést. A VEKE tanulmánya konkrét javaslatokat tesz a hálózati struktúra átalakítására.

Belváros keletről és nyugatról

A jelenlegi hálózatra jellemző, hogy a Belvárosból a buszhálózat szinte valamennyi pontja elérhető (kivéve a Szabadi utcai új köztemető, ahová csak az adyvárosi forgalmi irodától indulnak járatok). Lefedetlen a város nyugati kapuja, a Munkácsy utca környéke, ahol közintézmények és iskolák is vannak. A Belváros keleti irányban bővül (Városrét, Duna Korzó), azonban az északkeleti rész kiszolgálása hiányos.  Az autóbuszok közlekedését forgalmi torlódások akadályozzák, elsősorban a Baross híd és a Teleki utca környékén.

Legfontosabb változás lehet a 2-es és 7-es járat összekötésével kapott kétirányú körjárat, belvárosi végállomással a Munkácsy utcában, a 2-es járat külső végállomása pedig az új szabadhegyi köztemetőnél. A 2-es és 7-es vonal révén létrejöhetne az egész belvárost kelet-nyugati irányban feltáró tengely. Igaz, csak kísérletképpen szeptemberben a mobilitási hét keretében közlekedett a citybusz, amely egy belvárosi körjárat volt. Nagyon népszerű volt, ezt is a VEKE ötlete nyomán valósította meg a Volán.

Olcsóbb üzemeltetés

A Baross híd zsúfoltságának enyhítésére az javasolja a VEKE, hogy a hidat kizárólag a közösségi közlekedés járművei, a gyalogosok, kerékpárosok, mentők, tűzoltók, rendőrség használ-
hassa.

A tanulmány az említetteken kívül részletesen tárgyalja a buszjáratok útvonalait, a követési időket is kiszámolva. Végkövetkeztetésként: szinte minden városrész gyakrabban elérhető lenne még vasárnap is, ráadásul a jelenleginél olcsóbb üzemeltetéssel.

Dobronyi Tamás megemlíti, hogy a munka során a Volánnal is korrekt és hasznos volt az együttműködésük, volt, hogy különbuszt is kaptak, hogy kipróbálják: egy járaton reggeli csúcsidőben hogyan lehet más útvonalon gyorsabban eljutni a célig.

A tanulmány javaslatai, mint említettük beruházás nélkül, s szinte azonnal (mármint a menetrendi átszervezéssel) megvalósíthatók lennének.

Olvasóink írták

  • 16. Irwine_ 2008. január 15. 15:07
    „Szerintem, ha nem újítják fel, akkor pár év múlva elérkezünk oda, hogy a Baross hidról ki kell zárni az autókat, mert olyan rossz állapotban van. Én nem igazán értek hozzá, de múltkor vártam a vonatot, akkor láttam alulról... egyszerűen szörnyű, csodálom, hogy még nem esik szét. Egybéként úgy vélem, hogy az új menetrendnek a híd miatt semmiképpen sem szabadna megbuknia, ha lezárják az autók elől, ha nem. Az új menetrend akkor is minden szempontból sokkal jobb lenne, mint a mostani.”
  • 15. Egy tömegközlekedő 2008. január 15. 08:23
    „Tűzimádó!
    Gondolom az újság terjedelem hiányában nem tud minden részletre kiterjedő cikket lehozni a témában. A Baross hidat tudtommal először pár éve (2004-ben) egy egyetemi tanulmány javasolja lezárni az autóforgalom elöl.
    Másodszor ez beleillik a győri főápítész elképzeléseibe is. Egyébként a híddal az a baj, hogy nem a városé, hanem az államé. Tehát csak úgy hozzányúlni nem lehet. Valóban olyan rossz állapotban van, hogy csak lebontani érdemes, és egy újat felépíteni. Ez pedig igen sok pénz. Bizonyos eu-s pályázotkat igénybe lehetne venni, de az eu kiköti, hogy csak tömegközlekedést szolgálhatja, pl.: intermodális csomópont stb.”
  • 14. tomlake 2008. január 15. 07:37
    „A Baross híd felújítása nem a VEKE ötlete, hanem az Önkormányzaté, már évek óta tervezik. Amugy amíg átépítik a hidat, addig úgy is az aluljáró fele kell kerülni.”
  • 13. Tűzimádó 2008. január 15. 01:07
    „Gézuka!
    Sipákolás asszem a te részedről adott. Én a cikkre reagáltam, nem a linkre. Az átlagolvasó az újságot olvassa nem a meg nem jelölt linkeket.
    Lebontani, újat építeni, apám add a pénzügyi forrást is, ne csak 5letelj!
    Ezért utálom a VEKE-t is, mert okoskodni azt tud, de a pénzügyi forrást azt nem jelöli meg.
    Esetleg te megjelölnéd? :)”
  • 12. Kiss Géza 2008. január 14. 22:39
    „A Baross hidat leginkább le kellene bontani, mert állapota nem éppen egészséges. A helyére pedig egy olyan hidat kell tenni ami akár egy villamost is kibír! A híd tetején megálló és a buszokról ott lehet átszállni a vonatokra. Lehet itt sok mindent csinálni!
    Én elolvastam a VEKE anyagát, itt alant már valaki linkelte is, ott. Tűzimádó a lehetőség számodra is adott, olvass, ne csak írj! Így ez csak sipákolás.”
  • 11. aaa 2008. január 14. 21:23
    „Mivel érintet vagyok az aluljárónál (arrafelé lakom) ezért én ellenezném, hogy a buszokat is arra tereljék így is elviselhetetlen már a forgalom szerintem a hídat kéne átépíteni és kiszélesíteni mint ahogyan azt tervezték is annó! Az tényleg nem meg oldás hogy akkor lezárjuk mert nincs rá pénz ez csak ideig óráig jó megoldás!”
  • 10. vidéki 2008. január 14. 21:22
    „Össze kell hangolni a közlekedést:
    1.Kell az elővárosokat összekötő villamos hálózat->belváros tehermentesítése.
    2.P+R parkolók kiépítése.
    3.Ha elkészül valahára a közös vasúti és helyközi pályudvar terve,akkor lehet beszélni a Baross híd szélesítéséről iis.”
  • 9. Tűzimádó 2008. január 14. 20:25
    „Az egész cikkel az a baj, hogy nem tartalmaz konkrétumokat, számokat, adatokat.
    Baross-híd "kvázi" lezárása.... na a nagyokosok azt már nem mondták, hogy hova terelnék a forgalmat.
    Hol mennének ki a helyközi járatok? Milyen tanulmány készült arra az esetre, ha a Barosst lezárják, hogyan viseli el az aluljáró a megnövekedett forgalmat?

    Netán először vmit építeni kéne és aztán lezárni?
    Az újságíró miért nem volt felkészült?”
  • 8. enge 2008. január 14. 20:07
    „A Varosvezetes hozzá nem értő nagyfejűekkel van tele, a Volán meg úgy gáz ahogy van! Szerintem a Veke eddig a legfüggetlenebb ebben az egész történetben, én meg szívesen kiegyeznék azzal ha az lenne Győr legnagyobb "hibája" hogy nem lehet autóval behajtani a Baross hídra...”
  • 7. upho 2008. január 14. 19:05
    „ha mind a varosvezetes, mind a volan egyetert a veke terveivel akkor miert nem lepnek eletbe a valtozasok? az elmult evekben csak jaratcsokkentesek/ritkitasok, aremelesek tortentek, a csatlakozasok osszehangolasa nullaval egyenlo, tobb varosresz kozt nincs osszekottetes. jozsef attila lakoteleprol marcalvarosba gyalog megyek at fel ora alatt, nevetseges. aki megteheti inkabb autoba ul, ez a 22-es csapdaja? talan ha lenne hasznalhato tomegkozlekedes akkor visszaszallnanak buszra az emberek, de ezt mibol lehetne finanszirozni? vasarnap a buszok java fel orankent jar egy 100.000-es nagyvarosban, erre nem is lehet mit mondani...”
  • 6. Freehill 2008. január 14. 16:41
    „Annyi hidat nem lehet építeni, hogy egyáltalán ne legyen dugó. A kérdés tehát igazából az, hogy
    - mindenkit dugóba akarunk kényszeríteni (akár buszon, akár kocsiban utazik), vagy pedig
    - legyen legalább 1 olyan alternatíva (tömegközlekedés), amellyel a dugót *bárki* elkerülheti.
    Utóbbi azért is szerencsés lenne, mert hangsúlyozná a tömegközlekedés prioritását: talán kicsit csökkenne a busztól elpártolók száma (így a szolgáltatás rentábilis maradna), és lassulna az autók számának növekedése. Mert ha minden így megy tovább, hamarosan mindenkinek autója lesz, és nem csak a Baross híd, hanem az egész város be fog állni. Több útra pedig nem lesz hely, max. ha lebontják magát a várost. A környezetszennyezésről nem is beszélve. (A Nádor aluljáró különben a buszok többségének nem alternatíva, a város és a tömegközlekedési hálózat sajátosságai miatt.)”
  • 5. Okostojás 2008. január 14. 16:10
    „Okostojások!

    Nem a személykocsikat kell letiltani a Baross-hídról, hanem a buszok egy részét kell elterelni a Tihanyi-aluljáró felé!
    Minél diverzifikáltabb egy rendszer, annál rugalmasabban működik, minél több korlátot helyezel el benne, annál rugalmatlanabbá teszed.
    Ez ugyan ökológiai megfigyelés, de ennyit még egy műszaki mérnöknek is illene már tudnia!

    Okosojás1”
  • 4. Irwine_ 2008. január 14. 14:51
    „Háát, a Baross híd korlátozása szerintem is durva, de valszeg az aluljárónál sem lenne nagyobb dugó, talán még ekkora sem... nemtom. A VEKE tanulmányának összefoglalója itt megtekinthető: http://veke.hu/download/vekegyor_osszefoglalo.pdf”
  • 3. Bringakirály 2008. január 14. 13:41
    „Szerintem a vasutat kormányunk úgyis megszünteti, nem rentábilis. Akkor felszedhetjük a síneket. A buszforgalmat is visszaszorítják , tényleg minek is az. .
    Akkor meg - mivel a benzin ára az egekbe szökik- így is, úgy is a bicajosok járnak jól.”
  • 2. p.schmidmajer 2008. január 14. 13:13
    „a baros ut az igenfontos hogy hamar bejuson a varoba”
  • 1. győri polgár 2008. január 14. 12:53
    „A Baross-híd lezárását az autósok elöl nem tartom jó ötletnek. A várost kettészelő vasút miatt az északi és déli városrészek közötti átjárást nem szűkíteni, hanem bővíteni kellene. A Fehérvári út-Tihanyi Á.-út és az Újlak utca áteresztőképességét már nem lehet növelni, így nem lenne célravezető az, ha a zsúfoltságnak más helyet keresnénk. Az lenne előrelépés, ha az Újlak utcai egyszintü vasúti átjárás helyett más megoldást választanának.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy éve Győrben, inkubátorban találták a kisfiút

Győr - „Most először használták a 2002 márciusában, a győri Petz-kórházban kihelyezett… Tovább olvasom