Kisalföld logö

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 16°C | 26°C Még több cikk.

Az akadálymentes, élhetőbb városért

Győr - A győri Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete kezdeményezésére a Széchenyi István Egyetem szociális munka tanszéke közreműködésével diákok vesznek részt abban a projektben, amelynek célja a megyeszékhely akadálymentesítésének folytatása.
Az egyetemi hallgatók feltérképezik Győr fontosabb közintézményeit, vendéglátó- és üzlethelyiségeit, hogy egy egységes adatbázisba foglalhassák a mozgás-, hallás-, illetve látássérültek, idősek és babakocsival közlekedők számára is akadálymentesen használható intézményeket.

A munkát a közintézmé- nyek és a belváros üzle- teinek felmérésével kezd- ték, s az akadálymentesítő projekt részeként egy úgynevezett „társadalmi érzékenyítéssel" bővítik.

Ez azt jelenti, hogy egy szociális munkás és egy mérnök szakos hallgató egy-egy fogyatékossággal élő ember napját végigkíséri a reggeli munkába indulástól a délutáni hazaérkezésig.

A projekt során egységes adatbázisba foglalják a mozgás-, hallás-, illetve látássérültek, idősek és babakocsival közlekedők számára is akadálymentesen használható intézményeket.
A projekt során egységes adatbázisba foglalják a mozgás-, hallás-, illetve látássérültek, idősek és babakocsival közlekedők számára is akadálymentesen használható intézményeket.

A hallgatók feladata a jegyzetelés, fotózás, a megfigyelés és a dokumentálás. A team tagjai egy teljesen hasonló korú, végzettségű, életmódú, nem fogyatékossággal élő ember napját is végigkísérik, majd a látottakat, hallottakat több szempontból elemzik. Ezzel egy érdekes tanulmány készülhet. A kutatómunkához alanyokat keresnek, egy 34 éves egyedülálló győri nőt, aki jelenleg munka mellett levelező tagozaton tanul. Keresnek egy 45 éves, nős, Győr vonzáskörzetében élő férfit (gyerekei: 16 éves fiú, 19 éves lány, felsőfokú végzettsége van, Győrben dolgozik), szükség lenne egy 35 éves, házas, Győrtől 40 km-re lévő falun élő nő válaszaira, aki két gyermeket nevel, szakmunkás végzettségű, Győrben dolgozik, nem a szakmájában, jelenleg képezi magát. Keresnek egy 50 éves, elvált, 8 általános iskolai végzettségű győri férfit, akinek már felnőttkorú gyermekei vannak, ám az apa nem dolgozik. (Aki szeretne részt venni a kutatásban és a fent leírt jellemzőkkel rendelkezik, Pécsi Gertrúd tereptanárnál jelentkezhet a 70/557-1246-os telefonszámon vagy a gerti.gyor@gmail.com e-mail címen, ahol bővebb információval szolgálnak.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egy százalék milliókat mozdíthat

Győr - Nincs pontos statisztika, személyi jövedelemadónk egy százaléka miként gyarapíthatja az… Tovább olvasom