Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Az abdai Club Sky idén nem szárnyal

Abda - Egy éve még arról írhattunk, hogy a sokáig kihalt Győrhöz közeli repülőgépes étterembe újra élet költözik. Új bérlő alakította át karibi stílusúvá és adta neki a Club Sky nevet. De úgy tűnik, nem sikerült szárnyaltatni, idén már nem nyit ki.
Abdai repülőrajt másodszor (2007. június 21., 6. oldal) címmel írtunk arról, hogy tavaly nyár elején karibi hangulatban hét év után újra megnyílt az Elvis-park repülőgép köré épített étterme. Ennek akkoriban sokan örültek, mert hosszú ideig üresen állt a falu Győr felőli részén lévő „repülőház", emiatt a körülötte újra meg újra összegyűlt szeméttel gondja akadt az önkormányzatnak és a tulajdonosnak. Szívesen fogadták a bérlőnek jelentkező vállalkozó ötletét, aki Győrben is működtet zenés szórakozóhelyet s hasonlót tervezett ide is. Négy hónap alatt készen is lettek az étterem rendbetételével. Lemosták, újrafestették a hajdani utasszállítót, körülötte járólapokat raktak le, sziklakertet alakítottak ki. Belül felújították a mosdókat és a helyiségek falai is új színt kaptak. A kezdeti biztató jelek ellenére azonban tudomásunk szerint a Club Sky nevet kapott, különleges kialakítású, nyáron működő hely igazán csak akkor telt meg, amikor ott Futó Károly oktató vezetésével a Dimenzió csoport táncosai élő zenés latin esteket, salsapartikat tartottak.

Megint üres: Újabb bérlőre, esetleg vevőre vár a szórakozóhelynek szépen rendbe tett repülőgép-étterem.
Megint üres: Újabb bérlőre, esetleg vevőre vár a szórakozóhelynek szépen rendbe tett repülőgép-étterem.

A bérlő a tavalyi nyitáskor lapunknak azt mondta: a felújítás többmilliós költségét azzal enyhítette, hogy sok munkát maga végzett el barátaival együtt és reményei szerint öt év múlva számíthat a beruházás megtérülésére, amellyel mintegy tizenöt új munkahelyet teremtett. Ezúttal már nem akart nyilatkozni. Az ingatlan tulajdonosától tudtuk meg, hogy idén még tartott egy nyitóbulit, de vissza akarja adni a bérlői jogot, úgy tűnik, azért, mert nem jöttek be a számításai. Talán mert kiesik a győrieknek ez a hely, talán mert a fiatalok körében inkább az a divat, hogy balatoni diszkókba mennek le. Ezért az ingatlan tulajdonosa megint bérbe adná vagy esetleg el is adná a repülőgépes éttermet és környékét hasonló vagy más tevékenységre. Meg kell jegyezni, hogy a tavalyi felújítás eredménye most is látványos. Egyelőre. A tulajdonos szerint ugyanis már megint elkezdték ismeretlenek oda illegálisan lerakni a szemetet, ezért, ha nehéz is, igyekeznek figyelni erre, megakadályozni ezt.

– A falunak az a jó, ha működik a repülő, hiszen akkor iparűzési adó formájában bevétele származik belőle. Ami még fontosabb, nem szeretnénk, ha megint elhanyagolt kinézetet venne fel a környéke, mint korábban, ha ott összegyűlne az illegálisan lerakott szemét. Annak megszüntetéséhez pedig kevés az, ha évente párszor az önkéntes gyűjtés alkalmával azon a részen is összeszedik a hulladékot a helybeliek – szögezte le Szabó Zsolt abdai polgármester. Hozzátette: az önkormányzat rendszeresen nem tud segíteni a tulajdonosnak a terület rendben tartásában, mert így is sok olyan rész tartozik hozzá, amin ezt köteles megtenni. Emlékeztetett arra, hogy a parlagfű irtásáról is gondoskodni kell.

Szárnyalhat még?
Győr határában, a 10-es és a 85-ös út elágazásánál 1990-ben nyílt meg a repülővel keresztezett étterem. Az utasszállítót az akkori magyar légitársaság kiselejtezte és egymillió forintért eladta. Saját szárnyain repült Ferihegyről Pápára, ahol szétszedve kamionra rakták és a jelenlegi helyére hozták. Körülötte szolgáltató-kereskedelmi központot alakítottak ki Elvis-park néven, de nem Elvis Presley, hanem az elektromos és vasszerkezeti ipari szolgáltató kisszövetkezet volt a keresztapa. A benzinkút és a márványkereskedés azóta is ott működik, a kezdetben jövedelmező étterem sikertörténete azonban a hegyeshalmi határátkelőig vezető autópálya-szakasz megépítésekor, 2000-ben megszakadt. Azóta az IL–18-as közelében a gazdasági tevékenység nem tud szárnyalni, legalábbis a második repülőrajt nem sikerült. Pedig másodszor nem is annyira a turistákra számított a működtető, hanem a győrieket akarta egy olyan helyre csábítani, ahol tágas teraszon úgy szórakozhatnak, hogy azzal nem zavarnak senkit.  


Olvasóink írták

  • 2. dinó 2008. július 04. 14:04
    „Anno a "Nemzteünk " sziszije is ott kezdte a pályafutását..és ment is a repülö..csak akkor mint sziszifuszi mondja nem kellett járolapokat bámulni:)”
  • 1. sziszifusz 2008. július 04. 10:23
    „Semmi közöm hozzá és nem is értek hozzá:
    amit olvastam annak semmi köze a valósághoz.
    Külföldi vendégeimet is vittem oda - anno- az első kisérletnél,élvezték,jó volt - ki az a bolond aki most egy tüzéptelep közepébe megy étterembe.
    Aki ki adta az engedélyt - be is zárta a bótot.
    Ennyi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legelőből golfpálya?

Abda - Golfpályát építene az a beruházó Abdán, amellyel az önkormányzat egyeztetést folytat a falu… Tovább olvasom