Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Az APEH névtelen súgói

A kormány által két hete létrehozott össznépi feljelentgetős oldalon száz fölé ugrottak a névtelen bejegyzések számai, az anti-lop oldalon bárki bejelenthet bármit. Kíváncsiak voltunk, hogy a megyében mennyire vagyunk "gerincesek", s a legnagyobb számban névtelen bejelentéseket kapó APEH-nél érdeklődtünk.
A régióban 2007-ben összesen ezerháromszáz lakossági bejelentés érkezett, ebből Győr-Moson-Sopron megyei négyszáz, vasi kétszázötven. A legtöbb viszont, hatszázötven, zalai - mondta a Vasárnapinak Dr. Horváth Szabolcs, az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságágának sajtóreferense.

Havonta 100-120 közötti a bejelentések száma a térségben, megugrás augusztusban és októberben volt, ekkor 180 illetve 150 érkezett hozzájuk. A bejelentők kétharmada nem írja alá a levelet, egyharmaduk vállalja fel kilétét.

Elvileg minden bejelentés adattartalmát kontrollálják, de vizsgálatot csak akkor indítanak, ha a rendelkezésre álló adataiktól eltérő, azaz adóhiányra vagy adózási szabálytalanságra utaló körülményt tapasztalnak. Az eddig befejezett 215 vizsgálatból 75 hozott eredményt, 140-nél nem tapasztaltak szabálytalanságot a revizorok. Ez utóbbi nem feltétlenül jelenti, hogy a bejelentő tévedett, előfordul, hogy ő nem kapott blokkot a vásárláskor, revizorok azonban a próbavásárlásnál kaptak nyugtát.

340 ügy van jelenleg folyamatban. A többiről adóellenőrzés nélkül is megállapítható, hogy nem igényel további vizsgálatot.

Annak ellenére, hogy a bejelentések között sok a semmit mondó, egy lakossági információ alapján sikerült kiemelkedően magas adóhiányt feltárni egy Zala megyei magánszemélynél. A bejelentő nagy értékű ingatlan vásárlásokról, cég tulajdonokról, tagi kölcsönökről adott megbízható adatokat, amelyek felhasználásával vagyonosodási vizsgálatban 380 millió Ft-os adóhiányt, vagyis több mint 1 milliárd Ft-os adózatlan jövedelem felhasználását tártak fel a revizorok.

A leginkább hasznosítható adatokkal az egymással nézeteltérésbe kerülő egykori üzlet vagy házastársak, kirúgott alkalmazottak szolgálnak, akik minden vagy a legtöbb részletét ismerik az adóeltitkolási formának, netán ők maguk is "haszonélvezői" voltak korábban- mondta Dr. Horváth Szabolcs.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sógorok többet költhetnek, mint mi

Bár a hazai háztartások rendelkezésére álló büdzsé 2000 óta hatvan százalékkal nőtt, a GfK… Tovább olvasom