Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Az anyakönyvvezető rádiós nívódíja

Kerczó Istvánról, a Győri Anyakönyvi Hivatal vezetőjéről sokan tudják, hogy a nap számára a rádióban kezdődik. A győri körzeti stúdió bemondója több évtizedes munkájáért a napokban a Magyar Rádió nívódíját vette át Kondor Katalin elnöktől.
Az anyakönyvi hivatal vezetője húsz éve negyedmagával váltásban bemondóként dolgozott a Győri Rádióban. Kis kitérővel ugyan ez megszakadt, de 2001 áprilisától újra visszatért a bemondópulthoz.

Korán kelő típus

– A visszazökkenés nem okozott különösebb problémát, hisz megszoktam a hajnalozást – jegyezte meg szerényen Kerczó István, akinek a munkája a hobbija és fordítva. – Hegyeshalomból Győrbe jártam be tanulni, az első munkahelyem is ide kötött. Középiskolásként kapcsolódtam be a Győri Ifjúsági Irodalmi Színpad munkájába, a Rejtőben a tanárom, Grábits Frigyesné figyelt fel rám. Már a textilesmunkában dolgoztam, amikor Horváth Ottó, a rádió akkori vezetője keresett meg legelőször azzal, hogy szívesen látna a stúdióban.

Több mint 13 ezer pár

Kerczó István azonban nem váltott, mint ahogyan azt sem bánja már, hogy annak idején nem vették fel a színművészetire. Pedig Oszter Sándorral felvételizett, aki azóta sikeres pályát futott be. Harminckét éve végzi az anyakönyvi munkát, több mint 13 ezer párt adott össze – így akarja vagy sem, naponta megemlegetik.
– Vallom, hogy bármit is csinál az ember, soha nem szabad kényszerből végezni – folytatja a bemondó. – Ezt megérzik az emberek akár a hivatalban, akár „áthallatszik" az éter hullámain. A feleségem, a két fiam és Liza, a kis unokám természetesen mindenben az első, de ők is tudják, hogy az anyakönyvi és a rádiós munka mennyire fontos nekem. Ha már a Teremtő megáldott egy ilyen hanggal, úgy vagyok vele, hogy tennem is kell érte. Nem szégyen, ma is előveszem a Montágh-féle könyvet és a szuflát, tempót, hangminőséget illetően próbára teszem magam. Muszáj tanulni, mert egyszerűen irritál, ha a rádióban vagy a tévében beszédhibával szólal meg valaki, rosszul értelmezik a hírt, vagy a riporter pongyolán fogalmaz.

Ha kigyullad a lámpa...

A kiváló bemondó (anyakönyvvezető) jó húsz éve ül a mikrofon előtt, de még mindig nem tartja magát vérbeli rádiósnak és nem hisz a pillanatnyi népszerűségben. S ugyan nem látszik, de ha a stúdióban kigyullad a piros lámpa, még mindig van benne egy adag drukk, hogy igen, ez a reggel is jól kezdődjön...!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliárdok a győri állomásra

Jövőre kezdődik a győri vasúti pályaudvar több milliárd forintba kerülő felújítása, szó van a… Tovább olvasom