Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Autósok foglalják el a taxisok helyét a győri vasútállomáson

˝Reggelente katasztrofális a helyzet˝ - panaszolta egy taxis.

Egy névtelenséget kérő győri taxis kereste fel lapunkat azzal a problémával, ami rajta kívül több munkatársát is érinti.

A Győr–Sopron közötti vasúti vágányzár miatt Győr és Kapuvár között vonatpótló autóbuszok közlekednek, amelyek a vonatállomás előtti taxiállomáson várakoznak.

A taxisok számára így új, ideiglenes parkolóhelyeket jelöltek ki a vonatállomás előtti parkolóban.

A taxisok nem tudnak parkolni, mert „civil
A taxisok nem tudnak parkolni, mert „civil" autók foglalják el helyüket.


Az új helyeket azonban mégsem tudják használni, mert „civil" autósok állnak a helyükre. „Reggelente katasztrofális a helyzet. Akkor van a legnagyobb a nyüzsgés és előfordul, hogy fél délelőtt körözünk a parkoló környékén, mert nem tudunk leállni sehova. Délután ez enyhül, de még akkor is kevés a hely" – panaszolta a taxis.

Sok autós még parkolójegyet is vált, amikor a taxisok parkolójába áll. „Senki nem tesz rendet. Voltak kint rendőrök is, elküldtek egy
autóst, de három másik jött helyette. Egyszerűen nem nézik a táblát." Az új parkolóhelyek elvileg a vágányzár végéig, szerdáig vannak kijelölve a taxisok számára.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri fodrászatból loptak - lebuktak a női táskával

A rendőrök egy óra alatt elfogták a két gyanúsított férfit. Tovább olvasom